A nyerés mint tudomány

Amikor a mérkőzésre igyekez tünk, a határőrök kiemeltek minket a Rhein am Weil-i határon a sorból, útlevelet ellenőriztek, a csomagtartót is kinyittatták velünk, és csak utána engedtek utunkra. Visszafelé, Badenweilerbe tartva egy-egy vigyorgás és intés kíséretében, megállás nélkül jutottunk át a „fináncok” zónáján. Talán ennyit tett, hogy közben Németország 3–2-re megverte Portugáliát a negyeddöntőben. Helyreállt a világ rendje.

Persze a furcsaságok nem ezzel kezdődtek, és nem is ezzel értek véget. A német szurkolók a St. Jakob Park környékén megmászták az utcatáblákat, a vendéglátó-ipari egységek ezúttal hajnalban sem panaszkodhattak a bevételre, a legbátrabbak pedig egy toronyházat is bevettek. Legalábbis erre utal, hogy másnap reggel az egyik első bázeli épület oldalán nem a „Willkommen zur Fussballfest Euro 08” felirat, hanem egy hatalmas német zászló köszöntött minket. Svájcban, az itteniek lelkületének, adott esetben németekhez való viszonyának ismeretében elképzelhetetlen, hogy a lobogó „csak úgy, magától” felmászott oda, illetve a helyiek tették volna ki.

A derbi arra is jó volt, hogy mindenki leszámoljon néhány illúzióval. Elsősorban azzal, hogy a portugálok Európa braziljai. A brazilokért rajongó kolléga már a meccs előtt is azt mondta, hagyjuk ezt a párhuzamot, utána pedig mindenki számára világossá vált a miért is. Elsősorban azért, mert Brazília tud tornát nyerni, Portugália meg nem. A selecaónak öt világbajnoki címe és nyolc Copa América-sikere van, a portugáloknak meg vb-bronzuk (1966) és Eb-ezüstjük (2004). Nem sok, egy-egy. Eusébiójuk, Luís Figójuk, Cristiano Ronaldójuk volt, illetve van, aranyuk meg lehet, hogy sohasem lesz.

A németeknek meg három-három vb- és Eb-cím után összejöhet a hetedik aranyuk is. Mert bennük megvan a győzelem tudománya. Hiába nincs Lothar Matthäus óta a média által is felkapott világsztárjuk, de individuumok gyülekezete helyett majdnem mindig volt csapatuk (nem feledve persze a 2000-es és a 2004-es Eb borzalmát). „Most is megmutattuk, mi teszi Németországot futballnagyhatalommá. Igazi tornacsapat vagyunk” – jelentette ki például az eltiltott Joachim Löw helyett majdnem hiba nélkül meccselő Hansi Flick. És akkor most számoljunk le még egy illúzióval: a németek képesek eltérni a gépfutballtól, az előre betanult sémáktól. A Nationalelf a megszokott 4–4–2 helyett az arrafelé szinte sohasem alkalmazott 4–2–3–1-es felállással lépett pályára, amelyben majdnem minden és mindenki a helyére került. A sérült Torsten Fringset (talán az elődöntőre visszatérhet) sikerült pótolni, a helyi lapok szerint végre megszületett az első csatárgól is (Miroslav Klose szerezte), a mögötte lévő hármas blokk meg egyenesen parádézott. A gólt fejelő Michael Ballack, illetve az előadást gólpasszával megnyitó Lukas Podolski kalkulusai egyes és kettes között ingadoztak, Bastian Schweinsteiger meg kibérelte magának az egyest. „Csak betartotta, amit ígért – mondta mosolyogva Löw. – Volt egy kis adóssága a csapattal szemben, azt mondta, egy jó meccsel megpróbálja törleszteni. Ha valaki, ő biztosan játszik az elődöntőben.”

Abban mindenki egyetértett, hogy a Bayern középpályása most játszotta legjobb meccsét a válogatottban. Korábban már háromszor kapott egyes osztályzatot a Kicker című szaklaptól (2005-ben az Oroszország elleni 2–2 során a duplájáért, 2006-ban a portugálok elleni „két és fél” góljáért, majd a San Marinóval szemben elkönyvelt két-két góljáért és gólpasszáért), de ekkora hatást még sohasem gyakorolt a válogatott játékára, illetve ilyen mélyről még sohasem kellett visszakapaszkodnia. Közvetlenül a torna előtt kikerült a kezdőcsapatból, a horvátok ellen kapott lehetőséget szó szerint ellökte magától (Jerko Leko eltaszításáért kiállították), és akkor sem szólhatott volna semmit, ha az Alpokban nem jut neki több lehetőség. Jutott…

Attól még messze van a Nationalelf, hogy játékát akár csak a tökéleteshez közelítőnek lehessen minősíteni. A két középső védő (Christoph Metzelder, Per Mertesacker) továbbra sem életbiztosítás, az meg egyenesen elképesztő, amit a szögleteknél művel az együttes. Hiába előzött meg két gólt is szabadrúgásból beívelt labda, ezen a találkozón lehetett elkönyvelni sorozatban a százhetedik sarokrúgást, amelyet nem követett német gól.

És így még azzal az illúzióval is leszámolhatunk, hogy a szöglet fél gól.