Nem marad Norvégiában

Újfent bebizonyosodott, hogy fél év alatt is nagyot változhat a világ.

Tóth Mihály, a norvég első osztályban szereplő Fredrikstad csatára tavaly novemberben még boldogan nyilatkozta lapunkban, hogy remekül érzi magát a skandináv csapatban.

Miért is ne tette volna?

Az előző szezonban hét gólig jutott, csapata az utolsó fordulóban megszerzett első idegenbeli győzelmének köszönhetően (ezen a találkozón a magyar támadó is eredményes volt) bent maradt az élvonalban, és ami talán a legfontosabb: együttesével megnyerte a Norvég Kupát.

„Szeretném, ha a szerződésemből hátralévő két évet itt tölthetném el” – ábrándozott Tóth Mihály. Nos, a valóság – fél év elteltével – ennél sokkal kiábrándítóbb… „Nagyon csalódott vagyok az elmúlt hónapok miatt – mondta a csatár. – Kértem szerződésem felbontását, de egyelőre nem jutottam közös nevezőre a vezetőkkel, és azt kell, hogy mondjam, az álláspontok igencsak távol állnak egymástól. A mostani helyzet azonban tarthatatlan, és egyelőre nem látom a kiutat.”

A játékos kiábrandultságának oka: mellőzöttség…

„Mondhatják, hogy könnyű mindent az edzőre fogni, de bármit teszek, nincs helyem a csapatban – mondta az egyszeres válogatott támadó. – Úgy érzem, korábban sokat tettem a klubért, most mégis méltatlanul bánnak velem. A lelkiismeretem tiszta, de a kispadon ücsörögni nem elég. Futballozni szeretnék! Ha nem Norvégiában, akkor esetleg Magyarországon…”

Ismert, hogy az FC Sopron vezetői a fejükbe vették, hogy minél több labdarúgót visszacsábítanak a 2005-ös Magyar Kupagyőztes gárdából. Fehér Zoltán és Pintér Zoltán már újból bordó-fehérbe öltözött, s úgy hírlik, a szurkolók kívánságlistájának élén a norvégiai légiós áll, aki 2004-ben tizenhét találattal gólkirályi címet szerzett soproni színekben.

„Ambrus András, a csapat alelnöke valóban megkeresett telefonon – ismerte el a támadó. – Ez azonban inkább baráti beszélgetés volt, semmint tárgyalás. Tény, hogy négy csodálatos évet töltöttem el a városban, mostani helyzetem azonban annyira bizonytalan, hogy neki sem tudtam semmi konkrétumot mondani…”