Ahogy a kungfu Kína, a karate Japán, a thai-boksz Thaiföld önvédelmének szimbóluma, úgy tartozik a tékvandó Koreához. Évezredekkel ezelőtt úgy készítették fel a harcosokat a japán kalózok ellen, mint Conant, a barbárt, akit jutalmul keletre vittek. Harcművészetre és filozófiára tanították, költészetre, erkölcstanra, etikára nevelték őket. Az öt tanítási alapelv pedig így szólt: Légy hű hazádhoz, Tiszteld szüleidet, Légy igaz barát, Sose hátrálj meg a harcban, Sose ölj ok nélkül. Nemesebb világban élnénk, ha betartanánk őket. A tékvandó, a láb-, illetve kéztechnikák művészete mai formájában a XX. század közepén született, és koreai háborúban kommandósok fontos fegyverét alkotta. Névadója és a stílus atyja Csoj Hong Hi tábornok, a 29. gyalogsági hadosztály alapítója, aki katonák kiképzésére használta. Tanult tőle Harmat László, aki 1977-ben Magyarországra hozta, tőle pedig Patakfalvy Miklós, aki ma az olimpiai változat a WTF-tékvandó magyarországi szövetségének elnöke. A Pekingért versenyző magyarok küzdelmét így mutatta be: „Két lehetőség volt kvótaszerzésre, tavaly Manchesterben a világválogató, és idén januárban az európai válogató – mondja a hatdanos mester. – Az olimpiára két-két súlycsoportot összevonnak, így nehezebb dolga volt a nyolcvan kilóban induló vb-bronzérmes Tóth Balázsnak, ezzel együtt reméltük, hogy kijut Pekingbe. Manchesterben az olimpiai negyedik azeritől kapott ki szoros meccsen, Isztambulban pedig egy tizenhét éves angol őstehetségtől, mivel három másodperccel a vége előtt döntetlen állásnál hátrálni kezdett, és intést kapott. A szintén tizenhét éves, ötvenhét kilós Kotsis Edináról úgy gondoltuk, inkább a londoni lesz az ő olimpiája, de példamutató akarásáért cserébe úgy éreztük, nem lehet elég korán elkezdeni menedzselni a felnőttek között. Két fordulót magabiztosan ment Törökországban, az elődöntőben a horvát Európa-bajnokkal került össze. Válaszút elé kerültünk, adjuk-e föl előre a meccset, és készüljön-e inkább a bronz megszerzésére, hiszen az is elég lett volna. Végül a sportszerűség azt diktálta, és edzője is amellett volt, hogy azon melegében megpróbál kvótát szerezni, de egy intéssel ő is veszített. A harmadik helyért már elfogyott a szuflája, de így is várakozáson felül szerepelt, és az első számú tartalék Európából. A negyvenkilenc kilóban szereplő, tizenöt éves Dúcz Barbarától, és az ötvennyolc kilóban induló Néma Norberttől sem várhattuk a kvalifikáció megszerzését, de mindketten szépen helytálltak.”
Patakfalvy Miklós elmondta, jelenleg öt-hatszáz versenyzőnk van, a társadalmi környezet viszont nem éppen ideális a hazai mezőny bővítésére. Az olimpiai sportágak és a keleti harcművészetek terén is nagy a konkurencia, a plázák meg az internet világa mellett pedig amúgy is nehéz a gyerekeket arra csábítani, hogy üvöltöző edző előtt izzadjanak. A szakemberek itt is minimális tiszteletdíjat kapnak, a szabadidejüket áldozzák a tanítványaikra, a sportág hazai állami támogatása századrésze annak, amit Törökországban kap. Az elnök úgy véli, a tékvandó vonzereje a harcművészetek között a legszebb és legsokoldalúbb lábtechnikában, az ugró, forduló és magas rúgások egyedi kivitelében van. Fejre ütni – a karatéhoz hasonlóan – itt sem szabad, de a tékvandósnak mindig kéznél van a lába, a fejrúgás pedig a támadás csúcsa, a legértékesebb akció.
