Magyar védőt ünnepeltek

ez manapság már sporttörténel mi eseménynek számít…

„Szörnyű volt nézni – nyitott Garics György, de a lehangoló vélemény természetesen nem saját játékának szólt, hanem annak, hogy az osztrák csatárok az első fél órában seregnyi tiszta ziccert rontottak. – Állok hátul, már éppen rohannék ünnepelni, amikor látom, hogy kivédi a kapus az elsőt, kivédi a másodikat, aztán a harmadikat, a negyediket. Képzelhetik, ilyenkor miket mond magában az ember… Az meg törvényszerű, hogy a kihagyott ziccerek büntetése a kapott gól, bár szerintem a brazil srác lesről lőtt a kapunkba.”

Roger Guerreiro, a brazil (aki éppen annyira lengyel, mint amennyire Garics osztrák) valóban lesen állva gurított a hálóba, de a lefújás előtt megadott osztrák tizenegyes sem volt éppen támadhatatlan ítélet. Az indulatok lecsillapítása miatt a mérkőzés után a stadion kivetítőjén mutatott összefoglalóból is kimaradt az állítólagos lerántás, nehogy a még ott tébláboló ötezer lengyel dührohamot kapjon. Maradjunk annyiban: ha az angol Howard Webb egy ilyen esetet befúj a Liverpool–Chelsea meccsen, még a kedvezményezett csapat vezetői is szorgalmaznák elmegyógyintézeti kezelését. Garics György persze

ilyen szikáran nem fogalmazott, de azért ő sem volt teljesen meggyőződve a bírói ítélet helyességéről.

A vitatott esetek után viszont a vitathatatlan tények: a magyar fiú 10 840 métert futott a mérkőzésen, és ezzel az eredménnyel a játékosok összevetésében felfért a dobogóra.

„Nemcsak futni kell, hanem értelmesen futballozni is – jelezte a védő, hogy egyáltalán nem él a számok bűvöletében. – Én büszkébb vagyok arra, hogy egyetlen lengyel sem tudott lefutballozni a pályáról, pedig három támadóval is összekerültem. Jacek Krzynówek rendkívül erőszakos volt, Euzebiusz Smolareknek a bal lábára kellett nagyon figyelni, Guerreiro pedig brazil, tőle mindig számítani lehetett váratlan megoldásokra.

De ugye nem játszottak át sokszor?”

Nem, nyugtattuk meg a védőt, aki hátul tényleg hibátlanul, rendkívül magabiztosan futballozott, igaz, kritikai megjegyzésként hozzátehetjük, hogy a támadásokat csak az első félidőben merte segíteni. Josef Hickersberger kapitány persze gratulált neki a lefújás után, és bár a kézfogás valamennyi játékosnak kijárt, alighanem joggal érezzük, Gariccsal valóban elégedett volt, és a magyar hátvéd biztosan játszik a németek elleni ki-ki meccsen.

„Én is úgy érzem, ott leszek a pályán. A helyzetünk egyszerű, meg kell vernünk Németországot. Hát megverjük” – sommázta velősen a következő feladatot a futballista.

És hogy mi lehet az osztrák siker titka?

Nos, a lengyelek elleni mecscset megelőzően Herr Hickersberger mindenféle előítéletét félredobva megengedte, hogy a feleségek, barátnők néhány órát együtt töltsenek az edzőtáborban izzadó játékosokkal, és lám, fél óra alatt annyi ziccert dolgozott ki csapata, hogy már a következő Európa-bajnokságot is megnyerhette volna.

„Az én teljesítményemre a családi buli aligha volt hatással, mert se feleségem, se barátnőm” – nevetett Garics, akinek csak akkor fagyott le arcáról a mosoly, amikor oldalra pillantva látta, az osztrák újságírók végeztek Vasticcsal, és felé tartanak…