Közöny a mesterhármas után

Gólt ígért és gólt is lőtt. Ibrahim Sidibe, a Debrecen csatára már akkor fogadkozott, amikor az FC Fehérvár elleni mérkőzés előtt megkerestük, azt kérdezve tőle, milyen reményekkel készül a Borsodi Liga nyolcadik fordulójának slágermeccsére. A szenegáli – természetesen – a győzelemben bízott, és abban, hogy a Loki az ő góljának (vagy góljainak) köszönhetően veri majd meg a fehérváriakat.

Minden bejött.

A Fehérvárnak lőtt mesterhármasa után vasárnap is megkerestük Ibrahim Sidibét, aki a Magyar Kupa-győztes FC Fehérvárt közel sem egyedül, ám a gólokat tekintve „szólóban” elintézte, és ami érdekesség: a három gólt szerző szenegáli támadót késő délutánig egyetlen laptól, televíziótól, rádiótól sem keresték. Nem mintha a mesterhármas olyan megszokott lenne mifelénk, a közöny inkább alighanem általában a magyar futballnak szól.

„Ön az első, aki a szombati öszszecsapás miatt hív – mondta hangjában a neheztelés legcsekélyebb jele nélkül Ibrahim Sidibe. – Nem ez volt az első mesterhármasom, ám meglehetősen régen tripláztam legutóbb, talán Tunéziában, a Sfaxienben. Hogy mit jelent számomra az első magyarországi mesterhármas? A csatároktól elsődlegesen gólt vár az edző, a közönség, szóval úgy fogom fel, hogy ezúttal eleget tettem a feladatomnak. Mennyiségileg ugyebár a három gól eggyel több mint a kettő, márpedig az önök országában már sikerült néhányszor dupláznom, azaz tulajdonképpen most egy lépcsővel magasabbra jutottam. Mindamellett a kalapom mellé tűzhetném a három gólt, ha a csapat nem nyerte volna meg a találkozót. De megnyerte, és ez a lényeg.”

Hogy könnyen vagy nehezen, nehéz eldönteni: a helyzetekben és a labdabirtoklásban megmutatkozó fölény az előbbi verziót erősíti, az eredmény alakulása, valamint a járulékos körülmény (úgymint: Sándor Tamás kiállítása) viszont az utóbbit.

„Fontos meccs volt, ráadásul jó csapat a Fehérvár. Tisztelem a Magyar Kupa-győztest, de bizonyos voltam benne, ha a helyzeteink felét belőjük, nem okozhat gondot a legyőzése. A múlt heti, tatabányai vereség után kötelező jellege lett a meccsnek, muszáj volt nyernünk. Hogy ez éppen az én góljaimmal sikerült, az tulajdonképpen lényegtelen.”

Az már kevésbé, hogy a Lokiból nem csupán Ibrahim Sidibének voltak helyzetei. Így például Bojan Brnovics a ziccerek számában szorosan a szenegáli nyomában járt, a befejezések azonban nem sikerültek.

„Koncentráció és szerencse, ezek szükségeltetnek a gólhoz. Szombat este a szerencsével sem álltam hadilábon, mint néhány hete a Vasas elleni meccsen. Akkor négy ziccer sem volt elég, hogy a kapuba találjak, pedig nem szórakoztam el a lehetőségeimet, nem könnyelműsködtem. De ez már így van: egyszer belebotlok a labdába, mégis a kapuba pattan, máskor viszont hiába nézem meg a sarkot, és lövöm el a labdát, három centit tévedek. Kevéske szerencse hiányzott akkor.”

És mint valamivel később kiderült, ezúttal a szenegáli válogatottal nem volt szerencséje a csatárnak: nem futott be Henryk Kasperczak meghívója. A Debrecenben légióskodó játékos hazája válogatottja utóbbi két, mégpedig győztes meccsén (az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésen és a Mozambik elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn) nemcsak tagja volt a lengyel mester keretének, pályára is lépett.

„Hogyan érezhetném magam? Szomorú vagyok, de tudomásul veszem a kapitány döntését. Henryk Kaszperczak kilenc csatár közül választ, és én ezúttal nem kapok lehetőséget. Boldogan leültem volna a kispadra, elvégre a csoport rangadóját játsszuk szombaton Burkina Fasóban. Tudja, Szenegál válogatottja több mint hat éve nyeretlen velük szemben, ráadásul a hazai csapat tele van Európa elitbajnokságaiban szereplő játékosokkal. Őszintén remélem, hogy egyszer végre már megtörjük a baljós szériát. Büszkén utaztam volna haza, ám az egyik internetes hírportálról megtudtam, hogy nem vagyok tagja a keretnek. Fejbe kólintott a hír, úgyhogy a Fehérvár elleni mesterhármas gyógyírként érkezett.”