Győzelembe vetett hittel kell játszani

Rutinos kapusoknak is dicsőségére váló magabiztosság és nyugalom, három nagy bravúr – a mindössze 23 éves, tehát posztján igen zsenge korúnak számító Fülöp Márton nagyszerű teljesítményt nyújtott Bosznia-Hercegovina ellen. Az angol másodosztályú Leicester City futballistája lapunknak adott interjújában elárulta: egyetlen pillanat erejéig sem futott át az agyán, hogy veszélyben foroghat a győzelmünk

A nyár elején azt mondta, álma, hogy rendszeresen védjen klubcsapatában, és a nevével kezdődjön a válogatott összeállítása. Mindkettő teljesült. Miről álmodik most?

Ugyanarról, hiszen egyelőre csupán az út elején tartok – mondta Fülöp Márton. – Tény, a Leicesterben rendszeresen védek, én számítok a válogatott első számú kapusának, ám az igazi célok még csak ezután következnek, például kijutni a következő világbajnokságra.

Ez álom vagy cél?

Reális cél, mert ha ez a mostani csapat együtt marad, és nem törik meg a fejlődésünk, jó esélyünk van rá. Remek közösséget alkot most a válogatott keret, a többség gyerekkora óta ismeri egymást, a komplett védelem állt már előttem a korosztályos csapatokban, Juhász Rolanddal pedig együtt játszottunk már az MTK-serdülőben is. Ez nem ugyanaz, mint a profi klubok esetében, ahova a világ összes tájáról érkeznek játékosok, akik alig ismerik egymás nyelvét, kultúráját, s így nemigen alakulhatnak ki barátságok. Ott mindenki rideg profiként teszi a dolgát, ám egy ilyen gyökerű válogatottban a pályán nem csak csapattársként, hanem emberként is küzdünk egymásért, és ez meg is sokszorozhatja az erőnket.

Az első ziccer a bosnyákok előtt adódott, de sikerült hárítania. Megijedt a helyzettől, vagy inkább megnyugodott a jó védéstől?

Meg nem ijedtem, mert nem szokásom. A közeli lövés egyébként roppant kellemetlen volt, mert a rossz talajon éppen előttem pattant meg a labda, de sikerült kiütnöm, és szerintem ez volt a mérkőzésen a legnagyobb bravúrom. Egyetlen percig sem izgult az eredmény miatt? Nem, végig nagyon nyugodt voltam. Annyira, hogy a második félidőben egyszer sem néztem fel az órára, hány perc van még hátra, mert láttam, éreztem, hogy valamennyien jó napot fogtunk ki, és megnyerjük a meccset.

Akkor is, amikor a hajrában olykor a szerencsére is szükségünk volt, hogy ne kapjunk gólt?

Igen, akkor is. Ne felejtsük el, hogy a bosnyákok negyven hellyel állnak előttünk a világranglistán, és rendkívül képzett futballistáik vannak. A védőink például arról beszélgettek a mérkőzés után, hogy ritkán játszanak annyira veszélyes csatár ellen, mint Zlatan Muslimovic, és véleményem szerint nagy szó, hogy kapott gól nélkül tudtunk nyerni.

Kitarthat ez a lendület szerdáig, amikor Isztambulban Törökország lesz az ellenfél?

Remélem. Azt persze nem lehet várni tőlünk, hogy ezentúl mindenkit megverünk, de azt már látjuk, ha el akarunk érni valamit, akkor továbbra is a futball iránti végtelen alázattal kell élnünk, s minden egyes percben a győzelembe vetett hittel kell készülnünk és pályára lépnünk.