Lesz-e újabb hokicsoda?

Nincs könnyű dolga annak, aki mostanában világesemény megrendezésére kandidál Magyarországon: ha az átlagos hazai sportbarát meghallja a pályázat szót, a labdarúgás néhány héttel ezelőtti, kudarccal végződő Eb-rendezési kísérlete óta legjobb esetben is csak lemondóan legyint.

Márpedig a Magyar Jégkorongszövetség nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy otthont adna a 2012-es világbajnokságnak. Nem a divízió 1-esnek (abban már hatalmas rutinunk van, és szeretnénk jövőre is megrendezni – Litvánia és Japán a versenytárs), hanem az „igazinak”, a legjobbak seregszemléjének Svédországgal, Kanadával, Oroszországgal és a többiekkel, mégpedig a Papp László Budapest Sportarénában és a 2010-re elkészülő székesfehérvári Alba Arénában.

Bármilyen szép álom is azonban a vb-rendezés, a riválisok igencsak veretes nevek: a csehek visszalépésével a két északi nagyhatalom, Finnország és Svédország maradt vetélytársul Magyarországnak.

A kandidáló országok a nemzetközi szövetségnek (IIHF) az oroszországi világbajnokság alatt rendezett kongresszusa csütörtöki napján, több mint huszonnégy órával a szavazás előtt tarthatták meg prezentációikat. A Kimi Räikkönentől kezdve a futballista Jari Litmanenen, illetve a legjobb hokisokon, Saku Koivun és Teemu Selännén át egészen Wayne Gretzkyig számos hírességet felvonultató finn bemutatkozó videó és prezentáció után, de még az egyhuzamban harmadjára pályázó, a világ- és olimpiai bajnok, Stanleykupa-győztes Hakan Loob által képviselt svédek előtt került sor a magyar pályázat bemutatására. Studniczky Ferenc, a szövetség elnöke emlékeztette a küldötteket tavalyi pályázatunkra, a szövetség megalapításának idei 80. évfordulójára és az ennek apropóján rendezett, Svédország elleni budapesti és debreceni meccsekre, amelyek minden szempontból remekül sikerültek. Az első számú magyar sportvezető, Elbert Gábor sportügyekért felelős szakállamtitkár többek között korábbi és a közeljövőben megrendezésre kerülő magyarországi sporteseményekről beszélt, míg a részletes prezentációt bemutató Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára azzal kezdte, mekkora megtiszteltetés ennyire kis hokinemzetnek, hogy a legjobbak, azaz a finnek és a svédek mellett szerepelhet.

A magyar pályázat esetében az idén is ez a legfontosabb: megmutatni magunkat, hangsúlyozni, hogy készen állunk a jelentős esemény megrendezésére, hogy a későbbi kandidálásoknál egyre nagyobb eséllyel indulhassunk, és minél több ország képviselőit próbáljuk megnyerni magunknak. Mi még csak az út elején tartunk, miközben a csak az utóbbi ötven évben kilenc vb-t rendező (és most is egyhuzamban harmadszor kandidáló) svédek és a szintén már hat világbajnokságot maguk mögött tudó finnek hatalmas tapasztalattal és tökéletes kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. Emellett elég ránézni a statisztikai adatokra, megnézni a klubok, a játékosok vagy a jégpályák számát a három országban, és máris látható, hogy két ellenfelünk más dimenzióban mozog, és már az is hatalmas fegyvertény, hogy egyáltalán felvesszük velük a versenyt.

A magyar prezentáció egyébként sikert aratott a küldöttek körében, Elbert Gábor és Studniczky Ferenc a büfészünetben sorra fogadhatta a gratulációkat. Persze mi Cardiff óta tudjuk, bármilyen remek pályázat mennyire keveset ér önmagában. Most is inkább csak reménykedünk, mint bizakodunk, és a küldöttek is úgy vélik, a versenyfutás inkább az északiak között dőlhet el. Attól nem kell tartani, hogy gazdasági érdekekre hivatkozva utasítanák el a magyar pályázatot (itt nem forognak annyira iszonyatos összegek kockán, mint mondjuk a labdarúgásban), ám ezzel együtt nem könnyű bekerülni a kiváltságos 10-12 ország körébe, amelyek alkalmanként vb-t rendezhetnek (a finnek legutóbb 2003-ban, a svédek egy évvel korábban voltak házigazdák).

Ráadásul a pénteki szavazás lebonyolítása sem kedvez az esélyeinknek: ha a 106 küldött svédekre és finnekre leadott voksai az első körben még ki is oltják egymást, azaz senki sem szerzi meg a szavazatok többségét, és valamelyik skandináv ország búcsúzik a versengéstől, nehéz elképzelni, hogy aki először mondjuk Stockholmot választotta, annak a számos adottságában tökéletesen hasonló Helsinki már nem felelne meg.

Nagyon nehéz lesz tehát legyőzni a két nagyágyút, Svédországot és Finnországot. Mondhatni, lehetetlen küldetésnek tűnik, de ne feledjük: március 29-én a Papp László Budapest Sportarénában is annak tűnt a svédek elleni csata – aztán tudjuk, mi lett a vége.