Hívásra várva

A vörösbort kedvelem, de most nyitásként pezsgővel koccintottunk, aztán folyt a whisky és a sör is – mondta a Falco szerb vezetőedzője. – Ha az ember élete első felnőttbajnoki aranyát ünnepli, ráadásul egy héttel a születésnapja előtt, azt hiszem, ez bocsánatos bűn.

A meccs után megállás nélkül csörgött a telefonja. Ön kit hívott fel először?

A feleségemet, aki itt él velem Szombathelyen, de most éppen otthon van Nisben.

Játékosa, Kálmán László azt mondta: már a Körmendre indulás előtt kipakolta a Falcoöltözőben a szekrényét, mert biztos volt benne, hogy vasárnap nem kell pályára lépnie.

Bennem sem volt kétség. S nem azért, mert lebecsültem a Körmendet. Tudtam, mi mindent tettünk azért, hogy az alapszakasz megnyerése után győzzünk a szuperfináléban. Jó formában kosárlabdáztunk a rájátszásban, mindössze kétszer veszítettünk, s a tartásunkat a kritikus helyzetekben is megőriztük. Például a döntő negyedik összecsapásán, Jara Rubin Doyne kiállítását követően, amikor Andrija Csirics négy személyi hibával játszott.

A légiósok szerepe megérne egy misét. Pillérei a csapatnak, pedig négyen négy országból érkeztek, s eltérő kosárlabdakultúrát képviselnek.

Eszemben sem volt egyazon országbelieket összeválogatni! Ők óhatatlanul klikkbe tömörülnének, képtelenség lenne egységes szemléletű csapatot felépíteni. A mi légiósainknak nem maradt más választásuk, mint beszélgetni, barátkozni egymással és a magyarokkal. Együtt jártak a tréningek után kávézni, lazítani, s ettől lett lelke, hite a közösségnek.

Tehát csakis az ön döntésén múlott, kinek ajánlottak szerződést?

Az évtized elején már dolgoztam másfél évet Szombathelyen. Azért – is – jöttem vissza kétezerhét januárjában, mert biztos voltam benne, hogy szabad kezet kapok.

Sok volt az ismerős arc az öltözőben?

Kálmán László, Pankár Tibor, Feigl Imre és Borszéki Csaba képviselte a korábbi Falcót, s az ifiből ismertem Váradi Kornélt is.

Mire menne ezzel a mai Szombathellyel a szerb bajnokságban?

Az Adria Ligában szereplők kiemelkednek a mezőnyből, a többi együttessel tartanánk a lépést.

S mit szól ahhoz, hogy a magyar férfiklubok lényegében kivonultak az európai kupaporondról?

A nemzetközi szereplés nem csak elhatározás kérdése. Ahhoz pénz kell, rengeteg pénz. Sok az utazás, sok a mérkőzés, a feszített tempót csak minőségi kerettel lehet bírni. Annak nincs értelme, hogy egy klub elszórjon néhány millió forintot, aztán pofozógép legyen.

A Falco vezetőinek javasolná az európai megméretést?

Egyelőre az sem dőlt el, maradok-e Szombathelyen.

És marad?

A labda a klubvezetőség térfelén pattog. Szívesen folytatnám, mert Magyarországon a mérkőzéseket zsúfolt csarnokokban játsszák, a szakmai minőség is fokról fokra javul, s a nyelvtanulással is haladok.

Ne szerénykedjen: aligha lehetne már eladni.

Azért nem mindig találom a szavakat. Mentségemre szolgáljon, bár vajdasági vagyok, felnőttfejjel kezdtem magyarul beszélni. Alapelvem, hogy azon a nyelven kell megszólalni, ahol az ember él. Így volt ez Cipruson s Magyarországon is. A délszláv háború miatt jöttem el játékoskarrierem vége felé otthonról; Debrecenben és Nyíregyházán játszottam egyegy szezont, aztán már edzőként jöttem vissza Szombathelyre. De visszatérve a jövőre: izgalmas kihívás lenne a bajnoki cím megvédése. Bízom benne, úgy utazhatok haza néhány napon belül, hogy a lényegi kérdéseket megbeszéltük a klub vezetőivel.

A bajnokság végeredménye a 24. oldalon