Kér, korhol és nevel

Scolari, a pedagógus Scolari, a pedagógus

Amúgy sem volt rá jellemző meccs közben a higgadtság, de amikor játékosai a bírónál reklamáltak, rendszerint hevesen hadonászva, széles kézmozdulatokkal csitította őket – még akkor is, ha a jelenetet követően ő maga is tett egy-két megjegyzést a játékvezetőnek. Tanulságos volt a szituáció: miután az első félidő derekán Nani ellen jogtalan szabadrúgást ítéltek a portugál kispad előtt, Scolari csendre intette a méltatlankodó szélsőt, majd ujjával saját szemére mutatva jelezte neki, nyugodjon meg, látta, hogy igaza van.

Scolari, a tizenkettedik ember

Figyeltük, a kezdő sípszót követően egy perc tizenhat másodpercig bírta ki a helyén ülve. Szinte mindvégig kint állt az edzői zóna szélén, irányította, lelkesítette, kritizálta, utasította, bátorította és szidta játékosait. A bedobásnál mutatta Paulo Ferreirának, Hélder Postiga üresen helyezkedik, a kirúgásnál Ricardónak, ívelje fel a labdát csatároknak, a sikeres szerelés után Miguelnek, merre indítsa a támadást, a szabadrúgásnál Naninak, a kapu melyik részébe lőjön. Folyamatosan együtt élt a játékkal, sőt néha az volt az ember érzése, hogy túlságosan is beleszól a futballisták döntéseibe.

Scolari, a taktikus

Érdekes tapasztalat volt, hogy a portugálok mestere elsősorban támadóinak adott utasításokat, a védelem vagy a középpálya tagjaihoz csak elvétve fordult taktikai jellegű kérésekkel. A svájci szögleteknél, szabadrúgásoknál szinte mindig külön szólt Naninak, Quaresmának vagy Hélder Postigának (esetenként többüknek is), hogy maradjon a felezővonalnál. A csatároktól labdavesztés során keményen megkövetelte a visszatámadást; amikor a második félidőben Quaresma mellett a védője néhány percen belül háromszor is elvitte a labdát, Scolari majd megpukkadt a méregtől. Amit akkor kapott tőle a játékos, azt valószínűleg nem tette zsebre…

Scolari, az ellenfél

Két-három perc lehetett hátra kezdésig, amikor Jakob Kuhn, a svájciak mestere a játékoskijárótól távolabb eső kispadhoz igyekezve elhaladt a portugál stáb előtt. Scolari odalépett hozzá, kezét a vállára tette, mondott neki valamit, majd megpaskolta az arcát – talán a beteg feleségének kívánt gyógyulást, talán a munkájához gratulált a válogatottjától ezen a találkozón búcsúzó edzőnek… A szünetben odament a nyitó meccsen részleges keresztszalag-szakadást szenvedő, mellette botorkáló Alexander Freihez, megbeszélte vele, miként történt a balszerencsés esete, majd átölelte, és kezet fogott vele.

Scolari, a bíró kritikusa

Sokáig meglepően higgadtan tűrte a csapata elleni – néha bizony jogtalannak tűnő – ítéleteket, a 32. percben azonban elpattant nála a húr. Egy egyébként lényegtelennek látszó szituációban teljesen elvesztette nyugalmát a bíró vitatható döntése miatt, szinte őrjöngve tombolt a kispadnál, integetett, magyarázott Konrad Plautznak, és amikor a horvát negyedik játékvezető igyekezett megnyugtatni, minden haragját ellene irányította. „What, what, what?!” – kiabálta az arcába, mikor Bebek bíró kollégája ítéletét magyarázta neki. A kirohanás később nem ismétlődött meg, a svájciak tizenegyesgólja után viszont hosszan, gúnyosan tapsolta a bírót.