Kedélyesen parolázott a mérkőzés előtt a bemelegítésre készülő soproni játékosokkal Fülöp Zoltán. A Siófok 31 esztendős támadója régi ismerősként üdvözölhette a házigazdákat, hiszen mielőtt izraeli légióskodásba kezdett, a bordó-fehérek alkalmazásában állt. Nem mondhatni, hogy akkoriban a soproni publikum kedvencei közé tartozott volna, ám manapság már a Káposztás utcában nosztalgiával emlékeznek azokra az időkre, amikor még Fülöp Zoltán is a keret tagja volt, akkortájt tudniillik még volt csapat Sopronban. Olyan amilyen, de azért volt. Miképpen létezett valamilyen jövőképe is a klubnak.
Meglehet persze, hogy manapság is vannak elképzeléseik az FC Sopron sorsáról a futballkft. olasz tulajdonosainak. De terveikről hallgatnak, mintha legalábbis az atomtitkot őrizgetnék. Ne szólj szám, nem fáj fejem – ez a módi manapság a nyugati határszélen. S tehetik, mert nincs, aki számon kérne rajtuk bármit is a sportág berkeiben (lásd még Détári-ügy), sem a társtulajdonos városi önkormányzat köreiből.
A szurkolók meg legfeljebb annyit érzékelnek a klub háza táján zajló eseményekről, hogy időnként felbukkan egy-egy új játékos. A Siófok elleni – nem túlzás azt állítani: kiesési „rangadóra” – például a 22 éves kameruni Fabrizio Deffót küldte harcba a szükséges pro licenc híján a csapatot rejtélyes státusban dirigáló Vincenzo Cosco. Hogy miért éppen egy jobbhátvédet kellett szerződtetni, nem tudni, hiszen a leggyengébb pontja az FC Sopronnak vitathatatlanul a csatársora. Jellemző, hogy amikor az első negyedóra végén az addig a gyepen összevissza kocogó Orlando Aquino váratlanul sérültet jelentett, a házigazdák edzője (?) az olasz játékos helyett Pintér Zoltán személyében fedezetet tudott a pályára vezényelni, Danilo Belics pedig egymagában kínlódott tovább a siófoki védők között.
Persze ezen a váltáson igazán nem múlott semmi. Mert amit a két gárda futball címén előadott, az egész egyszerűen értékelhetetlen volt. A siófokiak megelégedtek azzal, hogy őrizték védvonalaikat, s valljuk meg, ez most igazán nem került nagy erőfeszítésükbe. A Sopron pedig egy alkalmi hobbitársaság szintjén focizgatott. Igaz, képességek és szakmai ötlet híján mit is lehetett volna várni ettől a zavaros hátterű, bizonytalan jövőjű együttestől... Az előadásba színt kizárólag Szabó Zsolt játékvezető vitt sárga lapjaival, s ennek – mint utóbb kiderült – meglett a következménye.
Történt ugyanis, hogy a második felvonásra érkezett a házigazdákhoz a csatártartalék Birtalan Botond. Igen ám, de a 18 éves játékos bevetése ellenére csak igen rövid ideig volt két támadója az FC Sopronnak. Danilo Belics ugyanis teljesen fölöslegesen belecsúszott Hegedűs Lajosba, és a szerb ezen megmozdulását sárga lappal torolta meg Szabó Zsolt, amit – mivel ez már a légiós második figyelmeztetése volt – rögvest pirosra váltott. Ez jelentette a kegyelemdöfést a házigazdáknak, mert tíz főre fogyatkozva reményük sem maradt az oly nagyon áhított győzelem megszerzésére. Annak ellenére sem, hogy Sifter Tamás a 70. percben meccslabdát rontott el. Az lett volna a meglepetés, ha a középpályás ziccerben eltalálja a kaput. A számok világa könyörtelen, márpedig az egész élvonal leggólszegényebb csapata a bordó-fehér együttes (kilenc találattal), és a Siófok elleni öszszecsapást megelőzően már ötször fejezett be mérkőzést rúgott gól nélkül. Ugyan miért a legnagyobb bajban tört volna meg az átok... A maradék játékidőt végigkínlódta a két fél, s e végtelennek tűnő percek alatt semmiféle szakmai jelét nem adták annak, hogy helyük lenne a magyar élvonalban. Pedig – lássuk be – mifelénk manapság igazán nincs magasan a mérce. Viszont úgy fest, ennek a két csapatnak még ez is sok.
Ezzel együtt, ha csak Tatabányán csoda nem történik a tavasszal, a Káposztás utcai küzdők egyike a bajnokság végén megmenekül. Ez van...
