„Megvan a győzelmi esélyünk”

Belegondolni is rossz, ha a norvégok után a törököktől is kikapunk hazai pályán, a továbbjutás reménye alighanem szertefoszlik, a győzelem viszont a bravúr lehetőségét is megcsillanthatja. Nézzük, milyen érzésekkel várja a mérkőzést Bozsik Péter szövetségi kapitány!

– Mikor látta játszani a törököket?
– Megnéztem a Belgium elleni mérkőzésük és több tavaszi találkozójuk felvételét.

Az esélyesség még nem egyenlő a győzelemmel

– És személyesen?
– Nem, de a felvételek elegendőek voltak, különösen úgy, hogy Nagy Tamás kollégám többször is látta őket élőben, és a megfigyeléseivel kiegészítette azt, amit a DVD-n láttam.

– Mit látott?
– Remek csapatot. A török labdarúgók technikailag roppant képzettek, és fizikailag is tökéletesen felkészültek. A világbajnokság előtt játszottak néhány meccset Németországban, népes kerettel utaztak oda, és abból jó néhányan kiestek, tehát azt hiszem, csapatként még formálódnak. Ennek ellenére szemlátomást nagyon erősek.

– Mit lehetne elsőként említeni az erényeik közül?
– Például azt, hogy védekezésben leszűkítik a területet a pálya minden részén, agresszíven letámadnak, tehát igen nehéz játszani ellenük. Erényként mondanám azt is, hogy a támadásaikban rengeteg az improvizáció. Ez alighanem a habitusukból is fakad, s a törököket nyilván nehezebb sémák közé szorítani, mint a norvégokat. Érdekes még, hogy több szerkezetben is képesek játszani, Málta ellen például háromszor váltottak egyetlen meccs alatt.

– Ha már szóba hozta a norvégokat: melyik a jobb csapat, a norvég vagy a török?
– Szerintem a török.

– Egyszerű logika mentén haladva nem sok jóra számíthatunk, tekintve hogy a norvégok alaposan elpáholtak minket a saját pályánkon. Mi lesz így a törökök ellen?
– Szerencsére a futball ritkán engedelmeskedik a logikának, az esélyesség sohasem jelent automatikusan győzelmet. Hiszek benne, hogy a norvégok ellen mutatott gyenge teljesítmény csupán kivételes, látványos, ám egyszeri botlás volt. Eddig öt meccset játszott a válogatott az irányításommal, négyen elfogadható vagy kimondottan jó teljesítményt nyújtott, induljunk ki tehát ebből. Ez pedig feljogosít arra, hogy azt mondjam, akkora egyéni hibák nem fordulnak elő még egyszer, mint azon a rossz emlékű, Norvégia elleni selejtezőn.

– Ez az egyetlen ok a bizakodásra?
– Természetesen nem. Azt mondom, hogy ha a csapat hozza képességeinek kilencven-kilencvenöt százalékát, az elegendő lesz ahhoz, hogy nagyon jó meccset játsszunk a FIFA-ranglistán jóval előttünk álló törökökkel.

Muszáj a maximumot nyújtania a csapatnak

– Jó, de ez mire lehet elég? A selejtezőkön pontok kellenek, nem csupán jó meccsek.
– Döntetlen körüli eredményre lehet elég a maximum közeli teljesítmény, amelyben benne van a lehetőség az egygólos győzelemre és vereségre is. Tudja, minden meccsnek megvannak a maga fordulópontjai, fontos pillanatai, és egy szemvillanásnyi idő alatt meghozott jó vagy rossz döntés mindent meghatározhat. Szerintem így lesz ez most is. Amúgy pedig a magyar válogatottnak muszáj az említett maximumot súroló vagy elérő teljesítményt nyújtania, ha nagy sikerre vágyik. A mi helyzetünkben ez nem megy másként.

– Tehát a döntetlennel már elégedett is lenne?
– Nem ezt mondtam. Szeretnék a realitásokból kiindulni, és ez azt jelenti, hogy a törökök előrébb tartanak nálunk, roppant erős csapatot alkotnak, és ha nagyon jól játszunk, döntetlen körüli eredményt érhetünk el, de természetesen győzni akarunk. A kettő nem zárja ki egymást, mert mint említettem, ebbe az egygólos siker is beleértendő. Mindig és minden meccsen, így most is megvan a győzelmi esélyünk, a kérdés csupán az, hogy mekkora. Ha például csak harminc százalék, nincs miről beszélnünk, de most ennél derűlátóbb vagyok.

– Nem elgondolkodtató, hogy a realitások nem magyar sikert ígérnek, pedig két évtizede még mosolyogva rúgtunk egy hatost Isztambulban, és a törökök annyival voltak mögöttünk, mint amennyivel most előttünk állnak?
– Ez tényleg elgondolkodtató, de nem hiszem, hogy ezt éppen a szövetségi kapitánynak, és éppen egy ilyen fontos mérkőzés előtt kellene elemeznie. Vannak a kérdésnek felelősei, gondolkozzanak el ezen ők! Mindenesetre az tény, hogy a törökök rengeteg pénzt tettek a futballjukba, az utánpótlásba, az infrastruktúrába, és fontos, hogy az a pénz ott is maradt, s ez nyilván döntően közrejátszik a sikereikben. ---- & ---- &