Királyi gólparádé Bukarestben

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.10.19. 00:13
Címkék
Hét végi bajnokiján kínos, 1–0-s vereséget szenvedett a Getafétől a Real Madrid, a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen azonban sziporkázott: fölényes győzelmet aratott Bukarestben.
Ruud van Nistelrooy a Steaua ellen lôtte be az ötvenedik BL-gólját
Ruud van Nistelrooy a Steaua ellen lôtte be az ötvenedik BL-gólját
epa
Ruud van Nistelrooy a Steaua ellen lôtte be az ötvenedik BL-gólját
Ruud van Nistelrooy a Steaua ellen lôtte be az ötvenedik BL-gólját
Ruud van Nistelrooy a Steaua ellen lôtte be az ötvenedik BL-gólját
epa
Ruud van Nistelrooy a Steaua ellen lôtte be az ötvenedik BL-gólját

A Bukarestben elért 4–1-es siker után nem fukarkodtak a jelzőkkel a Real Madrid játékosai és vezetői saját játékukat illetően. Ha valaki kevésbé járatos a labdarúgás világában, a reakciókat olvasva akár azt is hihetné, a Bajnokok Ligája sorozata immár véget is ért, a győztesek pedig most elégedetten veregetik saját vállukat.

„Nekem kifejezetten tetszett, ahogyan játszottunk, hiszen nem könnyű ekkora különbséggel győzni...” – mondta például az edző, Fabio Capello. De idézhetjük Roberto Carlos lelkes visszaemlékezését is: „Bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk csapatként is nagyot alkotni”. Ruud van Nistelrooy így értékelt: „Ha úgy játszunk, mint a keddi napon, újra az európai futball csúcsait ostromoljuk majd”.

Persze a madridiak örömét csak akkor érthetjük meg igazán, ha ismerjük az előzményeket. Vegyük figyelembe, hogy a királyi gárda a Getafétől elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség után érkezett Bukarestbe, és a csapatot bombázó kritikák miatt már Fabio Capello állása is veszélybe került. Az olasz csodaedző állítólag benyújtotta lemondását, a klubvezetés azonban rögvest cáfolta az értesülést.
A keddi siker viszont elhallgattatta a bírálókat – legalábbis egy időre.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

„A Steaua elleni diadal feledteti az elmúlt időszak gyengébb eredményeit – nyilatkozta a találkozót követően a megkönnyebbült edző, majd a hét végi rangadóról szólva hozzátette: – Most már minden erőnkkel a Barcelona elleni csatára kell összpontosítanunk.”
Márpedig a koncentráció kétségtelenül könnyebb, ha azt egy Bajnokok Ligájában kivívott győzelem után kell megtenni. Főleg, ha olyan diadalról beszélünk, amely valóban a futball szépségéről és a játék öröméről szólt – persze csak a spanyolok szempontjából.

A románok ugyanis, bár nagy reményekkel készültek a találkozóra, a vereség után csalódottan vették tudomásul: számukra nem maradt más reális cél, mint az UEFA-kupa-szerepléssel járó harmadik hely megszerzése.
„Sokkal jobb csapattól szenvedtünk vereséget – értékelt Sorin Paraschiv, a Steaua középpályása. – Most már csak abban bízhatunk, hogy az UEFA-kupában folytathatjuk.”

A BL-csoportkör azonban természetesen nem ért véget, így még azt sem lehet tudni, hogy a jelenleg oly optimista madridiak nem csúsznak-e el a hátralévő három találkozón (hogy képesek rá, azt már a Lyon ellen bizonyították), és nem veszi-e ki a kezükből a nyolcaddöntőt érő második helyet a csoport valamelyik keleti tagja.
Ramón Calderon, a madridiak elnöke most úgy fogalmazott: „...ez volt a csapat igazi arca”, de ne feledjük, a Realnak van egy másik, csúnyábbik, kevésbé eredményes futballt tükröző ábrázata is.

---- Megvizsgáltuk, miért nem sikerült a Steauának az, ami a hét végén a Getafénak igen: a Real Madrid legyőzése

Getafe
A madridi kiscsapat szombaton elszántan, agresszíven szállt csatába a Real sztárjaival szemben – és ezzel a hozzáállással sikerült is meglepnie őket. Emellett azt se felejtsük el, hogy a Getafe az elmúlt években már többször találkozott a Reallal, így nem volt ismeretlen számára a királyi csapat meccseit jellemző légkör.

Steaua
A bukarestiek kissé megilletődötten, a kelleténél több tisztelettel léptek pályára a Real ellen, s kezdeti lelkesedésük is csak az első madridi gólig tartott. A Getafével ellentétben, a románoknak nem voltak közvetlen tapasztalataik a Reallal kapcsolatban. ---- MARCA (spanyol)
„Jó reggelt! Nyugodtan kelhetnek fel, mert amit tegnap láttak, megtörtént.”
A lap kijelenti, hogy a bukaresti volt a Real Madrid idei legjobb meccse, majd az „álom” szóval játszva biztosítja az olvasókat, hogy a keddi találkozó nem volt az, és így már a vasárnapi Barcelona elleni bajnoki sem ígérkezik rémálomnak.

AS (spanyol)
„Robinho: Ez a csapat olyan minőséget képvisel, hogy bárkivel felveszi a versenyt”
Az újság által közölt interjúban Robinho a Getafe elleni vereséget balesetnek nevezte. Szó esik arról is, hogy David Beckham Bukarestben szerepelt századik BL-meccsén.

PRO SPORT (román)
„Meglovagoltak bennünket”
Ez a főcíme a lap szerdai számának, és közvetlenül a felirat alatt Roberto Carlos szerepel, amint éppen egy földön fekvő román fölött ugrik át olyan mozdulattal, mintha egy bikát ülne meg. A Real mindvégig kezében tartotta a mérkőzést, a Steaua kategóriákkal gyengébb volt – szól az értékelés.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik