Azok a boldog, szép napok

„Odajött jött hozzám az egyik mecscset követően egy újságíró, s miközben lilult a fejem a méregtől, azt kérte, értékeljem a látottakat. Mivel a bírót szidni, illetve az ellenfél légiósai miatt keseregni nem lett volna ízléses, gondoltam, könnyed véleményt mondok. Így legalább a BEAC meccseire is odafigyelnek.”

Ekként magyarázza meccs utáni szellemes nyilatkozatait Balogh Judit, a női kosárbajnokságban győztes mérkőzés nélkül sereghajtó BEAC-Újbuda szakmai igazgatója. Miközben ezt mondja, le nem veszi szemét a játékosairól, noha vége a tréningnek a Testnevelési Egyetem kosárcsarnokában, csak a levezető lazítás zajlik. „Ez az a ház, ahol semmi sem változik” – dúdolgathatnánk Koncz Zsuzsa slágerét, hiszen a helyiség úgy fest, mint két évtizede, amikor az edzőnő a BEAC színeiben játszott itt rangadókat az akkor az elithez tartozó, ám manapság a második vonalban porosodó TF ellen. „Talán csak valamivel több a törött ablak” – teszi hozzá kesernyés mosollyal a sportág berkeiben Bubuként ismert háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, négyszeres magyar bajnok, kétszeres Ronchetti-kupa-győztes, 270-szeres válogatott. Heti egyszer gyakorol itt a BEAC-Újbuda, amúgy a régi, Bogdánfy úti teremben edz, míg hazai meccseit Kőérberek-Tóváros ultramodern csarnokában vívja. Már ha nincs egyéb program a Kánai úti privát intézményben, hiszen akkor a szívességből vendégül látott kosarasoknak kell alkalmazkodniuk.

Bár Jézus első csodája a kánai menyegzőhöz kötődik, amelyen borrá változtatta a vizet, a BEAC-nak ez idáig nem sikerült csodát tennie a Kánai úton: pályaválasztóként rendre térdre kényszerült ott.

Lassan két évtizede, hogy a BEAC-Gépszev 1990-ben bajnoki címet nyert Buttás Pál irányításával. Noha akkoriban is diákok játszottak a fekete-fehéreknél, és abban az időben sem voltak légiósaik, zongorázni lehetne a különbséget a sikercsapat és a jelenlegi alakulat között. A ma már felnőttcsapatot működtető kft. ügyvezetője, Szabari János szerint ez nem véletlen: fényévnyi a távolság az NB I elitje és a BEAC-Újbuda anyagi lehetőségei között. Az egyetemisták idényenként 28 millió forintot költhetnek másfél tucat csapatuk működtetésére (a BEAC üzemelteti a TF NB I B-s együttesét is), azaz tizedéből gazdálkodhatnak, mint a honi élmezőny legtehetősebbjei. Ebből másfél millió elmegy a nevezésekre; s akkor még a bírói díjakról, az utazási költségekről szó sem esett. Apropó, utazás: az első csapat gyakran száll vonatra, de vannak buszos túrái is. Egy alkalommal olyan öreg Ikarust kapott, hogy az már Törökbálintnál megadta magát. A sofőr és szerelője nagy nehezen életre keltette a tragacsot, viszont a kipufogógáz Nagykanizsáig el-elárasztotta az utasteret, így a lányok kénytelenek voltak kinyitni az ablakokat, amelyeken aztán bevert az eső…

