Amikor a kezdés előtt a Mainz védelmét éveken át erősítő Bódog Tamás átvette a szpíker szerepét, és egyenként bemutatta a Zalaegerszeg játékosait, aztán jó szórakozást kívánt a nagyérdeműnek, senki sem gondolta, hogy a hazai szurkolók ilyen remekül mulatnak majd. A negyedik percben viszont már kezdett gyanússá válni a dolog: 2–0 volt a németeknek. Felrémlett Mexikó fájdalmas emléke, és nem is tudtuk kitörölni: a 6–0 összejött, s nem kis bravúr, hogy röpke negyvenöt perc alatt...
A helybéli rádiós talán 3–0nál állapította meg, hogy a ZTE úgy futballozik, mint egy Bundesliga kettes gárda – errefelé ez nyilván kritikának számít, de jobban belegondolva ez a minősítés akár hízelgő is lehetne a zalaiakra nézve. Arra azért kíváncsiak lettünk volna, hogy az ötödik mainzi találat után melyik osztályba sorolta volna a magyar bajnokság harmadik helyezettjét…
Folytathatnánk azzal, hogy a kék-fehérek produkciója minősíthetetlen volt, azonban szó sincs erről: katasztrofálisan, botrányosan, szégyenteljesen, szánalmasan „játszottak” a vendégek. Edzőmeccsről lévén szó talán nem kellene így bírálni, ám higgyék el, megalázó volt ez a háromnegyed óra.
Jürgen Klopp együtteséből négy válogatott labdarúgó hiányzott, sőt egy-két „sztár” is felmentést kapott erre a meccsre, vagyis igencsak tartalékos Mainz dugta el rendszeresen a labdát a ZTE elől.
Hogy némi öröm is vegyüljön az ürömbe: a mezőny legjobbjának mégis egy magyar bizonyult. A huszonhatodik születésnapját csütörtökön ünneplő Szabics Imre kiválóan futballozott, nemcsak három szép gólja, hanem szorgos mezőnymunkája miatt utólag is járt neki a torta.
A szünetben tudtak mosolyogni a ZTE drukkerei is: egyikőjük azzal tréfálkozott, hogy nem kell aggódni, ha a házigazdák elérik tizedik találatukat, az egyes már nem fér ki a kétségkívül kicsi eredményjelzőre, így újra 0–0 lesz az állás… Negyvenöt perccel később megállapíthattuk: ha végül tízig nem is jutott el a Mainz, a 7–1-es vereséget szenvedő ZTE enélkül is lenullázta magát.
