Sikeredzővel sem megy

„Szimpatikus csapat” – mondogatták sokan júniusban Leo Beenhakker együttesével kapcsolatban. Persze a kijelentés nem a szürkén és szinte nyom nélkül búcsúzó Lengyelországra vonatkozott, hanem a holland szakvezető akkori csapatára, Trinidad és Tobago válogatottjára.

Minden idők legkisebb világbajnokságon részt vevő országa sokak szemében a torna üde színfoltja volt, és nem csupán az esélytelenek mellé álló, „csak azért sem a nagyoknak drukkolok!” szemlélet miatt, hanem azért, mert a csapat bátor játékával és a svédek elleni bravúros döntetlenjével (0–0) tényleg kiérdemelte a futballvilág elismerését.

A lengyel futballvezetőknek azonban nem kellett kizárólag a nyári tapasztalatokra hagyatkozniuk, amikor Leo Beenhakkert szerződtették a vb-n elbukó nemzeti tizenegy új szövetségi kapitányának, a tréner ugyanis hosszú pályafutása során letett egyet s mást az asztalra. A három spanyol és három holland bajnoki címet szerző edző, akit nem is olyan régen még Lothar Mätthaus egyik lehetséges magyarországi utódjaként is emlegettek, korábban dolgozott – több más nagy klub mellett – az Ajaxnál, a Real Madridnál és a Feyenoordnál is, válogatott szinten pedig a karibi gárda előtt a holland és a szaúd-arábiai nemzeti együttesnél.

A tapasztalat azonban nem minden – legalábbis ez derült ki a lengyelek új mesterének első két Eb-selejtezőbeli eredményéből. A finnektől elszenvedett vereséget (1–3) és a szerbekkel szembeni döntetlent (1–1, mindkettő hazai pályán) óriási kudarcként élte meg a lengyel közvélemény, és kemény kritikákkal illette a megváltónak gondolt edző bemutatkozását.

Leo Beenhakker vette magának a bátorságot, s hozzányúlt a lengyel válogatott „érinthetetlenjeihez”, s a Finnországtól elszenvedett vereség után a kispadra ültette a Liverpoolnál régóta mellőzött Jerzy Dudeket (a szombati, Kazahsztán elleni Eb-selejtezőre készülő keretben már nem is szerepel), míg a nyár végén a Manchester Unitedhez szerződő Tomasz Kuszczakot számításba sem vette.

Ugyanakkor a korábban csak szűk körben ismert Mariusz Pawelek kapus, valamint Pawel Golanski, Grzegorz Bronowicki, Lukasz Gargula, Przemyslaw Kazmierczak, Rafal Grzelak, Radoslaw Matusiak, Grzegorz Bonin és Jakub Blaszczykowski megkapta a behívót a válogatotthoz, ám teljesítményük egyelőre nem igazolja, hogy feltétlenül helyük lenne a nemzeti együttesben.

A válogatott gondjai mellett a szövetség mindennapjait is problémák jellemzik, s biztosnak tűnik, hogy az október 27-i rendkívüli közgyűlés viharos lesz. A tavaly kirobbant vesztegetési botrány miatt a nyáron a sportminisztérium teljes körű átvilágítást kezdett a Lengyel Labdarúgó-szövetségben (PZPN), s rövidesen biztos kerülhet a szervezet élére. Michal Listkiewicz, a szövetség elnöke szeptember közepén bejelentette távozását, és a közgyűlésen adja át posztját. A korábbi kiváló játékvezetőre óriási nyomás nehezedik a közvélemény részéről, állítása szerint őt és családját is folyamatosan támadások érik, szülei sírját meggyalázták, feleségét ismeretlenek fenyegették meg. Az is felettébb érdekes, hogy a Gazeta Wyborcza című napilapnak adott interjújában elárulta, 1999-es megválasztása előtt nem tartotta magát alkalmasnak az elnöki posztra. Állítása szerint nem mindenben felel meg a „modern idők” kihívásainak, de mindent megtett azért, hogy eredményesen teljesítse feladatait.

A rendkívüli közgyűlésen módosítják a PZPN alapszabályát, de a személyi kérdésekről egy újabb, december 2-án esedékes sportági „parlament” dönt. Listkiewicz ugyan feláll az elnöki székből, az Eb-pályázatban érintett bizottságot azonban a decemberi döntésig segíteni kívánja munkájával.