Kiesett a PMFC

Fél óra volt hátra a kezdésig, amikor az egyik váci szurkoló a pályát körülölelő salakra kéredzkedett, mondván, videokamerájával rögzítené az együttes utolsó élvonalbeli bemelegítését. A rendezők jót derültek ezen, s már nyitották is a kaput; ki tudja, az ősszel, amikor a piros-kékek a másodosztályban szenvednek majd, talán kölcsön is kérik a szalagot, hadd nosztalgiázzanak kicsit…

A pécsieknek eszükbe sem jutott, hogy megörökítsék a felvezető testmozgást, igaz, arra gondolhattak, hogy számukra is ez a harc lesz a végső az NB Iben – legalábbis egy időre. A tétnek megfelelően igen komoly tekintettel fogtak hozzá a futkározásnak, aki azt állítja, hogy látott valakit mosolyogni a vendégek közül, az lódít. A baranyaiakat még az sem derítette jókedvre, hogy a kezdés három percet csúszott, mivel a hazai csapat kapitánya, Kovács Péter az öltözőben elfelejtette, a gyepen pedig alig tudta lehúzni gyűrűjét.

Hogy nem véletlenül tart ott ez a két csapat, ahol, azt az első félidő fényesen bizonyította: a játék legfeljebb a megye kettőt idézte (és e helyütt mindjárt elnézést is kérünk a lelkes amatőröktől a párhuzam miatt). A PMFC támadgatott, a Vác védekezgetett, a nézők közül pedig többen megbánták, hogy kora délután pihentek le: aludni a meccs alatt is tudtak volna.

Írhatnánk, hogy a nagy tét bénítólag hatott a futballistákra, azonban erről szó sem volt, semmi sem hatott zavarólag a pályán küszködőkre, csak a labda. A jobb híján beívelésekkel próbálkozó pécsiek így is könynyedén vezetést szerezhettek volna, csakhogy Köteles László kétszer is bravúrral hárított, és amikor már a Vác kapusa tehetetlen volt, a mezőny alighanem legalacsonyabb tagja, Csopaki István fejjel tisztázott a gólvonalról.

A játékrész egyetlen pozitívumát a 45. perc végén rögzíthettük: egy perc hosszabbítás sem volt.

Épphogy letelt a szünet, a pécsiek rossz hírt kaptak Székesfehérvárról: előnyhöz jutott a REAC! Mi több, hamarjában meg is duplázta. A „Mecsekalja’’ transzparens mögött felsorakozó drukkerek ezt úgy vették tudomásul, hogy a Fehérvárt szapulták – őket legalább megviselték a történtek. A játékosokon ellenben továbbra sem lehetett észrevenni, hogy a túlélésért küzdenek, ugyanolyan lagymatag módon tették a dolgukat, mint az első felvonásban. A látogatók közül Schneider Gábor tűnt a legaktívabbnak, a megbízott edző jobban megizzadt, mint némelyik labdarúgótársa, annyit szaladgált az oldalvonal mentén. Bizonyára jó tanácsokkal látta el Sztipánovics Barnabásékat, de kilencven perc alatt meggyőződhetett arról, nehéz, sőt nagyon nehéz szakma az edzőé – főleg, ha a játékosok képtelenek megvalósítani az elképzeléseket.

Ennél a résznél mégis a szakembert – és a csapatát – kell dicsérni: a 72. percben csak kibrusztolta valahogy a vezető gólt a Munkás – elsősorban Schneider Gábor két cseréjének, Wittrédi Dávidnak és Horváth Péternek köszönhetően.

Bármily hihetetlen, ha megtartja előnyét a Pécs, a bennmaradást ünnepelhette volna (hiszen a Fehérvár végül egyenlített a REAC ellen), ám a 83. percben teljesen váratlanul kiegyenlített a Vác. Az egy ponttal így semmit sem értek a baranyaiak, a folytatás számukra a másodosztályban következik.