Megérik a pénzüket

Vágólapra másolva!
2008.06.15. 00:49
Címkék
Két remekül rajtoló csapat, a svéd és a spanyol találkozik szombat délután Innsbruckban – Ibrahimovicék a görögöket verték meg (2–0), Torresék az oroszokat intézték el (4–1) –, ám az előjelek alapján Luis Aragonés együttese valamivel esélyesebbnek számít. Például azért, mert a játékosok összértékét tekintve a fiatal gárda a legdrágább Eb-résztvevő.

„MaraVILLA” – harsogta a cím a svájci Blick című napilap spanyol csapatról szóló, nagy terjedelmű cikke fölött, érzékeltetve, hogy a csodát (ez az eredeti szó jelentése spanyolul) elsősorban David Villától várhatják a válogatott hívei. A Valencia támadója az újság karikatúráján fújtató bikaként ijesztgeti az olvasókat, s hogy a valóságban is képes „rémségekre”, azt valószínűleg a – többek között az ő három góljával – 4–1-re kiütött oroszok tanúsíthatják leghitelesebben. A kivételes egyéni teljesítményhez azonban kellett a társak, közülük is elsősorban Fernando Torres támogatása: talán nem túlzás kijelenteni, David Villa a Liverpool csatárával az Eb legveszélyesebb támadósorát alkotja. Ennek fényében senki sem lepődhet meg azon, hogy az előzetes hírek szerint a svédek ellen is ez a páros kap bizalmat Luis Aragonés szövetségi kapitánytól.

„Nem érdemes változtatni a csapaton, azokat a játékosokat kell szerepeltetni, akik az oroszok ellen beváltották a hozzájuk fűzött reményeket” – beszélt maga ellen Sergio García, a Real Zaragoza csatára, aki előtt éppen a Villa, Torres kettős torlaszolja el a kezdők közé vezető utat. Márpedig látva a konkurencia támogatását, furcsa lenne, ha éppen Aragonés döntene úgy, hogy kihagyja valamelyiküket az együttesből.

Pedig éppenséggel lenne oka így cselekedni. A spanyol sajtóban máig élénk vita folyik az első mérkőzés 54. percében lezajlott jelenetről: a Cesc Fabregasszal cserélő, majd a kispad felé induló Torresnek hiába akart gratulálni a szövetségi kapitány, a váltás miatt szemlátomást igen bosszús futballista nem fogadta el a felkínált jobbot.

„Magamra haragudtam, nem igaz, hogy visszautasítottam a kézfogást Luisszal – igyekezett cáfolni a több ezer szemtanú előtt történteket Torres. – Körülbelül hat méterre állt tőlem, nem is voltam hozzá olyan közel, hogy megszoríthatta volna a kezem. Sohasem viselkednék tiszteletlenül az edzőmmel, és tudom, hogy nem mérgelődhetek fél percnél tovább, amikor mellettem a kispadon olyanok ülnek, akik egy percet sem játszanak a mérkőzésen. Luis vezetett be az öltözők világába, amikor tizenhat éves koromban a keze alatt dolgoztam az Atlético Madridnál, rendkívül becsülöm a tapasztalatáért.”

Még mielőtt bárki elérzékenyülne a megható vallomástól, gyorsan jegyezzük meg: a játékos azután adta a szakvezetőt méltató nyilatkozatot az egyik spanyol rádiócsatornának, hogy Aragonés büntetést helyezett kilátásba neki az udvariatlan gesztus miatt. Az ősz mester az esetről szólva korábban leszögezte, bár meg tudja érteni a lecserélt futballista dühét, a történteket nem hagyja következmények nélkül.

A tanulság? A tiszteletteljes viselkedés még egy „hatvanmillió eurós” futballistától is alapvető kívánalom. Egy frissen közzétett kimutatás szerint ennyi Torres becsült értéke, és ezzel névleg ő a – 435 millió eurós (mintegy 108 milliárd forintos) „árával” a teljes Eb-mezőnyt felülmúló – spanyol gárda legnagyobb kincse.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
13 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
39 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
51 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
53 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
3 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik