Aranyos lendület

Számítottak rá, hogy Európa-bajnokok lesznek?

Nem gondoltuk volna – mondta Póta Georgina. – A négy közé szerettünk volna bekerülni, ennél többről nem álmodoztunk. A meccsekre viszszagondolva azonban úgy tűnik, nem is volt olyan rettenetesen nehéz megnyerni az Európa-bajnokságot.

Ezért nem sugárzik az arcáról a boldogság?

Én nemigen mutatom ki az érzelmeimet. Amikor az osztrák Liu Jiát legyőztem, a lányok a kispadon megszakadtak a nevetéstől, ahogy faarccal álltam az asztal mellett. Pedig belül rettenetesen boldog voltam, amiként most is az vagyok.

Három olyan játékost győzött le a csapatverseny során, akik előkelő helyen állnak a világranglistán, és akik ellen korábban sohasem sikerült nyernie. Az Ausztria elleni negyeddöntőben az európai ranglistavezető Liu Jia ellen például mi volt a titka?

Őszintén szólva nemigen bíztam benne, hogy nyerhetek, kettő kettő után pedig egy kicsit megijedtem, mert nagyon sok meccset vesztettem el mostanában három kettőre, többek között Liu Jiával szemben is. Azt mondtam magamnak, tessék, itt van még egy, elszúrom ezt is. Aztán amikor tíz hatra ő vezetett a döntő játszmában, feltettem mindent egy lapra. Az addigi rövidek helyett megpróbáltam hosszúakat szerválni, volt egy kis szerencsém is, miután pedig sikerült egyenlítenem, már nagyon koncentráltam.

A német Nicole Struse is egyéni Európa-bajnok, mégis simán legyőzte.

Struse ellen tulajdonképpen nem volt nehéz dolgom, az első két labdája úgy jött vissza, hogy érezni lehetett, nincs semmi önbizalma. Nekem meg több se kellett ennél, csak kihasználtam a lehetőséget.

A döntőben aztán az oroszok legjobbja, Szvetlana Ganyina sem nyert szettet ön ellen.

Ganyina is többet tud annál, mint amit ellenem mutatott. Talán ő is megijedt egy kicsit, hiszen rajta, mint első számú játékoson nagyobb volt a teher, neki illett volna nyernie. Én pedig pontosan játszottam, és nagyon akartam, hogy győzzünk. Utálok második lenni, annál nincs rosszabb, mint mikor az ember karnyújtásnyira van a sikertől, de elbukik. Akkor már inkább legyek harmadik, bár természetesen az első hely a legjobb.

Hogyan jellemezné a válogatottat?

Egységes és nagyon összetartó gárda a miénk. Különböző az érdeklődési körünk, sok dologról másként gondolkodunk, de ha pingpongról van szó, remek csapatot alkotunk. Mindannyian segítjük, buzdítjuk egymást, szurkolunk a másik sikeréért, miközben más csapatoknál ez nem feltétlenül van így. Tóth Krisztina igazi klasszis, Lovas Petra pedig kitűnő játékos a hármas poszton – mindig nyer.

Téglás Péter szövetségi kapitány furfangos pedagógiai módszerekkel is formálja a csapategységet?

Szerencsére ő nem ilyen típusú edző. Nem próbál meg órákon át magyarázni minden meccs előtt, nem tart hosszas motivációs beszédeket, ami jobb is, mert így nyugodtabb tudok maradni. Néhány perc alatt tömören, világosan elmondja, amit tudnunk kell az ellenfelekről, és mindig rajtunk tartja a szemét, számíthatunk rá.

Minek köszönhető az utóbbi időszak kiugró formája?

Itt, Belgrádban kijött a lépés, de az utóbbi fél évben, azt hiszem, komolyabban veszem a pingpongot. A versenyeken korábban is mindent beleadtam, de nem mindig edzettem teljes intenzitással, és ez néha meg is látszott a játékomon.

Hogyan szánta el magát a változtatásra?

Anyukám sokat rágta a fülemet, mondván, mégiscsak jobban oda kellene figyelnem, ha már a sportra tettem fel az életemet. Kicsit későn érő típus vagyok, de mostanra valamennyire megkomolyodtam. Persze most sem edzek mindennap hat órát, mint például a kínaiak, de amit csinálok, azt nagy intenzitással, figyelmesen végzem el. Emellett kinőttem a huszonegy éven aluli korosztályból, már nem vigasztalódhatok az ott elért sikerekkel, ha a felnőttek közt rosszul megy.

Tóth Krisztina azt mondta, a világbajnoki hatodik hely és az Európa-bajnoki arany után a csapatnak már nincs hová előrelépnie. Önnek milyen céljai vannak még?

Szeretnék Európa-bajnokságot nyerni párosban, aztán majd egyesben is, hiszen végtére is még csak huszonkét éves vagyok. És a csapattal is jó lenne további aranyakat szerezni. Persze nem lenne rossz hátradőlni, örülni a mostani sikernek, de nem szabad megelégedni ennyivel. Kellenek az újabb jó eredmények, mert önbizalmat, motivációt adnak, és mégiscsak ebből élünk. Most, hogy nyertünk, téma vagyunk, de ha a következő két verseny gyengébben sikerül, biztosan elkezdik majd kérdezgetni, mi a baj a magyar pingponggal.

Ha az egyes nem is sikerült úgy, ahogy eltervezte, a páros versenyekben még gyarapíthatja aranyai számát.

Nagyon szeretnék érmet szerezni Tóth Krisztivel. Ez a papírforma szerint nem lehetetlen: az első négyben emeltek ki minket, és jó formában vagyunk. A csapatarany pedig plusz lendületet is ad.