Törökország: Coulibalyt újabb másodosztályú csapattal hozták szóba

2013.07.12. 12:58
Miközben Adamo Coulibaly még mindig Debrecenben tartózkodik – ez derült ki a Debrecen Televíziónak adott nyilatkozatából –, a csatárt Törökországban a Denizlispor és a Boluspor után újabb másodosztályú csapattal hozták hírbe.

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a Denizlispor után immár a Boluspor is felfüggesztette Adamo Coulibaly szerződtetésének ügyét, miután nem tudott megegyezni a csatár menedzserével. A jelentések szerint azért nem, mert az ügynök nem a megállapodásra törekedett, hanem arra, hogy minél jobban felverje a játékos árát, illetve fizetését.

Ennek ellenére török források szerint egy újabb másodosztályú csapatnál, az Adana Demirspornál is szóba került a szerződtetése.

Kérdés, mennyire tekinthető komolynak az érdeklődés, ugyanis Coulibaly a Debrecen Televíziónak arról beszélt, hogy továbbra is Debrecenben – annak ellenére, hogy azt már korábban bejelentette, távozik a DVSC-Tevától – vár a megfelelő ajánlatra, illetve arra, hogy visszahívják azokból az arab országokból, ahonnan már kapott igazán jónak tűnő ajánlatot is.

Legfrissebb hírek

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
16 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
21 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik