Az MTK sem enged a negyvennyolcból, kimondva: ha Balogh Béla nem kötelezi el magát jó előre, hétszeres válogatottság ide, hétszeres válogatottság oda, nincs helye a csapatban.
Nézőpont kérdése, ki melyik félnek ad igazat.
Magától értetődő, hogy a klub kötné magához a játékost, hiszen csak akkor számíthat érte pénzre, ha majd szerződtetettként adja el. Balogh Bélánál is természetes, hogy határozott elképzelései vannak róla, milyen feltételek mellett hajlandó megtenni a lehető legtöbbet a csapatért.
Ami közös és szintén kifogásolhatatlan: mindkét fél szeretne a lehető legjobban járni.
Nem ez az első s persze nem is az utolsó eset amikor a munkaadó és a munkavállaló érdekei ütköznek. Ha pénzről van szó, a lehető leggyakoribb - világszerte.
Az viszont már a magyar valóság, hogy összekeverik a szezont a fazonnal. Mert miközben Balogh Béla és az MTK egyaránt kőkeményen üzleti szemlélettel közelít a szerződés meghosszabbításához, mindketten erkölcsi húrokat pendítenek meg.
A klub "a játékos érdekében" nem kívánja kommentálni az esetet, a futballista arról beszél, hogy tizenegy esztendeje kék és fehér, nem hitte volna, hogy egyszer így elbánnak vele.
Az eset hétköznapi, ügynek nem nevezném. Szerződésről van szó, amelynél a felek jogai és kötelességei rögzítettek. Ha a módosítás aktuális, tárgyalni kell róla.
Egyszer, kétszer, tízszer, százszor, egészen addig, amíg - általában kölcsönösen engedve - nem jutnak dűlőre a felek. Ha mindkét szereplőnek fontos, biztosan megegyeznek.
Többnyire ésszerű kompromisszumot kötve, amihez az ész nélkülözhetetlen, a szívnek nem osztanak lapot.
Persze, nem a fülemüleperek ("Ez sem enged, az se hagyja...”) országában.
Profiknál és üzletembereknél.
Malonyai Péter
Legfrissebb hírek
