A legfájdalmasabb mérkőzés

Vasárnap este ismét megnézhettük azt a szörnyű 90 percet. Az 1954-es svájci világbajnokság ötvenedik évfordulójára különböző megemlékezések, filmek készültek, így került a Magyar Televízió műsorába a berni Wankdorf Stadionban lejátszott NSZK–Magyarország finálé is. Vélhetően sokan nézték, és minden magyar ugyanazt a dühöt és tehetetlenséget érezte most is, mint annak idején. Úgy szurkoltunk, úgy éltük át újra – még a fiatalabb generáció tagjai is – azt a felejthetetlen döntőt, mintha a sors most, több évtized múltán igazságot szolgáltatna, és mondjuk az angol Ling játékvezető megadná Puskás Ferenc szabályos, les címén elvett gólját. De hiába szurkoltunk, hiába törölgettük lopva könnyeinket ötven esztendővel később, a meccset a németek nyerték meg, pedig az a magyar válogatott valóban a világ legjobb csapata volt.

De miért buktuk el a berni döntőt?

„Csikarból” csupán mókamester lehetett

Egyáltalán, mi okozhatta a mieink tragédiáját, mert bizony nincs erre jobb, más szó. A világbajnokság előtt a közvélemény felfokozott érdeklődéssel várta a nagy eseményt, és 1954 májusában, amikor az Aranycsapat Budapesten 7:1-re legyőzte az angolokat, közvélemény-kutatást tartottak, 34 szakírót kérdeztek meg arról, ki a legesélyesebb a világbajnoki címre. Tizenkilencen a magyar csapatot tették az első helyre!

A mieink gondosan, körültekintően választották ki szálláshelyüket, és a svájci kisvárosba, Solothurnba 23 játékossal érkeztek meg. Pedig csupán 22 játékost lehetett nevezni, és ekkor is vita dúlt Sebes Gusztáv szövetségi kapitány elképzeléseiről, kit hagyjon ki. A kapitány munkáját edzői csoport segítette, amelynek tagja volt Kalmár Jenő, a Bp. Honvéd, Bukovi Márton, a Vörös Lobogó trénere, valamint Mándi Gyula és Kalocsay Géza. Közösen találták ki, hogy Sándor Károlyt, a népszerű Csikart nem nevezik. Ő persze roppantul elkeseredett, ám Sebes Gusztáv arra kérte mint örök mókamestert, hogy szabadidejében próbálja oldani a hangulatot. Így lett a gólzsák „Csikar” a válogatott viccmestere.

Válogatottunk első világbajnoki mérkőzését Dél-Korea ellen játszotta 1954. június 17-én Zürichben, a Hardturn Stadion 15 ezer nézője előtt, s a mieink 9:0-ra nyertek. Három nappal később már rázósabb ellenfél, az NSZK jutott nekünk, de Bázelben 53 ezer drukker szeme láttára porig aláztuk a németeket. A sikert beárnyékolta, hogy Puskás Ferenc ártalmatlan helyzetben a német középhátvéd, Werner Liebrich belépője nyomán súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. És következtek a brazilok – a mieink pedig Puskás Ferenc nélkül. Bernben, a negyeddöntőben felejthetetlen mérkőzésen 4:2-re nyertünk, a csatársor így állt fel: Tóth II József, Kocsis, Hidegkuti, Czibor, Tóth Mihály.

A csalódott brazilok bunyóztak egy nagyot

Drámai csata volt, az angol Arthur Ellis játékvezető (Bozsik mellett) két brazilt is kiállított, a dél-amerikaiak képtelenek voltak elviselni a vereséget, valaki például cipővel fejbe vágta Tóth Mihályt. A brazilok kristályvizes üvegekkel dobálták a mieinket, kész szerencse, hogy nem lett tragédia az ütközet vége.

Aztán jött a címvédő Uruguay csapata, még mindig a kapitány nélkül, ezúttal Palotás Péter kapott lehetőséget, és a világbajnokság legjobb meccsén hoszszabbítás után 4:2-re győztünk. Walter Winterbottom, az angolok szakvezetője így érvelt: „Még nem láttam így küzdeni a magyar csapatot, mint ezen a mérkőzésen.”

És eljött a döntő napja, 1954. július 4-e.

A helyszín pedig Bern, a Wankdorf Stadion. A lelátón 65 ezer szurkoló. Az utolsó mérkőzés előtt a sérült Puskás Ferenc játéka volt a nagy kérdés. Már Uruguay ellen is visszatért volna, de a szövetségi kapitány akkor úgy érezte, korai lenne a beállítása. A döntő előtti napon Bukovi Márton, a finálé délelőttjén pedig Sebes Gusztáv tesztelte a sérültet, mindketten úgy vélték, hogy a csapatkapitánynak helye van az együttesben, ráadásul a játékosok is nagyon várták Öcsi visszatérését. Különösen Kocsis Sándor, aki mint az egyetlen előretolt támadó, arról panaszkodott, hogy rengeteget kap a védőktől, állandóan rajta van két hátvéd. Sebes Gusztáv tehát a szakmai stáb beleegyezésével a kezdőcsapatba jelölte Puskás Ferencet, ugyanakkor Budai II László, aki a vb-n nem játszott csúcsformában, ráadásul nem volt teljesen egészséges, és fáradtságra is panaszkodott, kimaradt. A két balszélső közül a kalandozó természetű Czibor Zoltán lett a jobbszélső, az újpesti Tóth Mihály pedig a bal oldalon kapott lehetőséget. A kapitány úgy vélte, hogy jó lesz ez így, mivel a német védők eléggé nehézkesek a fürge magyar csatárokkal szemben. A másik stratéga, Sepp Herberger, a németek kapitánya is megpróbált váratlant húzni, öt helyen változtatta meg azt a csapatát, amelyet a mieink 8:3-ra vertek meg.

