Ha azt veszem, akkor „tudományosan” a Peter Crouch típusú kölköket úgy zavarják el a futballpályák környékéről, hogy még szurkoló sem lesz belőlük, nemhogy csatár, hiszen csúnya (ki tudja, talán ez is egy kategória az álomjátékos kiválasztásánál...), túl magas (kosárlabdázzon az ilyen, ne focizzon!), egyszálbélű, a mozgáskoordinációja olyan, mint egy dróton rángatott marionettbábunak. Ehhez képest Peter Crouch a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnokságában, mi több, a világ egyik legjobb klubcsapatában (ez ugyebár a Liverpool) és az angol válogatottban pofozgatja jobb és bal belsővel a labdát, olykor belebotlik „spiccel”, és fejelgeti a hálóba becsülettel – ellentmondva minden felmérős adatnak.
A 201 centiméter magasra nőtt fiú esetlennek tűnő fociját szívesen karikírozzák, nyáron, a vb idején az egyik kapásból lőtt gólján álmélkodás helyett az egész világ rötyögött, mert az egyik brit lapban összeállított montázs egy esetlen breaktáncos mozdulatait idézte.
Peter Crouchnak ez a sorsa, pedig – remek futballista.
Jól helyezkedik, a magasságához képest igenis labdaügyes, s azért Angliában odafigyeltek arra is, hogy ne legyen tésztatestű. No, persze nem olyan henteserős, mint Wayne Rooney, nem is olyan kidolgozottan macsós, mint Cristiano Ronaldo, nem tud macskaléptűen a kapu felé osonni, mint Andrij Sevcsenko, de azért a liverpooli égimeszelő sem egykönnyen kettéroppantható csatár, sőt...
Úgyhogy elgondolkodtató, hiába minden trend, hiába a tudományos felkészültség, a tehetség úgyis mindig túltesz a lelketlen műszereken: kicsi lesz, mint Lionel Messi, duci, mint Diego Maradona vagy Ronaldo, vagy éppen hórihorgas, mint Peter Crouch.
Talán nem véletlenül van ez így, mi pedig elgondolkodhatunk: kin és miért röhögünk.
Legfrissebb hírek
