A csatár hatodik gólját szerezte

Elárulja, miként csinálja? Mit? – kérdezett vissza Ferenczi István. Azt, hogy amióta Angliában futballozik, gyakorlatilag minden mérkőzésén lő egy gólt. Nem tudok egyértelmű választ adni, egyszerűen kijön a lépés. Mielőtt elszerződtem volna a Barnsleyhoz, szokatlanul erős alapozáson vettem részt Zalaegerszegen, így kétségkívül jó erőállapotban kerültem ki Angliába. Meg persze az is sokat számít, hogy az itteni meccseken szinte mindig telt ház előtt lépünk pályára, ami óriási pluszmotivációt jelent. Ha jól emlékszem, Magyarországon nem ment ennyire a játék… Nem tagadom, az elmúlt egy évem tényleg nem úgy sikerült, ahogy azt magamtól elvártam volna. Érzésem szerint akkor kezdődtek a bajok, amikor Debrecenben akadt némi nézeteltérésem Supka Attila vezetőedzővel, és kikerültem a csapatból. De a zalaegerszegi fél évemmel sem vagyok elégedett, nem öt, hanem legalább nyolc gólt kellett volna rúgnom – igaz, az együttes ettől függetlenül remekül szerepelt.

Ezek szerint az angol klíma jobban fekszik önnek? Lehet. Kérdezte is az egyik barátom, aki a helyszínen nézte végig valamelyik Barnsley-meccset: „Mi történt veled, Pista, te gyorsabb lettél?” Nem lettem gyorsabb, de a játékosabb magyarországi futballal szemben az itteni keményebb, hajtósabb stílus a jelek szerint közelebb áll hozzám. A különbség azonban más dolgokban is tetten érhető. Hogy mást ne mondjak, a szerdai bajnoki után alig bírtam felállni az öltözőben, úgy elfáradtam. Hogyan esett a gólja? Három kettőre vezettünk, ezért a Plymouth teljesen kitámadt az utolsó percekben. Szabadrúgáshoz jutottak a tizenhatosunk előterében, de mi azonnal megszereztük a labdát, és hárman kettő ellen, majd a másik térfél közepétől hárman egy ellen vezettük a támadást az ellenfél kapujára. Én a bal oldalon futottam, Brian Howard jobbról keresztbe passzolta nekem a labdát, amelyet húsz méterről ballal a hosszú sarokba lőttem. Gondolom, Halmosi Péter és Tímár Krisztián nem tapsolt a találatának... Nem is vártam tőlük ilyesmit, sőt… A meccs előtt, a melegítés során elgurult a labdám, éppen a másik térfélen nyújtó Halmosi Péter felé, aki persze nem hagyta kihasználatlanul a helyzetet, odakiáltott nekem: „Ki ez a béna Barnsley-játékos?!” Aztán természetesen megkapta ő is a magáét, végül pedig jót mosolyogtunk az egészen. A lefújás után is váltottunk néhány szót, de sok időnk nem volt, mert Rajczi Péterrel sietnünk kellett a csapatbuszhoz. Várhidi Péterre jutott még fél percük?

Folytatás a 7. oldalon