Több sem kellett, öten beültünk egy bérelt autóba, és a várostól 120 kilométerre található Phillip-szigetre igyekeztünk, amelyre San Remo városkából (vigyázat, itt nem tartanak dalfesztivált!) ível át a híd. Miután egy kenguru átugrált előttünk az úttesten, kipipáltuk az első tervet, jöhettek a koalák, amelyek természetes körülmények között élnek egy vadasparkban.
Éles szemmel kell figyelni a fákat, amelyeken napi mintegy húsz órát szunyókálnak ezek a szeretetre méltó állatok. Láttunk belőlük távolról és közelről, mozdulatlanul és unottan levél után nyúlva, figyelgetőt és feljebb mászogatót. Ahogy mondani szokták: zabálnivalók voltak.
Következett a harmadik felvonás, a pingvinparádé. Igen, csak így hirdetik az ausztrálok. A legkisebb pingvinfaj, a mintegy 33 centi magasra növő kis pingvin egyedei Ausztráliában költenek, népes populáció él a Phillip-sziget homokdűnéi között.
Napfelkelte előtt egy órával a jószágok elhagyják házaikat, és kiúsznak a nyílt tengerre, ahol belakmároznak, és akár napi 100 kilométert is úsznak táplálékra (szardellára, vörös tőkehalra, stb.) vadászva. Egész nap keményen dolgoznak, csak naplementekor kezdenek visszatérni otthonaikba.
Ezt a látványosságot lovagolják meg az ausztrálok, akik – nem tévedés – lelátót építettek a partra, nem túl erős lámpafénnyel világítják meg azt a területet, ahol a pingvinek holtfáradtan partot érnek. Legalább ezer ember volt kíváncsi a természet nagy mutatványára, majd megveszett mindenki, amikor az első kis pingvinfejek felbukkantak a vízben.
Kis csoportokban tünedeztek fel. Ha megjelent öt, további társakra vártak, hogy ők is csatlakozzanak hozzájuk, és csak akkor indultak el a homokos parton át fel a lakhelyeikre, ha már legalább tizenöten vagy húszan összegyűltek. És csak jöttek az újabb és újabb példányok a nyílt tenger felől, némelyikük újra megmártózott, vártak, elindultak, totyogtak. Ez így ment több mint egy órán keresztül.
Fantasztikus élmény volt bepillantani az életükbe, egy valamiben azonban hibáztunk: alulöltöztünk. Bizony, elkél a sál, a sapka, a kesztyű, a kabát, mert hihetetlenül hideg, metsző szél fúj arrafelé. Jó volt megmelegedni a főépületben a különféle pingvines szuvenírektől roskadozó boltban, és mielőtt elrobogtunk volna a kocsival, teljesítettük a figyelmeztető táblákon feltüntetett kérést: az autó alá néztünk, nem tévedt-e oda teli hassal egy kis pingvin.
Aztán elindultunk, már a kenguruk is aludhattak. Mindenesetre egy sem ugrott a kocsi elé a sötétben.
Legfrissebb hírek
