Debrecen: hetet egy csapásra

Jó lenne végre megadni a presztizsét a kupának.

Nem kell különösebben ízlelgetni a fenti szavakat: ez a magyar labdarúgás egyik legősibb közhelye. Másutt hagyományosan rangos ez a sorozat, nyertese csaknem a bajnokival megegyező dicsőségnek örvend, ennek megfelelőek a körülmények, és óriási az érdeklődés.

Nálunk csak az a hagyományos, hogy nincsenek hagyományok.

Angliában például ősidők óta – egyetlen meccsen – a Wembley ad otthont a döntőknek (csak az átépítés évei jelentettek kivételt), a németek mindig a berlini Olimpiai Stadionban játsszák le a finálét, függetlenül attól, hogy kik az ellenfelek. Egy esetleges Tottenham–Sunderland mecscsen például a londoni csapat szurkolóinak elég lenne metróra szállniuk, ugyanakkor az utóbbiak hívei több száz kilométeres autózásra vagy buszozásra kényszerülnének, ám ez ellen senki sem berzenkedik, mindenki természetesnek veszi.

Magyarországon minden esetleges, ha kupáról, s azon belül a döntőről van szó. Sort kerítettek már rá vidéken, például Szolnokon, Tatabányán és Vácott, valamint a Fáy utcában, a mai Puskás Ferenc Stadionban, ahol éppen az valakinek az eszébe jutott. Az idén egy régi-új változat született: a Bp. Honvéd és a Debrecen két meccsen, két helyszínen dönt a kupa sorsáról, fittyet hányva arra, hogy a világ túlnyomó részén és a nemzetközi kupákban nem ez a gyakorlat uralkodik, hiszen sokkal izgalmasabb és hangulatosabb, ha az érdekeltek egyetlen mérkőzésen csapnak össze. A mostani szisztéma tizenegy év után tért vissza. Amikor 1997-ben az MTK 6–0-ra legázolta a BVSC-t az első találkozón, tökéletesen érdektelenné téve ezzel a viszszavágót, az MLSZ sürgősen visszatért az egymeccses megoldáshoz, majd most megint a kétmérkőzéses változat mellett döntött. Az ok az, hogy a Debrecen sérelmezte a fővárosi helyszínt, még ha az semleges is, arra hivatkozva, hogy a szurkolóik hátrányba kerülnek, bizonyítva, hogy bár létezik a kupa, élő hagyományai nincsenek.

Jó lenne végre megadni a rangját.

A szurkolók egyébként komolyan vették. Nem töltötték meg a stadiont, a házigazdák „törzsközönségét” nem tartotta otthon a gyászos tavaszi szereplés, nyilván abban reménykedtek, hogy a kupagyőzelem gyógyír lehet a