Született fenegyerekek

Ha valaki netán azt gondolná, Antonio Cassano az Európa-bajnokságra levetkőzte különcködő, extravagáns jellemét, annak cáfolatként felidéznénk a következő jelenetet: Hollandia–Olaszország csoportmeccs, Peter Fröjdfeldt játékvezető jó öt perce lefújta a találkozót, a 3–0-ra elpáholt itáliai csapat futballistái a szégyenteljes csata színhelyéről szinte mind besomfordáltak az öltözőbe, a pályán a vert sereg egyetlen tagja maradt csupán – az illető viszont úgy járt-kelt a gyepen, mintha Olaszország az ő három góljával ütötte volna ki Hollandiát.

Cassano vidáman pacsizgatott az ünneplő hollandokkal, ölelgette őket, dresszt cserélt velük, vigyorgott, lapogatta hátukat, majd félmeztelenül, tetoválásgyűjteményét büszkén megmutatva, peckes léptekkel elindult az öltöző bejárata felé. Még egyszer hangsúlyoznánk: nem a csapatkapitány, Gianluigi Buffon, nem a sokat dolgozó Andrea Pirlo vagy a beállítása után a hollandok kapujára rögtön veszélyt jelentő Alessandro Del Piero, hanem a meccsen epizódszereplőnek is alig nevezhető Cassano pózolt hősként a gyászos bukás után a berni Stade de Suisseben.

Kiegészítésképpen még anynyit tennénk hozzá: a 75. percben becserélt támadónak a neki jutott negyedóra alatt kis túlzással nem volt jó megmozdulása. S bár a szurkolók körében népszerűsége töretlen – a románok elleni meccs előtt a La Gazzetta dello Sport internetes szavazásán az olvasók beválasztották az általuk látni kívánt kezdőcsapatba –, a hozzá fűzött reményeket a pénteki mérkőzésen sem tudta beváltani. Az 57. percben, 1–1-es állásnál szállt be, ám mint azt az 1–1-es végeredmény jelzi, a megváltást ő sem hozta el csapata számára.

A játékos önimádatát látva az emberben felvetődik a kérdés: vajon jól döntött-e Roberto Donadoni szövetségi kapitány, amikor – az olasz futballszakírókat is meglepve – beválogatta a Sampdoria botrányhősét az Európa-bajnokságra utazó keretébe? A korábban a Real Madridnál kísértő, Fabio Capello vezetőedzőt a háta mögött kigúnyoló 25 éves csatár személyében Donadoni ugyanis időzített bombát láncolt az együttes „testéhez”, amely ha felrobban, szétvetheti a csapategységet. Nem kétséges, a szakvezető óriási felelősséget vett a vállára azzal, hogy garanciát vállalt Cassano viselkedéséért.

S ha eltekintünk a botránykereső személyiségéből fakadó további problémáktól – lásd: a hollandok elleni meccs második félidejében a melegítő Cassano kispad felé lövellt türelmetlen pillantásai előrevetítették mellőzése esetére a morgolódás veszélyét –, és szigorúan a szakmai szempontokat vesszük figyelembe, a támadó játéka akkor is aggályokat vet fel. Ne felejtsük ugyanis, Cassano 2006 szeptembere óta nem szerepelt a válogatottban, vagyis a Donadoni-féle Eb-gárdába való beilleszkedésre a torna előtt mindössze az a 30 perc állt rendelkezésére, amíg a Belgium elleni barátságos mérkőzésen a pályán volt.

Ám hiába a számos ellenérv, egy nyomós ok mégis a Sampdoria üdvöskéje mellett szól: kivételes tehetsége. Merthogy valószínűleg Donadoni is abban bízva hívta be a gárdába az utolsó pillanatban a megzabolázhatatlan játékost, hogy az időzített bomba robbanása nem a belső rendet rombolja szét, hanem az ellenfelek soraiban kelt zavart.

Persze nem csak az olaszoknak van Cassanójuk, a szertelen, nehezen alkalmazkodó, de kiszámíthatatlanságával a pályán is rendkívül veszélyes futballista típusára több példát találni a torna mezőnyében. A hollandoknál Robin van Persie, az oroszoknál Dmitrij Szicsov, a görögöknél Theofanisz Gekasz vagy éppen a németeknél Bastian Schweinsteiger ebbe a kategóriába tartozik – utóbbi a horvátok ellen már bizonyította is dühkitörésre való hajlamát –, de a felsorolást alighanem folytathatnánk. Mindannyian nagy tehetségnek számítanak, nyughatatlan természetük ugyanakkor néha bajba sodorja őket; környezetükkel, edzőikkel, társaikkal előszeretettel keverednek vitába, az alkalmazkodás finoman fogalmazva sem tartozik az erényeik közé. Viszont alighanem fékezhetetlen jellemükkel áll összhangban az is, hogy váratlan megoldásaiknak, fontos góljaiknak köszönhetően gyakran ők jelentik a kulcsot a győzelemhez. Ahogy például Van Persie franciák elleni nagyszerű játéka és gólja bizonyítja, az időzített bombák ketyegése sokszor nem más, mint a kirobbanó siker előjele.