Görögország: jövő keddtől sztrájkolnak a labdarúgók

Vágólapra másolva!
2015.12.08. 15:07
A jövő héten határozatlan ideig sztrájkba lépnek a görög futballisták.

A görög profi labdarúgók szövetségének keddi bejelentése szerint a demonstrációra azért kerül sor, mert a szövetség (EPO) vezetői nem tudtak megegyezni az első és a második liga képviselőivel a két évvel ezelőtti pénzügyi megállapodás meghosszabbításáról. Az egyezség lényege, hogy fenntartanak egy segélyalapot, amelyből azokat a játékosokat kárpótolják, akik csődbe jutott vagy pénzügyi krízisbe került csapatoknál szerepelnek.

Az előző szezonban a Niki Volosz és az OFI Kréta együttesét is kizárták az élvonalból pénzügyi problémák miatt. Mindkét klubot elhagyta a játékosok többsége, mert hónapokig nem kaptak fizetést.

A sztrájk a Görög Kupa – jövő kedd és csütörtök között esedékes – harmadik fordulójával veszi kezdetét és a bajnokság – jövő hétvégén rendezendő – 19. fordulójával folytatódik.

„Nincs más módja, hogy megőrizzük a szakmaiságunkat és az egzisztenciánkat. Nem kérünk mást, csak annyit, hogy alkalmazzák azt a segélyrendszert, amiben korábban megegyeztünk. Nem akarunk többet annál, amire jogosultak vagyunk” – áll a játékosok szövetségének közleményében.

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Varga Barnabás közel kétórás késéssel megérkezett Görögországba – fotó, videó

Labdarúgó NB I
2026.01.04. 22:11

Az Olympiakosz nyerte meg a 18 év után felélesztett görög Szuperkupát

Minden más foci
2026.01.03. 19:17

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10

Görög dráma: elmaradt az apa–fia ütközet a kispadon, szinte egyszerre menesztették mindkét szakembert

Minden más foci
2025.10.08. 14:17

Görög élvonalbeli csapat szerződtette Kerkez Milos testvérét

Légiósok
2025.01.28. 20:44

Tartozás és mellőzés: távozhat Gróf Dávid a Levadiakosztól

Légiósok
2025.01.10. 13:20

Ádám Martin távozik görögországi csapatától – hivatalos

Légiósok
2024.11.11. 16:08
Ezek is érdekelhetik