Függő játszma a hálószoba mélyén

szó fúzióról vagy adásvételről – pusztán nyárig tartó vendégszereplésről.

Érdekes, ugye?

„Három mondatban össze lehet foglalni a helyzetet – kezdte Kutasi Róbert. – A REAC tisztességesen gazdálkodó csapat, amely a tizenegyedik helyen áll a bajnokságban. És erre büszkék is vagyunk. Viszont nincsen pályánk!”

Hogy értsük, miről van szó: a Magyar Labdarúgó-szövetség már kétszer, összesen két és fél esztendős haladékot adott a rákospalotai csapatnak, hogy a Budai II László Stadionban kiépítse a villanyvilágítást. Tavaly december 31-én az utolsó határidő is lejárt, és mivel nem gyúltak ki a fények a XV. kerületben, a tavasszal már nem szerepelhet saját székhelyén a kéksárga együttes. Keresni kellett tehát egy albérletet. A jelenség egyébként nem egyedülálló, ugyanis hasonlóra készül a „fénytelen” Tatabánya és Paks is. Előbbi Székesfehérváron, utóbbi Pécsen játszaná „hazai” összecsapásait.

Bár a REAC esetében szóba került Csepel, Vác, illetve Újpest is – mégis a legtávolabbi helyszín lett a befutó. Érdekes viszont, hogy amíg Forgács József, a klub elnöke úgy tudja (lásd a vele készített interjúnkat), hogy ezek a lehetőségek financiális okok miatt hiúsultak meg, Kutasi Róbert párásodó szemekkel, érzelmi megfontolásokkal magyarázta a meglepő döntést: „Sehol másutt nem lett volna akkora bázisa a gárdának, mint Sopronban. A REAC több szálon kötődik a városhoz. Elegendő csupán, ha a tragikus körülmények között elhunyt Simon Tiborra gondolunk…”

A bázisról csak annyit, hogy a REAC néhány százas szurkolótáborából aligha lesznek sokan, akik a Soproni REAC kedvéért oda-vissza utaznak majd 500 kilométert a „hazai” meccsekre, és gyaníthatóan néhány osztrák turistán és helyi nyugdíjason kívül sem sok soproni futballkedvelő akad, aki a sárga-kékben szaladgáló palotai futballisták miatt vált jegyet.

Nem kevésbé éles ellentmondás, hogy amíg Forgács József csupán fél évre tervez, Kutasi Róbert és a soproni önkormányzat nem zárja ki a hosszú távú együttműködés lehetőségét sem.

„Most élettársi kapcsolatra léptünk, hogy lesz-e házasság, az a hálószobában dől el – fogalmazott a REAC klubigazgatója, majd jelezte, hogy a rákospalotaiakra a mostaninál szebb jövő várhat Sopronban: – Olyan ez, mint amikor a szülőknek, ha sírva is, de el kell viselniük, hogy gyermekük kirepül a családi fészekből. Kézen foghatnák, persze hogy maradásra bírják, ám ezzel meggátolnák, hogy fejlődhessen. Fájdalmas döntést kellett hoznunk, de nehezen tudom például elképzelni, hogy a csapat Rákospalotán játsszon nemzetközi kupaselejtezőt.”

A soproni városvezetők természetesen örülnek az ölükbe hullott lehetőségnek, hiszen elsodorta volna őket a népharag, ha élvonalbeli futball nélkül marad a város.

„Szerencsénk volt – ismerte el Fodor Tamás polgármester. – Az FC Sopron csapatát működtető gazdasági társaság jelentős adósságot halmozott fel, az olasz többségi tulajdonossal pedig nem sikerült megegyeznünk az üzletrész megvételéről. Egyébként is, az önkormányzat egymaga nem vállalhat magára ekkora kötelezettséget, hiszen az adófizető polgárok pénzéről van szó. Tehát a káeftére csődeljárás vár, a profi csapat megszűnt. Viszont van egy csodálatos stadionunk, és mi éltünk ezzel a lehetőséggel.”

Igaz is: kenyér és cirkusz kell a népnek. Akár soproni, akár rákospalotai. Akinek meg nem tetszik, az cirkuszolhat.

Sopronban azért, mert kiszúrják a szemüket egy fővárosi csapattal, Rákospalotán pedig azért, mert a döntéssel egyértelművé vált: a REAC vezetői semmibe veszik szurkolóikat.