Rablóból lett pandúr

Portugália csak a döntőben jö het – nyugodhattak meg a holland szurkolók a csoportbeosztás elkészítése után. Nem elhanyagolható szempont, hiszen az előző két világversenyen, a 2004es Európa-bajnokságon (az elődöntőben 2–1-gyel) és a 2006-os világbajnokságon (a nyolcaddöntőben 1–0-val, úgy, hogy mindkét csapat kilenc játékossal fejezte be a találkozót) is Luiz Felipe Scolari együttese tette ki a stoptáblát a szokás szerint titkos esélyesként kezelt oranje elé. A két gárda sorsa nem csupán ezen a téren fonódik össze, hiszen az utóbbi időben egyikük aranyérme sem okozott volna túl nagy meglepetést bármelyik nagy viadalon, ráadásul rajtuk kívül senkinek sem sikerült a legutóbbi két Eb-n felkapaszkodni a dobogóra.

A portugálokkal szemben a felnőttek között azért egyszer (1988, Eb) már révbe érő Hollandia a 2008-as kontinenstornán abból a szempontból is unikumnak számít, hogy az előző öt Európa-bajnokságon rendre elérte az egyenes kieséses szakaszt, ami egyedülálló teljesítmény. Az egy arany- és három bronzéremből (1992, 2000, 2004), továbbá egy negyeddöntős szereplésből (1996) álló sorozat összképe még szebb is lehetne, ha a hollandok tudnának tizenegyeseket rúgni. Legutóbb ugyan (története során először) Svédország ellen megnyerte az idegek harcát a csapat, előtte viszont 1992-ben (Dánia) és 2000ben (Olaszország) az elődöntőben, 1996-ban (Franciaország) pedig a legjobb nyolc között esett ki tizenegyesrúgások után a narancsmezes együttes.

Többek között ezért is jellemezte úgy az UEFA internetes oldala a holland csapatot, hogy „elegáns futballra, technikai bűvészmutatványokra képes, de néha gyenge idegzetű” együttes. Közeledve a Marco van Bastenéra végéhez (a háromszoros aranylabdás az Eb után az Ajax edzője lesz), az állítások egyre kevésbé állják meg a helyüket. Az oranje mentálisan egyre erősebb (Ausztriát például 0–3-ról verte meg 4–3-ra), az elegancia és a technikai parádé viszont eltűnni látszik a futballjából. Van Basten nem ragaszkodik mereven (sőt!) a hollandoknál hagyományosnak tekinthető 4–3–3-as szisztémához, gyakran 4–2–3–1-es hadrendben szerepelteti csapatát, ami a hátsó részben bevált (öt kapott gólnál kevesebbel egyetlen rivális sem kvalifikálta magát az Eb-re), elöl viszont tönkretette azt, ami eddig Hollandiát megkülönböztette a többi nemzettől. A 15 rúgott gól legalábbis árulkodó: a svájci vagy az osztrák határt senki sem léphette át ilyen gyér terméssel.

Bár az is igaz, aki eddig utolsóként vette a bátorságot, és eltért a szent 4–3–3-tól, az Rinus Michels volt, és az ő merészségét Ebarany koronázta meg. Amikor az oranje 1988-ban az Eb első meccsén kikapott a Szovjetuniótól, a Tábornok az óvatosabb 4–4–2-re váltott, legénysége meg Európa-bajnok lett. Történetesen a mostani szövetségi kapitány, Marco van Basten öt góljának köszönhetően.