Otthon nyertek a finnek, besültek a portugálok Örményországban

Vágólapra másolva!
2007.08.22. 20:30
Mindössze 1-1-es döntetlent ért el a portugál válogatott Örményországban az Európa-bajnoki selejtezők A csoportjában. A találkozón Robert Arzumanyan a hazaiak számára szerezte meg a vezetést, amit Cristiano Ronaldo egalizált még az első félidőben. Nyert viszont a finn válogatott. A Roy Hodgson szövetségi kapitány vezette együttes hazai pályán 2-1-re diadalmaskodott a kazah nemzeti tizenegy ellen. A belgák Szerbiát győzték le 3-2-re.
Arzumanyan (középen) találata egy pontot ért
Reuters
Arzumanyan (középen) találata egy pontot ért
Arzumanyan (középen) találata egy pontot ért
Reuters
Arzumanyan (középen) találata egy pontot ért

Égető szüksége lett volna mind a három pontra a portugál válogatottnak az Örményország elleni találkozón. Luiz Felipe Scolari tanítványai ugyanis a mérkőzés előtt mindössze a második helyen álltak az A csoportban, öt ponttal lemaradva a listavezető Lengyelország mögött.

A távolság ugyan csökkent a két csapat között, ám az Örményországban elért 1-1-es döntetlen mindenképpen csalódást keltő eredményt jelent.

A 12. percben Robert Arzumanyan találata hidegzuhanyként érte a portugál válogatottat. A hazai védő 12 méterről vette be a vendégek kapuját.

A kezdeti sokkból éledezett a vendégcsapat, és amikor Cristiano Ronaldo szenzációs szólót követően betalált az örmény kapuba a 37. percben, mindenki úgy gondolta: behúzza a meccset a portugál válogatott.

A folytatás azonban nem Decoék szája íze szerint alakult. Hiába játszottak fölényben a portugálok (a vendégek 11-szer, míg a hazaiak mindössze 5-ször próbálkoztak kapurálövéssel), a győzelmet jelentő találatot már nem sikerült megszerezniük.

Nyertek viszont a finnek, a megszerzett három pont ráadásul azt jelenti, hogy az északiak is megelőzték a portugálokat az A csoportban. Igaz Roy Hodgson válogatottja egy mérkőzéssel többet játszott luzitán ellenfelénél.

Alexei Eremenko már a 13. percben vezetéshez juttatta a Kazahsztánt fogadó finneket. Az orosz származású játékos Jonatan Johansson átadását követően 16 méterről mattolta Loria kapust.

A finn szurkolók azonban nem nyugodhattak meg, Dimitrij Bjakov alig tíz perccel a finnek vezető találata után egalizálta az állást.

Teemu Tainio a 61. percben másodszorra is megszerezte a vezetést csapatának, amire már nem volt válasza a jól küzdő vendégválogatottnak.

Moussa Dembele győzelemre vezette Belgiumot

Az A csoport utolsó mérkőzésén a belga válogatott Szerbiát fogadta, és a kilencedik percben vezetést szerzett: Defour adott be jobbról, Dembele pedig nem hibázott.

Félóra elteltével Mirallas révén újabb belga gól született. Kuzmanovics szépített a 71. percben, ám Dembele visszaállította a kétgólos különbséget. A szintén második találatát szerző Kuzmanovics a lefújás előtt már csak szépíteni tudott az összképen.
A csoport:
Belgium - Szerbia 3-2 (Dembele 9., 88., Mirallas 30. ill. Kuzmanovics 71., 90.)


EB-SELEJTEZŐK

A CSOPORT
Finnország-Kazahsztán 2-1
Gólszerzők: Eremenko 13., Taino 61. ill. Bjakov 23.
Örményország-Portugália 1-1
Gólszerzők: Arzumanyan 12. ill. C. Ronaldo 37.


EB-SELEJTEZŐK:

Az A csoport állása:
1. Lengyelország 9 6 1 2 15-7 +8 19
2. Finnország 9 5 2 2 11-6 +5 17
3. Portugália 8 4 3 1 16-6 +10 15
4. Szerbia 8 4 2 2 12-7 +5 14
5. Belgium 9 3 1 5 8-12 -4 10
6. Örményország 8 2 2 4 4-8 -4 8
7. Kazahsztán 9 1 3 5 6-13 -7 6
8. Azerbajdzsán 8 1 2 5 4-17 -13 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik