Ezüstből aranyfiú

Négy-négy bajnoki cím és ku pagyőzelem (utóbbiak közül egy angol), valamint egy Ligakupa-siker dacára Michael Ballackot több fórumon is hajlamosak örök másodikként elkönyvelni. A Kicker sportmagazin még egy „Miért van szüksége Ballacknak a trófeára?” címlapot is szentelt a problémának, középpontba állítva a Bajnokok Ligáját, illetve az Európa-bajnokságot. A kérdés nem véletlen, hiszen összeállt az Ebgyőzelemre hivatott társaság (Franz Beckenbauer szerint feltétlenül), amelynek csak egy olyan vezérre van szüksége, amilyen például Diego Maradona volt az argentinok számára az 1986-os világbajnokságon.

Csak éppen Ballack maga vagy éppen csapatai (akár klub-, akár válogatott szinten) az utolsó pillanatban többször is csődöt mondtak. Az első emlékezetes momentum a középpályásé volt, midőn az 1999– 2000-es idény utolsó fordulójában az Unterhaching–Leverkusen mérkőzésen öngólt szerzett, és ezzel a Bayer történelmi első aranya helyett a Bayern München vehette át a salátástálat. Két évvel később, az utolsó leverkuseni tétmérkőzésén a Real Madriddal szemben elbukta a BL döntőjét, másfél hónap elteltével pedig az elődöntőben kapott sárga lapja miatt (előtte a nyolc és a négy között is az ő gólja eredményezett német továbbjutást) csak kívülről nézte, miként bukja el a vbaranyérmet a Nationalelf Brazília ellen. Az emlékezetes bukások azóta elvesztett vb-elődöntővel (hazai közönség előtt, hosszabbításban Olaszország ellen), Ligakupa-fináléval (hoszszabbításban a Tottenham ellen) és az utolsó fordulóban elveszített bajnoki arannyal (két pont hátránnyal a Manchester United mögött) bővült.

„Erősebb és érettebb lettem a bukásoktól – mondta Ballack. – A Premier League nem csupán testben, hanem mentálisan is nagyobb kihívás a Bundesligánál, ebből a válogatott is profitálhat. A selejtezőkön simán továbbjutottunk, jó formában vagyunk, és szerintem bejuthatunk a döntőbe, amit meg is nyerhetünk. Nem olyan széles a keretünk, mint Olaszországé vagy Franciaországé, de ha mindenki odateszi magát, messzire juthatunk. Az önbizalmunk mindenesetre nagyobb, mint egy éve volt.”

Ráadásul a német egyike a tipikus tornacsapatoknak. Bár kontinensbajnokságon az 1996-os, Horvátország elleni negyeddöntő óta nem nyert rendes játékidőben meccset (ráadásban is csak egyet, a 12 évvel ezelőtti, Csehország elleni finálét), ugyanakkor a világbajnokságon előbb abszolút esélytelenként lett ezüstérmes, majd odahaza lesajnált rendezőként jutott el a dobogó harmadik fokáig. Most pedig a favoritok között tartják számon…