A többit pontosan tudja mindenki. A 9. percben már 2:0-ra vezettünk Puskás Ferenc és Czibor Zoltán góljával.

Az ezüstérem „átka”: fenyegetés, bujkálás

Ami ezután jött, az maga volt a rémálom. A 19. percben már 2:2 állt az eredményjelző táblán, majd Uwe Rahn a 84. percben belőtte az NSZK harmadik gólját, s hiába ért el Puskás Ferenc szabályos találatot, William Ling bíró nem adta meg (azóta a németek is elismerték, hogy nem volt les). Itthon a vereség hatására spontán tüntetések szerveződtek, s amikor Sebes Gusztáv hazatérhetett, rendőr állt a kapujában, aki megmondta neki, hogy a családját is nagy veszély fenyegeti itthon. Leváltották Feleki Lászlót, a Népsport főszerkesztőjét, amit – állítólag – a kapitány intézett el, mert kritizálni merészelte őt.
S a vereség azóta is fáj – és így lesz ez az idők végezetéig. ---- Buzánszky Jenő és Grosics Gyula viszi tovább az Aranycsapat legendáját, ők azok, akik a londoni 6:3 és az 1954-es vb-döntő apropóján továbbadhatják a magyar futball legszebb korszakának történeteit.

„Minden év július negyedikén megemlékezem a berni világbajnoki döntőről, és nem tagadom, sokszor végiggördül egy-egy könnycsepp az arcomon – mondta Buzánszky Jenő. – Hiába múlnak az évek, képtelen vagyok feldolgozni azt a napot. Százszor, ezerszer álmodtam már a mérkőzéssel, és mindíg lelkiismeret-furdalásom van, hiszen a németek második gólja előtt nem kellett volna szögletre mentenem, akkor talán nincs az egyenlítés, és kettő eggyel fordulunk. Ha így történik, megnyertük volna a világbajnokságot. Feltehettük volna a koronát a pályafutásunkra azon a napon, de az életben nincs tökéletes boldogság, így sem nekünk, játékosoknak, sem ennek a sokat szenvedett országnak nem adatott meg a nagy győzelem mámora.”

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa így emlékezett arra, miért veszítette el a válogatott a berni vb-döntőt.

„A mi válogatottunk került be a nehezebb ágról a döntőbe. Mi voltunk fáradtabbak, a németek hozzánk képest kipihenten várták a finálét, ennek ellenére fel sem vetődött bennünk, hogy nem győzünk. Örültünk az NSZK-nak, különösen a nyolc hármas diadal után, s amikor a kilencedik percben már kettő nullára vezettünk, magunkban valamennyien elkönyveltük, hogy világbajnokok vagyunk. Óriási hiba volt! De ennél is nagyobbat tévedett a mérkőzést vezető angol bíró. Nem mondom, hogy szándékosan ellenünk fújt, de súlyos, a meccset döntően befolyásoló tévedései voltak. A mezőnyben rendre a mi kárunkra tévedett, ráadásul megadott egy szabálytalan gólt a németeknek, és elvett tőlünk egy szabályosat, amelyet Puskás Öcsi szerzett. Ha ez nincs, miénk az első hely – ez persze mit sem von le a német csapat sikerének értékéből. Csakhogy ezt az egész világon tudják: a berni finálét nem a németek nyerték meg, hanem mi, magyarok veszítettük el.” ---- „A döntő napján a Svájcban tartózkodó újságírókkal együtt elfogadtam a berni polgármester meghívását. Pedig 1945 óta sohasem hiányoztam taktikai értekezletről, mindig ott ültem a gyúrópad mögött, csendben meghúzódva. Ám azon a napon felrúgtam ezt a szokásomat. Bár ne tettem volna! A meccs előtt nem volt bennem semmiféle rossz érzés, azt gondoltam, 5:1-re győzünk. Külön szólnom kell a német Liebrichről is, aki az előző, 8:3-as magyar–német meccsen szándékosan lerúgta Puskás Öcsit. Játszott az NSZK csapatában egy Posipál nevű védő, akiről kevesen tudják, hogy Újpesten járt iskolába, és tökéletesen beszélt magyarul. Nos, ez a Posipál is látta, hogy Liebrich sintérmunkát végez Puskással, és még ő szólt Sepp Herbergernek, hogy hadd vegye át a magyar kapitány őrzését. Rendkívül sportszerű gesztus volt, de a német kapitány nem engedte a váltást. Aztán a magyar csapat a döntő napján az esőben későn indult el, ez is befolyásolhatta a felkészülést. S ami a legérdekesebb, senki sem gondolt arra, még a FIFA vezérkara sem, mi lesz akkor, ha döntetlen a végeredmény, tudniillik nem volt világítás, s úgy tudom, kedden újrajátszották volna a meccset. De... Az senkiben fel sem vetődött, hogy nem a magyarok győznek...”