Lecsúszott a dobogóról

Nagy csata volt, amelyből végül nem ő jött ki a legjobban. De mindent megtett, ami az erejéből és a tudásából tellett, úgyhogy csak dicséret illeti. Talmácsi Gábor révén fantasztikus élménnyel lett gazdagabb az a több mint harmincezer magyar drukker, aki motorra vagy autóba ült, hogy a helyszínen nézze végig a 125 köbcentis kategória küzdelmeit Brnóban. A hétvége során összesen 245 039 néző jött el a pályára, csak a versenyeket pedig 141 632-en látták. Elképesztő! Kevés olyan esemény van manapság Európában, amely ennyi embert megmozgat.

A pályára vezető úton hatalmas dugó volt vasárnap reggel – a gyalogosok miatt. Jó néhány kilométert kellett megtenniük a parkolótól, de nem bánták. Cipelték a hátukon a „házukat”: főzőszettet, kisszéket, zászlókat, valaki még egy kürtöt is, mert arra nagy szükség van ilyenkor.

Ki-ki a szurkolói hovatartozása szerinti pólót vette fel: sokan drukkoltak a helyi sztár Lukas Peseknek, szerencsére rengetegen Talmácsi Gábornak (néhány ezer magyar „kirakott” egy piros-fehér-zöld zászlót formázó élőképet a tribünön), no és tömegesen érkeztek Valentino Rossi rajongói is. Vezetheti Casey Stoner a világbajnokságot, lehet Nicky Hayden a címvédő, a „Doktor” remekléseit nem felejtik el a szurkolók. A 125 köbcentis kategória rajtjára megteltek a lelátók – a környező kempingekben pedig egymást érték a motorok. Talán természetes, hogy a nézők közül a legtöbben maguk is hódolnak a két keréken való száguldásnak.

Talmácsi Gábor bizakodva várta a versenyt, hiszen nem elég, hogy a péntek-szombati négy edzésből hármat megnyert, a vasárnap reggeli bemelegítésen is ő volt a leggyorsabb. Abban majdnem biztos volt, hogy ezen a pályán nem lehet úgy elhúzni a mezőnytől, mint néhány hete a Sachsenringen, de a tőle megszokott magabiztosságot sugározta. Ez megnyugtató a csapat és a szurkolók számára, és talán elbizonytalanítja az ellenfeleket. Az idény egyik legjobb, legizgalmasabb versenyét láthatta a közönség – és tudva, hogy később mi történt a két nagyobb kategóriában, ez volt az egyetlen futam, amely valódi küzdelmet hozott az élbolyban. Miközben édesapja rekedtre ordította magát az izgalomtól a lelátón, mamája szokás szerint a kezét tördelte, utóbb pedig a könnyeit törölgette, Talmácsi a maga csatáját vívta a versenypályán.

Vezetett, második volt, negyedik, majd megint első. Látványos előzéseket mutatott be, és bár azt mondta, megpróbálja kizárni a külső körülményeket, azért valószínűleg űztehajtotta a tudat, hogy több tíze z e r honfitársa skandálja a nevét a nézőtéren. Az egyik „legmelegebb” pillanat talán az volt, amikor csapattársa, Sergio Gadea elcsúszott előtte. Talma rutinjának köszönhetően valamiképpen elkerülte, hogy áthajtson rajta, de kisodródott a pályáról, és kiesett a ritmusból. A hátralévő három körben még visszaküzdötte magát az élbolyba, sőt az utolsó körben az élre állt! Az optimistábbak akkor már azt ordították, hogy megvan a győzelem, de itt mindenkit hajtott a tűz. A spanyol Hector Faubelt azért, hogy átvegye a vezetést az összetettben, az olasz Mattia Pasinit azért, hogy bizonyítsa, vége az idény eleji rossz szériának, Lukas Peseket pedig azért, mert hazai közönség előtt még sohasem állt dobogón. Mindent egy lapra tettek fel – csakúgy, mint Talmácsi Gábor.

A végkifejlet ilyenkor kiszámíthatatlan – az nyer, akinek jobban jön ki a lépés, aki egy kicsit szerencsésebb. Így negyediknek lenni dicsőség, még ha a m a gyar pilóta kissé csalódott is volt amiatt, hogy a „hazai” versenyén nem állhatott dobogóra. A közönség persze úgy ünnepelte a végén, mintha már világbajnok lenne, ádáz küzdelem dúlt a nézőtéren azért, hogy ki kapja el a kesztyűjét.

Amikor pedig beért a boxutcába, valaki (egy Talmácsi pólós) leordított a torony tetejéről: „Még nincs vége, Gábor! Hajrá!” És tényleg nincs.

Hat versenyen még bizonyíthatja, amit eddig is, hogy a legjobb motorosok közé tartozik a világon.

További brnói írásaink a 12–13. oldalon