Oslói pofon: már tényleg sokk!

Az oslói mérkőzés első pillanatától látszott: nincsenek minőségi védőink. A kínos krétai 2–0-s vereség után Várhidi Péter szövetségi kapitány változtatott Norvégia ellen, a Görögországban becsődölő két szélsőhátvéd, Csizmadia Csaba és Bodor Boldizsár kikerült az együttesből, helyettük a jobb oldalon Szélesi Zoltán, a balon Vanczák Vilmos kezdett. A négy védő azonban most is csak papíron volt négy védő. A magyar válogatott ugyan bátran kezdett, Gera Zoltánnak szép lövéssel majdnem sikerült meglepnie a norvég kapust, ám a John Carew vezette hazai tankhadosztály már az első perctől könnyedén hatolt át a hátvédsoron. Néha szó szerint átgázolt, hiszen a remek felépítésű norvég játékosok különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül lökték fel és nyomták el a magyarokat. Tudtuk, hogy e tekintetben nemigen lesz esélyünk, annál inkább bántó volt, hogy súlyos taktikai hibái voltak a két új fiúnak, s mindkét szélen könnyedén kerültek a védők mögé a hazaiak. Mégis egy kevésbé veszélyes szituációból szerezte meg a vezetést a norvég csapat, a szögletrúgás után az ötös sarkára érkező labdát Végh Zoltánnak vagy a Steffen Iversennel futó Szélesi Zoltánnak kellett volna megszereznie – csakhogy a kapust akadályozták a kifutásban, a cottbusi védő pedig fél méterrel alacsonyabbra ugrott ellenfelénél. Bár a norvég válogatott jelentős mezőnyfölényben volt, mégsem tűnt úgy, hogy Várhidi Péter csapata alárendelt szerepet játszott volna. A védelem gyámoltalanságait leszámítva nem lehetett különösebb panasz az együttesre: bár a kapura nem volt különösebben veszélyes (igaz, a félidő végén Priskin Tamás nagy helyzetet hagyott ki), a mezőnyben kulturáltan játszott – a magyar futball jelenlegi helyzetében egy norvégiai tétmecscsen ezt az amúgy természetes dolgot is meg kell becsülni... Hajnal Tamás kihagyta, Daniel Braaten és John Carew berúgta. Röviden így jellemezhetnénk a két válogatott közti különbséget, amely a második félidei helyzetkihasználásban megmutatkozott. Ezúttal Balogh Béla segített be a norvégoknak: előbb nem értette meg magát Végh Zoltánnal, majd a lesre állításnál beragadt, és máris fölényes lett a hazai előny. Ez már sok volt. Sok a gólokat és sokk a magyar védelem hibáit nézve. Görögországban az volt a válogatott legnagyobb problémája, hogy nem tudott egyetlen normális akciót sem összehozni, ezúttal viszont a hátvédsor jelentett csődöt. A negyedik norvég gól már valóban megalázó körülmények között született, hiszen a profi futballban elképzelhetetlen, hogy egy csatár az ötösön a kapunak háttal állva lekezelje a labdát, totojázzon egy sort, majd beforduljon, és lazán a kapuba passzoljon – és nem mentség egyik magyar védő teljesítményére sem, hogy a norvég támadók egészen más színvonalat képviselnek. Négy nap alatt két mérkőzést játszott tehát a magyar válogatott, és sikerült 0–6-os gólkülönbséggel letudnia a programot. A görögországi tragikus játékot és elfogadható eredményt Norvégiában elfogadható játék (legalábbis hatvan percig...) és tragikus eredmény követte. Csakhogy semmiféle előrelépést nem láttunk, így mosolyogtató állandóan azt hallgatni a kapitánytól, hogy jó úton járunk. Dehogy járunk, újra és újra elbukunk! Az elmúlt napokban a norvég válogatott is két meccset játszott: szombaton 4–0-ra verte meg Máltát, szerdán pedig 4–0-ra győzött Magyarország ellen. Lássuk be végre, hol a helyünk.