Felvette a kesztyűt

Hogyan értékeli a versenyt?Hogyan értékeli a versenyt?

Eseménydús hétvége volt, a csapat számára pedig érzelmekkel telített. Örülök, hogy újra a dobogón állhattam a korábbi kilencedik hely után. Jó néhány drámai helyzetnek lehettünk tanúi, könynyű lett volna elveszíteni a koncentrációt. Szerencsére ez nem következett be.

A futam elején tisztes előnyt kovácsolt, ám azután folyamatosan veszített belőle.

A második szett gumim nem volt tökéletes, ráadásul a kormány is rakoncátlankodni kezdett, folyamatosan jobbra kellett húznom. Ettől egy kicsit ideges lettem, féltem, hogy műszaki gond lesz a vége, de a csapat megnyugtatott, hogy nyomjam csak tovább a gázt, nincs nagyobb baj. Azt leszámítva, hogy folyamatosan ellenkormányoztam – ami elég szokatlan a Formula–1-ben –, más probléma tényleg nem volt.

A szombati események után nem lehetett könnyű a futamra koncentrálni.

Tényleg nem volt az. Ráadásul Kimi rendkívül kemény ellenfél, ez volt eddigi legnehezebb versenyem. Elégedett vagyok, hogy magam mögött tudtam tartani, és némi elégtételt jelenthet ez a csapatnak is. Bizonyítja, hogy jók vagyunk, és bárkit legyőzhetünk.

Mi járt a fejében a rajt előtti órákban?

Folyamatosan azon járt az eszem, hogy érezhetik magukat a csapat tagjai azután, hogy nem szerezhetünk konstruktőri pontokat. Hogy utálnake emiatt, vagy csak a helyzetet átkozzák? De aztán mosolyt erőltettem az arcomra, megpróbáltam pozitív szemléletet sugározni, odamentem hozzájuk, ahogy az összes többi verseny előtt is szoktam, sok szerencsét kívántam, és azt mondtam: gyerünk, csináljuk! Az együttes számára persze felemásan alakult a viadal, mert bár nyertem, a konstruktőrök között nem szereztünk pontot, így veszítettünk a Ferrarival szembeni előnyünkből.

Mindez a szombati időmérő edzés miatt, amelynek végén ön azt mondta, megkérdezi a csapattól, mi történt pontosan. Megtette?

Amikor visszamentem a garázsba, minden csendes volt, nem beszéltünk túl sokat az afférról. Leültünk Martin Withmarshsal, az istálló egyik vezetőjével, Fernandóval és a mérnökeinkkel, s megbeszéltük a történteket. Aztán Ron Dennistől fejmosást kaptam azért, mert nem követtem a csapat utasításait, hogy az edzés harmadik szekciójában Fernando előtt mentem ki a pályára, pedig nem így beszéltük meg. Ron a rádióban nagyon dühös volt rám, és én azt hittem, talán azért kaptam leckét, mert nem tartottam be az utasítást. Elnézést kértem a történtekért, és úgy tűnt, Ron megérti, hogy az érzéseimre hallgattam.

Ezek szerint nincs vége az aranyidőknek?

Túl régóta ismerjük egymást Ronnal ahhoz, hogy egy ilyen ügy közénk álljon.

Nehéz lesz újra hidat verni ön és a csapat közé?

Alaposan elemezzük majd a történteket, és mindent megbeszélünk. Nem izgulok, hogy nem fog sikerülni.

És Fernando? Vele rendbe jöhet a kapcsolata? Ő azt mondta, hogy ön a szombati eset után egyáltalán nem is beszélt az istálló tagjaival.

Mindig nehéz ügy, ha két rendkívül versenyképes pilóta szerepel ugyanabban az alakulatban. Folyamatos nyomás van ilyenkor a csapaton, még ha mindkét versenyzőt megpróbálják egyformán kezelni, akkor is az történik, hogy egyszer az egyik, máskor a másik érzi kedvencnek vagy elnyomottnak magát. A fair küzdelem a lényeg. Nem tudom, Alonso hogyan viszonyul hozzám, akar-e egyáltalán beszélni velem, ha igen, én nyitott vagyok.

Azt várja, hogy odamegy önhöz, és bocsánatot kér?

Ki mondta ezt?

Akkor odamegy hozzá beszélgetni?

Ha sétálgatok, és meglátom, akkor beszélek vele. De nem fogom keresni, hogy jobb kedvre derítsem.

Mi a helyzet a világbajnoki pontversennyel? Elég megnyugtató az előnye ahhoz, hogy a címről beszéljünk?

Mennyi is az előnyöm?

Hét pont.

Semennyi előny nem lehet kényelmes, ennyi pláne nem, hiszen elég egyetlen peches verseny, és odalesz minden. Én mindenesetre nyomom tovább a gázt, az utolsó futamig küzdök.