Izgalmak fent és lent

5 OK, AMIÉRT SIKERES VOLT A 2006–2007-ES IDÉNY

1. Az utóbbi évek talán legizgalmasabb aranyéremért folyó versenyfutásának lehettünk tanúi, és nemcsak a rájátszásban, hanem már az alapszakasz során is, amikor a Szeged is bele-beleütötte az orrát a nagyok dolgába. A döntőbenn viszont már csak a Sopron és a Pécs jutott szóhoz, a lehető legdrámaibb körülmények között, a lehető leghoszszabb párharcban dőlt el az aranyérem sorsa.

2. Nagy volt a csata a középmezőnyben és az alsóházban egyaránt. Jellemző, hogy az alapszakasz utolsó játéknapján kétszeri hosszabbításos meccset vívott egymással a 13. helyezett Kanizsa és a 14. BEAC – ennyire kiélezett küzdelem folyt az utolsó hely elkerüléséért is. A BEAC végül vesztett, de dicséret illeti a klubot, mert végig kizárólag magyar játékosokat szerepeltetett.

3. Kifejezetten sok honi fiatal jutott lehetőséghez a legmagasabb osztályban a felnőttek között, ez részint a létszámemelésnek – a 2005–2006-os szezonban még csak 11 klub viaskodott egymással az A-csoportban szemben a mostani 14-gyel –, részint pedig annak a játékospolitikának köszönhető, hogy a kiscsapatok nem akartak légiósdömpinggel kitörni a szerepükből.

4. Végre egy idény, amikor senki sem jutott csődbe, az összes elinduló együttes befejezte a bajnokságot – pedig gazdasági szempontból nehezen indult az évad néhány csapat számára. A Miskolc és a Pécs a rajt előtt küzdött a legnagyobb gondokkal, a Kecskemét menet közben, de szerencsére a bajokat mindenhol sikerült orvosolni. Reméljük, nem csak ideig-óráig.

5. A teljesség igénye nélkül a soproni Olekszandra Gorbunova és Ivana Matovics, a pécsi Béres Tímea és Iványi Dalma, vagy éppen a ceglédi Licet Castillo révén világklasszisokat csodálhattunk a csarnokokban hétről hétre. Ezeknek a hölgyeknek egyetlen megmozdulásáért is érdemes volt kimenni a meccsekre.

5 OK, AMIÉRT HIÁNYÉRZETÜNK VAN

1. Pécset, Sopront és időnként Miskolcot leszámítva nem voltak túl sokan a lelátókon, a legtöbb teremben a legritkább esetben haladta meg a nézőszám a kevésbé sikeres férfi szakágban alapnak számító ezret. Főleg a fővárosban aggasztó a helyzet, ahol előfordult, hogy még százan sem jöttek el egy meccsre.

2. A bajnokságban azért is harcolnak a csapatok a minél előkelőbb helyekért, hogy kiléphessenek a nemzetközi porondra – régen legalábbis így volt. Most másképp van: a pécsieken, a soproniakon és a szegedieken kívül senki sem vállalta a megméretést az európai kupákban a magyarok közül. Kissé belterjessé válik így a magyar női kosárlabda…

3. Jó lenne végre olyan versenykiírást letenni, amelyet mindenki elfogad, és be is tart. Ez utóbbival ugyanis bőven akadtak gondok, épp ezért kellene mihamarabb írásba fektetni – és utána szigorúan betartatni – a nevezési feltételeket.

4. Nagyon hiányoztak a mérkőzések – a tévéből. Alig-alig kerültek képernyőre a női bajnoki kosármeccsek, az alapszakasz során egyetlenegyet sem tűzött műsorára egyik országos csatorna sem. A rájátszásban is csupán három összecsapást, a döntő utolsó három találkozóját közvetítették. Még jó, hogy ötmecscsesre nyúlt a Pécs és a Sopron párviadala, különben…

5. Egyre több magyar kosarasnő képzeli el a jövőjét külföldön, méghozzá egyre több jó magyar játékos. A válogatott szintűek közül Császár Andrea, Englert Orsolya és Ujhelyi Petra volt légiós már tavaly, most pedig csatlakozik hozzájuk Béres Tímea és Cserny Réka is.