„A halálligában védeni hatalmas kihívás”

A Crystal Palace edzőközpontjának tágas éttermében ülünk le beszélgetni. Amikor egy játékos távozik, mindig odaköszön Király Gábornak, látszik, a magyar kapus tekintélye megkérdőjelezhetetlen a társai körében. Mindez azért is fontos és érdekes, mert mindössze egy hete tért vissza az első csapat kapujába, hiszen a klub kétszer is kölcsönadta: előbb tartaléknak a West Ham Unitedbe, majd egy hónapra első számú kapusnak az Aston Villába. Most viszont visszatért, a Sunderland és az Ipswich ellen sem kapott gólt, tehát minden jel arra utal, ismét az ő nevével kezdődik majd a Crystal Palace összeállítása.

– Nem viselte meg, hogy a télen a Crystal Palace-ban bizonytalanná vált a helyzete? – kérdeztük, miután befejezte az ebédet.
– Egyáltalán nem – felelte mosolyogva. – Itt a kiszámíthatatlanság mindennapos jelenség. A nyáron például el akartam menni, de nem engedtek, majd a télen azt mondták, ha akarok, távozhatok. Most újra én védek, és a menedzserünk azt nyilatkozta a klub honlapján, hogy úgy néz ki, szerződéshosszabbítást ajánlanak, ha tartom a jó formámat. Nekem az a lényeg, hogy itt edzhetek, és csupán az a biztos, hogy a nyárig itt is maradok. Minden máson felesleges tépelődni.

– A történtek ellenére is jól érzi magát ebben a klubban?
– Igen. A színvonalas szakmai munka mellett az is a Crystal Palace mellett szól, hogy nincs annyira a figyelem középpontjában, csendes hely, nyugodtan lehet dolgozni. A berlini évek után ez kész felüdülés, sohasem szerettem, ha minden mozdulatomat lesi a nyilvánosság.

– Ennél csak az lehet roszszabb, ha elfelejtik.
– Ez vajon mit jelent? Amíg nem védtem, több újságíró is hívott otthonról, amióta visszaálltam a kapuba, még senki sem keresett. Az Aston Villával gól nélküli döntetlent játszottunk a Chelsea ellen, és senki sem arról faggatott, hogy milyen volt a meccs belülről, hanem arról, hogy milyen érzés volt mezt cserélni Didier Drogbával. Szerintem ez tökéletesen lényegtelen epizód, és talán nehéz megérteni, de Drogba nekem ugyanolyan futballista, mint bármelyik másik: túl kell járnom az eszén, védenem kell a lövéseit és a fejeseit. Tavaly például a Reading elleni mérkőzésen két tizenegyest is kivédtem, otthon szerintem senki sem tud róla.

– Az angol sajtóban többet szerepel?
– Nem tudom, mert nem olvasom az újságokat, azt például, hogy a menedzser mit nyilatkozott rólam a honlapon, a kapustársam mesélte el.

– Tényleg, a történtek után milyen a viszonya Peter Taylorral, a menedzserrel?
– Normális. Szerintem értékelte, hogy nem sértődtem meg, és ez nem csak a látszat volt. Megtanultam, hogy ne izgassam magam feleslegesen olyan dolgokon, amelyek nem rajtam múlnak. Nagyon szeretek itt edzeni, dolgozom becsülettel, ő pedig majd eldönti, hogy ki állhat be a kapuba.


– Volt valami haszna annak, hogy hosszabb-rövidebb időt töltött kölcsönben a West Ham Unitednél és az Aston Villánál?
– Rengeteg, mert nagyon sokat tanultam. Ott volt például a West Hamben Teddy Sheringham, aki hihetetlenül jó futballista. Fel sem néz a lövésnél, mert tudja, a kapusok milyen helyzetben hogyan reagálnak. Próbáltam túljárni az eszén egy-egy váratlan mozdulattal, olykor sikerült, olykor nem, és tulajdonképpen azért érdemes itt futballozni, mert ilyen kihívásokkal találhatom magam szembe, ilyen kvalitású játékosokkal küzdhetek meg. Emellett kiváló kapusedzőkkel dolgozhattam mindkét klubnál, illetve dolgozhatom itt, a Palace-nál is, és ezeket a tapasztalatokat hasznosíthatom a szombathelyi kapusiskolámban.

– És persze, amíg véd, a kapuban.
– Ez nem ilyen egyszerű. Kiváló alapokat kaptam otthon, de a fejlődésemhez szükség volt a külföldi tapasztalatokra és munkára. Gondoljanak bele, én már akkor védtem, amikor még szabad volt a hazaadott labdát kézbe venni. Miután a szabály ezt megtiltotta, meg kellett tanulni a gyengébbik lábbal is rúgni, mert egy profi kapus a gyengébbik lábra érkező labdát nem igazíthatja a jobbikra, hiszen ideje sincs rá. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy ennyi év után szakmailag már nem nagyon lehet újat mondani nekem, de ezt a tudást már nem hasznosíthatom teljességében a saját karrieremben, viszont képes vagyok átadni az utódoknak.

– A Premiershipről álmodik még?
– Védtem már ott, tudom, hogy nagyszerű az a világ, és mert maximalista vagyok, mindig a legmagasabb szintre törekszem. Ám a Championship is óriási kihívás, hiszen negyvenhat meccs után kell az első kettőben végezni, és nehezebb innen feljutni, mint a Premiershipben benn maradni.

