A nőknél mind a négy magyar döntőbe jutott a vb nyitó napján

„Hajnali” negyed kilenc, még csak a résztvevők és a rendezők bóklásznak a – sportág történetében példátlan módon – százméteres sugarú körben megrendezett hatodik budapesti öttusavilágbajnokság „epicentrumában”, a SYMA-csarnok homályos folyosóin. A fülekben még nyilván ott dübörögnek az előző este a Papp László Sportarénában tartott parádés megnyitó muzsikája, a Carmina Burana taktusai – de itt már szigorúan a munkáról van szó, bulizni legfeljebb a kedd esti záró banketten lehet. (Erről majd később bővebben.)

Az A-csoport 32 versenyzője a vívópáston, a B-csoport 33 öttusázója száz méterrel arrébb, a szoborparkban rögtönzött 25 méteres medencében kezd. Aztán az úszók lőnek, a vívók meg úsznak, ebben a felvonásban a triatlonistából pentatlonistává avanzsáló – a hármaspróbázók ezt bizonyára úgy mondanák: visszafejlődő... – Gyenesei Leila magától értetődő természetességgel utasítja maga mögé az egész mezőnyt. Közben tíz-tizenöt éve nem látott ismerős arcok bukkannak fel a versenybírók, edzők között, mint egy érettségi találkozó, olyan ez a világbajnokság. Emitt Szombathelyi Tamás olimpiai ezüstérmesünk, ősz, dús sörénnyel, makulátlan szürke zakóban bíráskodik a páston – valaha a földkerekség egyik legjobb öttusavívójának számított –, amott Németh „Deutsch” István, a brit hölgyválogatottat idestova tizenhét éve irányító remek szakember.

„Hallottátok, hogy mire készül Klaus Schormann, a világszövetség elnöke? – vág a közepébe „Deutsch”. – Össze akarja vonni a futást és a pisztolylövést, afféle biatlonná, hogy még rövidebb, és elképzelése szerint látványosabb legyen az öttusa. Ez egy agyrém…!”

Tényleg az, az ember eltöpreng azon, vajon meddig lehet még zanzásítani – kiszolgálva a NOB urainak fantazmagóriáit és a piac állítólagos igényeit – ezt az egykoron gyönyörű ötnapos versenyt, minden sportágak mára elkorcsosult királyát?!

Móna István olimpiai és világbajnokunk még akkor aratta sikereit, amikor az öttusa tényleg öt tusa volt.

„Az 1952-es helsinki olimpia idején, tizenkét éves kölyökként hallottam először a sportágról, Szepesi György közvetítésének hála. Azóta eltelt ötvenhat esztendő, és bár élvezem a versenyt, nem sok köze van ahhoz, amit annak idején én műveltem. De találkozhatok a régi barátokkal, itt van például tőlem három méterre Török Feri, amott Kelemen Péter, van miről eszmét cserélni. De vissza az öttusához: ezt a mai változatát is sportemberek művelik, igazi sportemberek, s tulajdonképpen annak is örülnöm kell, hogy egyáltalán fennmaradt a sportág.”

Közben vége a harmadik versenyszámnak is, Gyeneseiék teljesítik a lövészetet, Vörösék meg a vívást, az utolsó próbának, a futásnak – a selejtezőben nincs lovaglás, ezért aztán az öttusának egy másik sportág, a négytusa a kvalifikációs versenye – mind a négy magyar kedvező pozícióból vág neki.

Még az ötödik, a görög színekben versenyző Partics Katalin is, de ő sajnos két hellyel kiszorul a döntőből. A „hivatalos” magyarok viszont bemasíroznak a fináléba, Gyenesei csoportjában harmadikként, Tóth a tizedik, Vörös és Máthé a tizenegyedik helyen. (A csapatok közül mindössze hat olyan van, amelynek legalább három tagja bejutott a döntőbe.)

„Igaz, hogy csak egyéniként versenyezhetek a szombati döntőben, mégis talán számomra a legnagyobb a tét, hiszen a váltóba kerülésért is küzdök. Zsuzsa és Saci (Kovács Sarolta – a szerző) biztos tagja a stafétának, a harmadik versenyző az lesz, aki hármunk közül – Vivien és Adrienn a másik kettő – legjobban teljesít ” – mondja a sportágat mindöszsze két és fél éve űző Gyenesei, aki azt is elárulja, a vívás várakozáson felül, a lövészet a reméltnél gyengébben sikerült.

Persze akadnak itt még a 22 éves kaposvári öttusázónál fiatalabb hölgyek is, mint például a 17 éves amerikai – ugyancsak döntőbe jutó – Margaux Isaksen: „Másfél éve kezdtem öttusázni, őszintén szólva nem is annyira a finálét, hanem a záró bankettet várom. Nekem a verseny csak hosszúra nyúló, izgalmas előjáték a bulihoz...”

Ezek szerint van még hely a földön, ahol a sport nem véresen komoly kenyérkereset, hanem önfeledt szórakozás.