Mit ér a címeres mez?

Egyre gyakoribb jelenség a nemzetközi labdarúgásban, hogy egy ereje teljében lévő játékos bejelenti: a továbbiakban csak a klubjára koncentrál, a válogatottban nem kíván többé szerepelni. A múlt héten Európa-bajnoki selejtezőket játszottak, és bizony sok olyan futballista maradt távol, akiknek egyébként helyük lett volna hazájuk csapatában.

Ott van például a világbajnoki aranyérmes Francesco Totti, aki úgy mondta le a válogatottságot, hogy igazából nem is mondta le. Egy kicsit pihen, regenerálódik, hosszú sérülése után talpra áll, aztán majd 2007-ben újra lehet beszélni a dologról – szólt a játékos üzenete a kapitánynak.
Mondani sem kell, döntéséért nem kapott mindenkitől vállveregetést, válogatottbeli csapattársa, Massimo Oddo például így fogalmazott: „Ha egy futballista azt mondja: »most nem megyek, később majd meglátjuk«, az számomra a címeres mez tiszteletének teljes hiányát jelzi.”
Hogy kinek van igaza, azt hadd ne döntsük el, annyit azonban megjegyezhetünk: a játékossal nem mindenhol bántak volna olyan kesztyűs kézzel, mint ahogy azt Roberto Donadoni, az olaszok szakvezetője tette.

Claude Makelele nem mondhatott nemet

Franciaországban például biztosan nem. Raymond Domenechnél ugyanis nincs ellentmondás, akit a kapitány berendel, annak mennie kell. Még akkor is, ha az illető esetleg korábban már bejelentette visszavonulását a válogatottól – ezt Claude Makelele saját bőrén tapasztalta.

„Számomra elképzelhetetlen, hogy egy kiváló játékosnak, aki egy nagynevű klubban futballozik, ne számítsak a szolgálataira – indokolta Makelele behívását a kapitány. – Beszéltem is erről a futballistával, bár megjegyzem, nem vagyok kíváncsi a véleményére. A jog mindenesetre a mi oldalunkon áll: ha egy játékos nem jelenik meg a válogatottnál, kétmeccses eltiltással sújtható a klubjában.”
A konfliktust végül olyan kompromisszummal oldották meg a felek, hogy Makelele segít kijutni a válogatottnak a 2008-as Európa-bajnokságra, cserébe utána már nem kap több behívót.

Az elmúlt időszakban a fenti két eset azonban cseppet sem számított egyedinek, hiszen két hete függesztette fel válogatottbeli szolgálatait a szövetségi kapitányra neheztelő svéd Zlatan Ibrahimovic, és a holland Marc van Bommel, Ruud van Nistelrooy páros is nemrég kosarazta ki a kettejüket korábban mellőző szakvezetőt, Marco van Bastent.

Gyanús sérülések, gyors gyógyulások

Ha egy kicsit kitekintünk Európából, említhetjük Dida, a mindössze 32 éves brazil válogatott kapus „nem”-jét is, akinek döntését Dunga igen kritikusan fogadta: „Nincs szükségünk olyan játékosra, aki nem akarja képviselni Brazíliát, akinek nem öröm, hogy köztünk lehet. Elvárom, hogy a csapat tagjai ne csak a testüket, hanem a szívüket és a lelküket is kitegyék a többiekért.”

A fenti esetek mellett létezik a távolmaradásnak egy másik gyakori indoka is: a klubérdek. Hiába olvasható ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) alapszabályában a rendelkezés, amely szerint az együttesek kötelesek elengedni a válogatottba játékosaikat, a valóság sokszor nem egyezik a törvény betűjével.
A labdarúgók nemegyszer apróbb sérülés vagy fáradtság miatt mondják le a válogatott meccset, az egyesületük következő találkozóját azonban már – érdekes módon – kiváló erőben játszszák végig.

És itt gondolhatunk Carles Puyol és Xavi esetére: a két labdarúgó augusztus közepén, a spanyol válogatott Izland elleni barátságos mérkőzése előtt sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez, majd néhány nappal később, az Espanyol–
Barcelona spanyol Szuperkupa-döntőn már mindketten szerepeltek.

De miért is morognak a klubok, ha játékosuk behívót kap a válogatottba?
A válasz egyszerű: számukra túl nagy kockázat, hogy az eurómilliókért megvásárolt és busás fizetéssel jutalmazott futballista sérülten, fáradtan térjen vissza egy-egy válogatott meccs után. Nézzük, mondjuk, Maxi Rodríguez példáját, aki a múlt szerdai Spanyolország–Argentína barátságos találkozón szenvedett súlyos sérülést. Az Atlético Madrid előreláthatólag fél évig nem számolhat az argentin középpályással, és ez az egyesület becslése szerint hatmillió eurós (1.6 milliárd forint) kárt jelent a csapatnak.

Franz Beckenbauer: megszűnő válogatottak

A probléma egyelőre megoldatlan, bár az európai élklubokat magába foglaló G14 tömörülés már több alkalommal tárgyalt a FIFA vezetőivel egyfajta kompenzációs rendszer kialakításáról. Ez lehet rövid távú orvoslása a klubok és a válogatottak közötti feszültségeknek, a tendenciák azonban ennél tovább mutatnak.

Franz Beckenbauer, a 2006-os világbajnokság szervezőbizottságának elnöke 1998-ban érdekes jóslatot fogalmazott meg a nemzetközi labdarúgás átalakulásáról: „Eljön majd az európai liga ideje, s a vezető klubok megszerzik a hatalmat. Egy napon nem lesznek többé válogatottak, helyüket a világbajnokságon klubcsapatok veszik át. Jelenleg még nagy értéke van a nemzeti gárdáknak, de a klubok hatása egyre inkább eltörli.”

Noha ma még kétségtelenül furcsán hangzanak Beckenbauer gondolatai, az események mégis azt mutatják: nem volt zagyvaság az, amit nyolc éve mondott... ---- S ---- H