– Ha a német Bundesligával összehasonlítjuk az angol másodosztályt, akkor melyik az erősebb?
– Mindkettő más stílust képvisel, nehéz összehasonlítani őket. Legyen elég annyi, hogy a Championshipet nem véletlenül nevezik halálligának, és a halálligában védeni hatalmas kihívás.

– Van egy kellemetlenebb téma: a válogatottság. Nem érzi úgy, hogy egyike lett a bűnbakoknak az őszi kudarcok után, különösen a norvégok elleni meccset követő, sokak szerint flegma nyilatkozata után?
– A nyilatkozatról csak annyit, hogy ha a kétségtelen hibák után emésztem magam, és ha az egész csapatot mardosta volna a súlyos vereség, négy nappal később nem győzünk Boszniában, pedig azt a meccset ezzel a mentalitással, fejben nyertük meg. Hibák voltak és lesznek is, a gond az, hogy egy idő után a hibákat nehezebben viseli mindenki. Amúgy pedig van még féltucatnyi magyar kapus, aki méltán szerepelhet a válogatottban, miért lenne nekem bérelt helyem? A válogatottság nekem mindig roppant fontos volt, sohasem mondtam le, és a mai napig megtiszteltetésnek tartom, ha a kapitány számít rám. De úgy vagyok ezzel is, mint a helyzetemmel a Crystal Palace-ban: abból indulok ki, hogy akár harmadik kapus is lehetek, és ebből merítek erőt. ---- A Crystal Palace New Beckenhamben elterülő edzőkomplexuma cseppet sem rí ki az angol futballpályák közül. Nem túl fényűző, nem is ütött-kopott – olyan, mint maga az 1905-ben alapított klub, amely a The Championship taposómalmában őrlődik. A vezetőség reményei szerint nem sokáig, s mivel 2007-ben még veretlen a gárda, a feljutási esélyek határozottan javultak az utóbbi időben.

Az egyórásnak beharangozott tréning csaknem kétórásra nyúlik, a lényeg a kétkapuzáson van. A szombati, Ipswich elleni 2–0-s sikert jól megérdemelt vasárnapi pihenő követte, így hétfőn még a játékos elemek dominálnak.

Közben elbújik a Nap, s egyik pillanatról a másikra fagypont közelébe zuhan a hőmérséklet, vacognak a fogaink, mire Peter Taylor menedzser – 2000-ben egy meccs erejéig megbízott szövetségi kapitány is volt, a torinói Olaszország–Anglia összecsapáson, amit Gennaro Gattuso góljával 1–0-ra nyertek meg az azúrkékek – véget vet a százhúsz perces gyakorlásnak.

Az étteremben – menzának nevezni szentségtörés volna – együtt fogyasztja az ebédet a felnőtt- és az ifjúsági csapat, továbbá a Taylor mester vezette menedzseri gárda. Egy lófarkas, zömök, mediterrán arcvonásaival társai közül kilógó fiatalember – Julián Speroni, Király Gábor argentin vetélytársa a kapusposztért vívott küzdelemben – félreteszi a kést, villát, amikor szóba elegyedünk vele. A kérdés természetesen az: mit gondol riválisáról?

„Ugyan, nem vagyunk mi riválisok, Gábor vitathatatlanul az első számú kapusa a Crystal Palace-nak, örülök, ha olykor-olykor lehetőséghez jutok a kapuban. Ezeket a lehetőségeket igyekszem megragadni, de mióta Gábor visszatért az Aston Villától, Sunderlandben és az Ipswich Town ellen is kiválóan védett. Nem is vitás, hogy ő a number one. Különben mi, kapusok nagyon összetartunk. Tudjuk, hogy mögöttünk már nem áll senki, ha hibázunk, az többnyire végzetes. Akár hiszik, akár nem, azért szurkolunk, hogy a vetélytársunk hibátlanul védjen”– mondja a 27 éves hálóőr egy szuszra.

S a legszebb az egészben, hogy hiszünk is neki! ---- Peter Taylor szívélyesen beinvitál irodájába, s még ő ajánlja fel, hogy Gáborral együtt pózol a fotózáshoz.

– Gábor minden vágya az, hogy a Premiershipben játszhasson. Elképzelhető ez klubcsere nélkül is?
– Elméletben igen – mondja Peter Taylor. – December huszonkettedike óta veretlenek vagyunk, a hét végén Leedsbe utazunk, s ha ott is győzünk, folytathatjuk a felzárkózást. A baj csak az, hogy a Championshipben még legalább tizenöt csapat ugyanígy gondolkodik…

– Elégedett a kapusával?
– Gábor idénye amolyan hullámvasútfutam. Amikor a nyáron idekerültem, Király Gábor és Julián Speroni mellé szerződtettem egy harmadik kapust is, az alig húszéves Scott Flinderst, de a magyar játékos kezdett a kapuban. Aztán akadtak gyengébb megmozdulásai, kölcsönadtuk a West Hamnek majd az Aston Villának…

– Mi volt önöknek a „buli” abban, hogy kétszer is kölcsönadják?
– Hat héten át nem mi fizettük a bérét, hanem a West Ham, illetve a Villa. Plusz játéklehetőséghez jutott.

– Júniusban lejár Király Gábor szerződése. Marad vagy mehet?
– Ha továbbra is úgy véd, ahogyan én tudom róla, hogy képes rá, akkor új szerződést ajánlunk neki. Most élvezi a bizalmamat, Gáborral juthatunk fel az élvonalba.