Esély a kiugrásra

A főváros támogatja, hogy Budapest megpályázza a 2020-as nyári olimpiai játékokat. A hír önmagában is fajsúlyos.

Enyhén szólva.

Főként azt tudva, hogy a döntés ötpárti konszenzus eredménye, az ilyesmi ugyebár csöppet sem gyakori a magyar közéletben. Van igazság a közhelyben, hogy azért nagyszerű dolog a sport, az olimpia, mert képes egységet teremteni, ám esetünkben inkább mellőzzük a kézenfekvő megállapításokat. A mi kis világunk ugyanis olyan, hogy ha a pártoknak kellene szavazniuk róla, még az is parázs, személyeskedésig fajuló vitát hozna, hogy fölkeljen-e reggel a Nap vagy sem.

A fővárosi döntés ezért inkább arra példa, hogy a megfelelő előkészítés, s persze a napjainkban nélkülözhetetlen kampány (egyes olvasatokban: lobbizás) elvezethet az egyetértéshez.

Emlékezhetünk: nem is olyan régen történt, hogy népszavazás erősítette meg a rendezés szándékát, majd a hatalom birtokában azok is egyértelműen elutasították még a gondolatát is az olimpiának, akik korábban – még csak küzdve a trónért – igencsak kihasználták az egységes népakaratot.

A csütörtöki döntés kulcsfontosságú. Az első hivatalos gesztus, az első rögzített, dokumentált gesztus a szándékról olyan lépés, amely kényszerpályára tereli a 2020-as magyar pályázat ügyét. Most már nem elegendőek a szavak, tetteknek kell következniük. Legközelebb az olimpiai törvény megalkotásánál. Az egyetértés esélye ott sem csekély, a parlamenti pártok ugyanis valamennyien jelezték, készek alkotó módon részt venni a munka kereteit meghatározó jogszabály kidolgozásában.

Hogy az olimpia nagy lehetőség a rendezőnek, hallottuk, halljuk még eleget. Nekünk már az előkészületek is jó esélyt kínálnak a kiugrásra. Kiderülhet: nem az elvakult indulatoké a világ.

A gyűlölködés úgysem olimpiai szám.