Külföldi kosarasinvázió

A magyar kosárlabda-bajnokság tiszta emberkereskedelem, ahol nem annyira a játékosok – ők azért többnyire pénzüknél vannak így is –, hanem a magyar utánpótlás a vesztes. Miközben egyre több külföldit igazolnak a csapatok, háttérbe szorul a fiatalok nevelése, és csökken a minőségi hazai játékosok száma. Ráadásul a légiós általában a legfontosabb egyéniség a csapatban, vagy legalábbis annak szánják az őt szerződtetők… Ritka, hogy szándékosan zongoracipelőt igazoljanak a határokon túlról. Legalábbis egyelőre, mert amilyen ütemben növekszik a vendégmunkások száma, előfordulhat, eljutunk odáig, hogy kiegészítő embereket is importálunk.

A férfiak mezőnyében már egyáltalán nem ritka az sem, hogy kizárólag külföldiek alkotják a kezdő ötöst. Legutóbb szombaton volt rá példa, amikor a kecskeméti Univer KSE a Ben Adams, Milan Radovanovics, Tomasz Celej, Chad McClendon, Miroslaw Lopatka összeállításban vágott neki a 113–88-ra elveszített dombóvári bajnokijának. Na persze Dombóváron nem lepődnek meg az ilyesmin, hiszen a DKC is nagy légióshalmozó, ebben az idényben már nyolc külföldi játékosnak kellett kikérniük a cseppet sem olcsó játékengedélyt.

Amerikaiak és szerbek többségben

Az Európai Unión belülről érkező segéderő licencének ára 35 ezer forint (+áfa), míg az EU-n kívülié 550 ezer (+áfa). Alaposan megkéri tehát az árát a bajnokságot szervező szövetség, illetve annak férfi és női tagozata. De ez senkit sem riaszt el. Mondanunk sem kell, az uraknál az Egyesült Államokból kerültek ide a legtöbben (eddig 25-en), kiszámolható, hogy csak az amerikai kosarasok szereplésének engedélyeztetése mennyibe került a kluboknak. Az amerikaiak után a volt Jugoszlávia területéről érkezők a legkapósabbak: 21-en pattogtatták a labdát az NB I A-csoportjában az eddigi 12 forduló során.

Egykor erős volt a női pontvadászat

Érdekes, hogy a hölgyeknél eddig mindössze négy játékos jött az Egyesült Államokból, itt ugyanis a szerbek a legnépszerűbbek a magyar edzők körében, méghozzá toronymagasan – tíz játékossal. A kubaiak létszáma négy. A szomszédos, vagy legalábbis viszonylag közel eső államokon kívül olyan egzotikus helyekről is érkeztek „bedolgozók”, mint Ausztrália, Jamaica, Szenegál vagy Trinidad és Tobago. Összesen 17 ország lányait importálták eddig a klubvezetők, és a mérleg: 36 légiós lépett pályára 145 magyar mellett.

Nemrégiben még büszkén hangoztattuk, hogy a nőknél Európa egyik legszínvonalasabb bajnoksága a miénk, amit alátámasztott, hogy a legjobb játékosaink itthon építgették karrierjüket, és a légióskontingenst is minőségi kosarashölgyekkel töltötték fel a honi klubok. Ha egyáltalán feltöltötték, mert a szakág volt annyira erős, hogy kevés külső segítségre legyen szüksége, sajnos azonban ennek a korszaknak vége. Ezt jól jelzi, hogy felnőtt válogatottunk nem kvalifikálta magát a legutóbbi Európa-bajnokságra, és a következőre is már csak a pótselejtezőn vívhatja ki a részvételi jogot.

Egyre kevesebb tehát a jó magyar játékos, miközben több válogatott szintű kosárlabdázónő keresi a kenyerét külföldön, elég csak Császár Andreára, Englert Orsolyára vagy Ujhelyi Petrára gondolni. Habár a 20 éveseink legutóbb ezüstérmesek lettek a kontinensviadalon, elmondható, hogy kevés tehetség kerül be a felnőttek mezőnyébe, így inkább a messziről jövőkhöz nyúlnak a szakvezetők, hogy befoltozzák a lyukakat. Így pedig már a gyengébbik nem erősebbnek hitt bajnoksága is ott tart, hogy minden harmadik pont megszületése idegenlégióshoz köthető, ami a jövőre nézve nem éppen biztató arány.

És ahol az idegenlégiósokra a legfontosabb szerep hárul... Nos, ez Zalaegerszeg. Bencze Tamás csapata pontjainak 64 százalékát, azaz csaknem kétharmadát külföldiek dobják. Két kitűnő kubai kosarashölgyüknek köszönhetően a ceglédiek is 60 százalék feletti mutatót mondhatnak magukénak, már ami légiósaik eredményességét illeti, és megközelíti még ezt a számot a DKSK is. A 14 csapatból viszont tíz mondhatja el magáról, hogy pontjai többségét még mindig magyarok szerzik.

Hhamar kiderülnek a hiányosságok

A férfiaknál azonban mindössze öt. Ellenben az urak első osztályúnak nevezett vetélkedésében négy olyan gárda is szerepel, amelynek a pontjai több mint háromnegyedét dobják légiósok: a Dombóvár, a Sopron, a Szolnok és az Univer. A tabella második helyén álló Tisza-partiak esetében a legkirívóbb az arány: 88 százalékos a külföldi fölény a pontgyártás terén. Sajnos az eredmények az Olaj vezetőit igazolják, miközben – a nőket is ide számítva – a 28 élvonalbeli csapat között csupán egy olyan van, amelynek a kerete színmagyar. Az utolsó helyen szégyenkező, egyetlen nyeretlen: a BEAC...
Elérkezettnek látszik az idő, hogy az asztalra csapjunk légiósügyben!

Elárasztott bennünket a selejt. Van olyan külföldi férfikosaras, aki nulla ponttal fejezte be magyarországi ténykedését –, de legalább befejezte. Ez is valami. Elképesztő számú, az átlagosnál alig valamivel jobb képességű vendégmunkást irányítanak hazánkba a menedzserek, élesben pedig viszonylag hamar kiderülnek a hiányosságok, így egymást érik a játékoscserék. Ha valaki nem elég jó, nem baj, hozunk helyette másikat… Megsérült a reménység? Ez sem baj, van másik…
Így megy ez, kérem. A magyar utánpótlás-nevelés gondjaival meg alig foglalkozik valaki.