Kiváltságos a kiváltságosok közül

Szinte kívülről fújjuk már a tör ténetet: a szürke hétköznapokat napestig a Rio de Janeiró-i nyomornegyedek koszos grundjain töltő tehetséges kissrác kiemelkedik a mezítlábas csavargók közül, és néhány év múlva már a futballvilág egyik élklubjában örvendezteti meg a szurkolókat hétről hétre – és itt gondolhatunk Ronaldo, Ronaldinho vagy akár Gilberto Silva esetére.

Kaká pályája nem alakult ilyen romantikusan.

Ricardo Izecson dos Santos Leite – a Kaká becenevet azért kapta, mert kisöccse nem tudta kiejteni a Ricardo szót – kifejezetten jómódú család gyermekeként látta meg a napvilágot Brasília városban 1982. április 22-én. Édesapja tanárként dolgozott, nem voltak megélhetési gondjai, ráadásul fiára is büszke lehetett: a kölyök már nyolcévesen a Sao Paulóban futballozott. Ám hiába a fényes kezdet, a Kaká-sztori 2000-ben kis híján tragikus véget ért: az akkor már elismert játékos 18 évesen beleesett egy üres medencébe, eltört az egyik csigolyája, és csak a véletlenen múlt, hogy ma nem egy tolószékbe kényszerített fiatalemberként, hanem a világ legjobb futballistájaként emlegetjük.

Tegyük hozzá, ha Kakát kérdezik, ő nem a „véletlennek” tulajdonítja a baleset szerencsés kimenetelét: a mélyen vallásos játékos az őt a futballvilágnak megmentő eseményben is Isten kegyelmét látja. Az evangélikus felekezethez tartozó labdarúgó éppen a napokban jelentette ki, hogy pályafutása befejeztével szívesen állna lelkészként egyháza szolgálatába – a térítőmunkát azonban már évekkel ezelőtt elkezdte: a mérkőzéseken többször jelezte gesztusaival, mozdulataival vagy a ruházatán viselt feliratokkal, hogy a pályán sem felejti el, kinek tartozik elsősorban köszönettel a sikerekért. Az egész világot bejárta a kép, amelyen a Milan 2007-es BL-győzelmének ünneplése közben az athéni stadion gyepén, térden állva „Jézushoz tartozom” feliratú trikóban ad hálát a Teremtőnek a csodálatos eredményért.

„Megtanultam, hogy csakis a hit dönti el, mi történik az emberrel” – hangzik Kaká életfilozófiája, és ha ragyogó pályafutását nézzük, úgy tűnik, a „recept” valóban bevált. Persze a játékos kibontakozásához szükség volt arra is, hogy 2003-ban átkerüljön Dél-Amerikából az európai rivaldafénybe, a klubfutball egyik csúcsát jelentő Milan együtteséhez – a tulajdonos Silvio Berlusconi szerint „egy marék szotyiért”, a hivatalos adatok szerint 8.5 millió dollárért (1.5 milliárd forint)…