„Tudtam, játszania kell”

Sef Vergoossen, a PSV vezetőedzője sem a kommunikációt, sem a kondíciót illetően nem szorul semmilyen támogatásra, erősítésre. Az edzést végigugrálta, az interjú közben ömlött belőle a szó. Hatvanas hiperaktív.

Korábbi kapusa, Brockhauser István azt mesélte önről, hogy a játékok mestere, kedveli a csapatépítő tréningnek megfelelő öszszejöveteleket. Nyilván nem kedvtelésből szervezi ezeket az olykor a játékosok családjait is érintő találkozókat.

Meggyőződésem, hogy a szezonkezdéskor egy olyan háromórás meeting, mint a mostani, emocionális szempontból hatásosabb, mint ha három napra edzőtáborba vonulva egyszerűen összezárnánk a futballistákat, hagyva, hogy így ismerjék meg a másikat kicsit másként, jobban – mondta a győzelmi tablóján egy Holland Kupát (2000) és egy belga bajnoki címet (2002) jegyző szakvezető. – Értelemszerűen ezek a partik elsősorban az új fiúk miatt fontosak, rengeteg információhoz jutnak arról, valójában ki kicsoda. Családos ember a balhátvéd vagy még független, orvos, esetleg tanár a párja?

Minden szentnek maga felé hajlik a keze…

Persze, de én is új fiú vagyok a PSV-nél. Egy hét természetesen kevés volt rá, hogy megismerjem a rám bízott embereket. Mindenkinek kell a segítség. Különben mi újság Istvánnal?

A Budapest Honvéd kapusedzője.

Remek ember, aki mind a mai napig elképesztő népszerűségnek örvend Genkben. Annak idején gyakran két, két és fél órás, a klasszikus ebédidőn túlnyúló edzéseket vezényeltem, amivel alaposan megleptem a játékosokat. Istvánt is, aki az első alkalommal viccesen rá is kérdezett az ebédre: főnök, mikor van ebédszünet? Emlékeim szerint néhány nappal később megismételte a kérdést. Azt feleltem: most. Erre elővett huszonvalahány csomagot a táskájából. Uzsonnát készített valamennyiünknek, nekem meg leesett az állam.

A Genkkel szerzett bajnoki címe a legértékállóbb sikere. Erre a legbüszkébb?

Talán. Belgiumban mindig az Anderlecht és az FC Bruges az aranyérem két várományosa, és ez akkor sem volt másként. Abban az évben a két topklub belerokkant a teherbe, nekünk pedig kemény munkával, némi szerencsével és szép futballt bemutatva sikerült megfricskáznunk a két óriást, noha az idény elején a Genket nem egy kulcsjátékosa elhagyta.

Sef Vergoossen a reménytelen ügyek bajnoka?

A reménytelen szó nem szerepel a szótáramban. Ha valamiben nem hiszek, nem csinálom.

Ezek szerint meg volt róla győződve, hogy először Sef Vergoossennel a kispadján Rotterdamban is nyer a PSV.

Pontosan. Léteznek olyan edzők, játékosok és szurkolók, akik a szombatihoz hasonló összecsapás előtt mélyen magukban azt hajtogatják: csak nehogy kikapjunk! A döntetlennel is elégedett lennék! Ez nem az én ars poeticám. Az emberek annyi mindenről beszélnek, és gyakran úgy, hogy ténylegesen fel sem mérik, fel sem fogják, mit is takarnak a mondataik. A labdarúgásban is lehet kommunikatívan vetíteni, ködösíteni – egy ideig. Előbb-utóbb ki kell menned a pályára, és meg kell mutatnod, mit tanultál, mit tudsz. Legkésőbb akkor úgyis kiderül az igazság.

Bajnok lesz a PSV?

Esélyesek vagyunk, de a riválisaink néhány ponttal állnak csak mögöttünk. A Feyenoord és az Ajax mellett én a Twentét és a Groningent is közéjük számítom. A mezőnyt ismerem, a közeget is, csupán az Ajax szándéka, stílusa nem egészen világos előttem, akkor sem, ha tucatnyi mérkőzésüket láttam DVD-n. Szóval: jó sanszunk van rá, hogy zsinórban negyedszer is aranyérmet nyerjen a PSV.

Amelynek Fehér Csaba után ismét van magyar játékosa. Dzsudzsák Balázs nem az ön kérésére került Eindhovenbe, viszont ön volt az, aki öt edzést és egy edzőmérkőzést követően a kezdőcsapatba jelölte a Feyenoord ellen – és végig a pályán tartotta.

Úgy tudtam, Balázs júliusban csatlakozik a kerethez, de amikor végignéztem a DVD-jét, megkérdeztem a sportigazgatót: nem jöhetne-e hozzánk a játékos már januárban? Meg is indokoltam, miért: ahhoz a szisztémához, amelyet a PSV-vel játszatni kívánok, tökéletesen illeszkedik. Végigelemezve másik tucatnyi felvételt, arra a megállapításra jutottam, hogy a PSV az utóbbi időben „megfeledkezett” a szélsőjátékról, ha offenzíváról volt szó, minden ellenfelén középen akart áttörni. Balázs az első edzésen jó benyomást tett a társaságra, edzőkre és játékosokra egyaránt. Nyitott szellemiségű, őszinte ember és csapatjátékos. Mentálisan, technikailag rendben van, a Fortuna Sittard és a Feyenoord elleni mérkőzésen pedig azt is bizonyította, hogy taktikailag érett, érti, mit kérek tőle, átlátja a játékhelyzeteket. A Fortunával vívott edzőmeccs után az újságírók sem kételkedtek benne, hogy a PSV értékes futballistát nyert a szerződtetésével.

Mikor döntötte el, hogy a rotterdami rangadón bedobja a mély vízbe?

Az az igazság, hogy nem csupán az én döntésem volt, habár az utolsó szót én mondtam ki. Csütörtökön, miután visszatértünk a belgiumi edzőtáborból, kértem a segítőimet, gondolják át, milyen kezdőcsapatot küldenének pályára a De Kuipben. A bal oldali támadó posztján valamennyi cetlin Balázs neve szerepelt, s én is tudtam, játszania kell. Kreatív futballista, olyan szélső támadójátékos, amilyen nem volt a PSV-ben. Örömmel láttam, hogy fizikailag is bírta a tempót. Tíz perccel a Feyenoord-mérkőzés lefújása előtt a kispadon azon tanakodtunk, hogy még egy cserét végrehajtunk. Felvetődött bennem, hogy kihajthatta magát, ezért lehívom. Csakhogy egy percen belül két sprintet is levágott a két tizenhatos között, ami eldöntötte a kérdést: nincs semmi gond, a pályán marad.

Már-már bizarr helyzet az öné: július elsejével Huub Stevens a PSV edzője, ergo ha bajnokságot nyer a csapat, ön akkor is távozik. Ezt tudva sem hezitált, amikor megkereste a klub?

Fél óráig… Egyetlen kikötésem volt: mivel szerződés kötött a Nagoya Grampushoz, ragaszkodtam hozzá, hogy csak januárban térek vissza Hollandiába, miközben a PSV már novemberben számított volna rám. Felmértem, mire elegendő fél év, és igent mondtam. Az a célom, hogy a nyáron minden részletben körültekintően felépített csapatot adjak át az utódomnak. Az sem baj, ha aranyérmest…