„A felnőttek mellett a kadetteket is én edzem, s mivel mindkét együttes két-két bajnokságban szerepel, összesen négy sorozatban meccselek – mondja Balogh Judit, aki 2004 nyarán vette át a BEAC szakmai irányítását. – A vereségek eleinte kevésbé fájtak, mostanában többet bosszankodom. Azzal együtt is, hogy meccsvesztés és meccsvesztés között is nagy a különbség. Ugyanakkor sikerélményt ad, amikor látom, hogy ezt vagy azt a játékelemet sikerült megtanítanom a lányoknak. Merthogy tanításnak fogom fel a munkámat, eszembe sem jut elvárni a játékosaimtól, hogy mindazt tudják, amit egykor én tudtam. A fegyelemben viszont nem ismerek pardont! Hiába nem kapnak egy fillért sem, keményen fogom a társaságot. Eleinte elő-előfordult, hogy valaki a megbeszélt idő után érkezett meg, ilyenkor az egész társaság büntetőgyakorlatokat végzett. Azóta mindenkinek jól jár az órája…”

Amikor 2001-ben megalakult a BEAC Kft., a vezetőség azt a szakmai célt tűzte ki, hogy épüljön fel egy egyetemistákból, főiskolásokból álló, magyar játékosokra alapozott csapat, amely értéke a hazai kosárlabdázásnak. Ugyanakkor kár lenne tagadni: a stratégia korrigálását a kínzó pénzhiány teszi lehetetlenné. Hiába segíti ötödik éve a XI. kerület a BEAC kosárszakosztályát, Újbuda lehetőségei végesek. Arra semmiképpen sem elegendőek, hogy százezer dollárba kerülő centerek leigazolását finanszírozza. Pedig nincs külföldi kosaras, aki fillérekért megszerezhető lenne, és érdemi erősítést jelentene.

Buttás Pál szakosztályvezető szerint az sem jelent vonzerőt, hogy az ELTE rektora tandíjmentességet kínálhatna a jól kosarazó hallgatóknak. „Aki kétszer eltalálja a gyűrűt, annyit akar keresni, mint a profik, és inkább ücsörög valamelyik NB I-es csapat kispadján, mint hogy nálunk játsszon és tanuljon” – ad helyzetelemzést a volt szövetségi kapitány. Hozzátéve, alapvető változásokat hozhat, ha a kínai oktatási minisztériummmal kötött megállapodás nyomán az ELTE-n megnő a távol-keleti diákok száma. Ha sportösztöndíjat kínálhatnának kínai diákoknak (akár a többi budapesti egyetemmel összefogva), vélhetőleg tehetséges kosarasok is szívesen jönnének Magyarországra tanulni. Ez a BEAC életében új fejezetet nyithatna, bár a magyar játékoshiányon mit sem segítene.

A sportösztöndíjakban látja a kiutat Szabari János is. A tandíj bevezetése felértékelheti az egyetemi klubokat is, s azok az idők is visszatérhetnek, amikor dicsőség volt egyetemi csapatban kosárlabdázni. Már csak az addig hátralévő időt kell túlélni…

„Fel sem vetődött, hogy beszálljak játszani – magyarázza Balogh Judit, miközben a tavaly áprilisban operált térdével végez óvatos nyújtógyakorlatokat. – Nekem túl lassú a tempó… A partvonal mellett állva már nem tűnik fel, de amikor beszálltam játszani a tréningen, meglepve tapasztaltam, mennyire más ritmusban kosaraznak játékosaim, mint amihez annak idején hozzászoktam. Ugyanakkor manapság meghatározó a fizikum. Nincs idő és hely a szépségre, a trükkökre, mert az atletikusan tökéletesen képzett ellenfél egy pillanat alatt elsöpör. Ezért sem tudjuk heti öt gyakorlással tartani a lépést a riválisokkal. De ha akarnék, sem tudnék pályára lépni, mert csak mostanság kezdtem el edzegetni. Tavaly tavasszal egy egyetemi bajnokin egy rossz mozdulat nyomán szétszakadt a térdem. Az egyetemi csapatba úgy kerültem, hogy másoddiplomaként, levelezőn végzem az ELTE angol szakát. Mit lehet tudni? Megbecsülnek a BEAC-nál, szeretek edzősködni, de a trénerkedés nem nyugdíjasállás…”