Magyar futballisták rég állították ilyen nehéz helyzet elé az újságírókat: a Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtező után nem kis fejtörést okozott a mérkőzésről tudósítóknak, hogy kit válasszanak a mezőny legjobbjának. A választék tudniillik bőséges volt: Fülöp Mártontól kezdve Vass Ádámon, Gera Zoltánon és Dzsudzsák Balázson át Feczesin Róbertig a fél csapat remek teljesítménnyel rukkolt elő. A voksok begyűjtése után végül a Brescia támadóját illette meg a mezőny legjobbja titulus.
A péntek esti csapathirdetésen még a kispadra jelölték. Mikor tudta meg, hogy kezdő lesz?
Már a székesfehérvári stadionban voltunk, amikor kiderült, hogy az első perctől fogva pályán lehetek – felelte Feczesin Róbert.
Mit mondott Várhidi Péter, amikor közölte önnel a hírt?
Érdekes, nem is a kapitánytól tudtam meg, hanem Priskin Tamástól. Ő jött oda hozzám, hogy nagyon rosszul érzi magát, és biztosan nem tud pályára lépni, ezért készüljek, mert játszanom kell.
Sikeres beugrás volt.
Örülök, ha így látták. Talán nem tűnik nagyképűségnek, ha hozzáteszem: én is úgy éreztem, hogy jól teljesítettem. Csakúgy, mint a csapat.
A találkozó előtt nem győzték hangoztatni, mennyire magabiztosak, s hogy mennyire bíznak a győzelemben. Valóban így volt?
Ha nem így lett volna, nem hangoztatjuk… Azt is sokszor elmondtuk, hogy az olaszok elleni meccset el kell felejteni, mert a bosnyákokkal szemben abból már nem élünk meg, de annyit feltétlenül megjegyeznék, hogy a szükséges önbizalmat a világbajnok legyőzéséből merítettük. El sem tudják képzelni, milyen sokat számít, ha valaki maximálisan hisz abban, amit csinál.
Melyik mérkőzés volt nehezebb: az olaszok vagy a bosnyákok elleni?
A két összecsapást legfeljebb annyiban lehet összehasonlítani, hogy mindkettőn győztünk. Aki megtekintette a két mecscset, tisztában van vele, hogy az olaszok teljesen más stílusban futballoznak, mint a bosnyákok. Sebaj, legalább bebizonyosodott, hogy úgymond játszós csapatok ellen is éppoly eredményesek lehetünk, mint az ütősvágós együttesek ellen. Kijelenthetem: ezúttal is jobbak voltunk riválisunknál. S itt visszakanyarodhatok arra, amit az imént említettem: többek közt azért, mert elhittük, hogy nyerhetünk.
Beszéljünk a győztes gólról! Mi is történt a harmincnyolcadik percben?
Gera Zoltán értékesítette a tizenegyest.
Ott a pont...
– Komolyra fordítva a szót: Hajnal Tamástól kaptam remek átadást, s mivel azt megelőzően szinte az összes labdát visszajátszottam, gondoltam, ezzel befordulok. Szerintem a körülöttem álló védők sem számítottak erre, így ziccerbe kerültem, és ha nem buktatnak, talán góllal fejezhettem volna be az akciót. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a bíró megadta a teljesen jogos büntetőt, Zoli pedig értékesítette.
Ezt követően akadt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor felvetődött önben, hogy nem nyernek?
Nem. Sem a gól előtt, sem utána nem forgott veszélyben a győzelmünk.
Ezután egyesek alighanem abban bíznak, hogy Törökországból is elhozzák a három pontot.
Az egyesek közé tartozom én is... Természetesen mi más lenne a célunk, mint hogy Isztambulban is sikeresen szerepeljünk?! Ám kellő önbizalom ide, győztes találkozók oda, jobb, ha a realitás talaján maradunk. Mert az senkinek sem használna, ha most átesnénk a ló túlsó oldalára.
Szerdán ismét kezdő lesz?
Ez minden vágyam, de ha a kapitány a kispadra ültet, akkor sem keseredem el.
Csak arra vigyázzon, nehogy elkapja Priskin Tamástól a betegséget.
kérdezné: Tamást nem én fertőztem meg...