Továbbra is a futballista számít Brazília egyik legfőbb exportcikkének

Érdekes kimutatást közölt az év vége előtt néhány nappal a Brazil Labdarúgó-szövetség (CFB), e szerint 2008-ban 1176 futballista hagyta el az országot, és igazolt külföldre. Közülük a legtöbben, 209-en a korábbi gyarmattartó „anyaországba”, azaz Portugáliába szerződtek.

Ez új rekordot jelent ezen a területen, hiszen a 2007-ben publikált statisztika szerint 1086 helyi labdarúgó szerződött külföldre, azaz a labdarúgók ilyen mértékű kivándorlására korábban még egyetlen évben sem akadt példa.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a szegénységből kiemelt tehetségek eladására külön ügynökségek specializálódtak, és tevékenységük sikerességét jelzi, hogy a labdarúgás immár az ország nemzeti bruttó össztermékének (GDP) több mint öt százalékát teszi ki.

Ami biztos, hogy 2005-ben az eladott 867 labdarúgó után 159 millió dollár folyt be az állami kasszába, ez a GDP 4.8 százalékát jelentette. Figyelemre méltó, hogy a futballisták játékjogának „értékesítése” jóval gyümölcsözőbb volt, mint a szintén erős banánexport, az utóbbiból értékesített 64 millió tonna ugyanis csupán 33 millió dollárral gazdagította az országot.

Ezek után érthető, hogy a mindenkori kormányzat is előszeretettel támogatja a játékosok kereskedésében jó üzletet szimatoló ügynökségek, vállalkozók és klubok – többségében Rio de Janeiro és Sao Paolo környékén működtetett – futballiskoláit.

Első ránézésre ezt akár pozitívumnak is vehetnénk, hiszen a tehetségeket már nyolc-kilenc éves korban összegyűjtő intézményekben a legkorszerűbb körülmények között, a szakmai kritériumoknak megfelelően nevelik a fiatalokat.

Igen ám, csakhogy a fenntartók szeme előtt szinte sohasem a csapat sikeressége, hanem a kiérlelt tinédzserek után beszedhető dollárköteg lebeg. Ráadásul a legtehetségesebbekre összpontosuló kiemelt figyelem miatt sok esetben elfeledkeznek azokról a gyerekekről, akik hosszú évekig élvezhették a klub által biztosított jólétet, ám egy balul sikerült „peneirát” (speciális szűrő, amelyen kiválasztják a legtehetségesebb játékosokat) követően kénytelenek visszatérni a nyomornegyedek bádogviskói közé.

És a brazil tehetségek tervszerű exportja egy fontos változást is magával hozott. Nem érvényes már a Copacabana homokjának romantikus legendája, az átlagnál jobb adottságokkal megáldott gyerekek manapság nem a strandon és a poros tereken rúgják a bőrt, hanem a klubok és iskolák utánpótlás-intézményeiben készülhetnek szakképzett edzők segítségével.