A jövő kulcsa a (fel)támadás

Hiába hittük, hogy nem így van, világosan kiderült, hogy pillanatnyilag ugyanott tart női válogatottunk, ahol a férfi nemzeti együttes. Ugyanúgy pótselejtezőre ítéltetett harmadik helyezettként, azaz egyelőre nem tagja az Európa-bajnokság 16 csapatosra kibővített mezőnyének, mint ahogy nem az Meszlényi Róbert gárdája sem.

Más kérdés, hogy a hölgyek mérlege éppen az ellentéte az urakénak: Cserny Rékáék négyszer nyertek – ráadásul zsinórban –, és csupán kétszer kaptak ki, míg Németh Istvánék vereségből írattak Magyarország neve mellé négyet a tabellán, és mindössze két alkalommal sikerült győzniük. Vagyis, ha a kudarc miértjeit kezdjük el vizsgálni Sterbenz Tamás társulatával kapcsolatban, az első helyre mindenképpen a balszerencse kívánkozik, hiszen ki hitte volna, hogy az akadályok kétharmadát sikerrel véve is csak az utolsó előtti helyet szerzik meg lányaink az előzetesen kifejezetten könnyűnek ítélt A-csoportban. Úgy pedig a pechünk még bántóbb, ha a tabellát megnézzük: pontosan annyi pontot szereztek legjobbjaink, mint a kvartett győztese, Görögország nemzeti együttese...

Nem így kellett volna történnie. Ha másban nem is, ebben mindenki egyetért, akinek egy kicsi köze is van a magyar női kosárlabdához, mert egyértelmű, hogy ebből a négyesből tovább lehetett, sőt tovább kellett volna jutni. Az is egyértelmű, hogy ha a játékosok tehetségét, tudását vagy akár eredménylistáját veszszük alapul, a magyarok bőven megelőzik a görögöket és a fehéroroszokat, a leglényegesebb összevetésben, az elért pontokéban azonban mégsem sikerült eléjük kerülniük. Betudhatóan azoknak a rémálomszerű fiaskóknak, amelyeket az első két fordulóban szenvedtünk el tőlük, kilátástalan kosárlabdával. Görcsölve, küszködve, izzadva, de aztán a középdöntő második felére már valamelyest gördülékenyebbé vált a játék, amellyel állítólag a felkészülés során nem volt semmi gond.

Mi következik ebből? Hogy rossz versenyzőkből áll a csapat. Na de ez sem ilyen egyértelmű, mert amikor már nagyon meleg volt a helyzet, a hölgyek önmaguk cáfolták meg ezt a tételt azzal, hogy miután nem kaphattak ki többször, négymérkőzéses győzelmi sorozatot vágtak ki. Kár, hogy kiderült: későn ébredtek. Illetve, ha múlt szerdán, Körmenden sikerül 13 ponttal megverni a számukra 13 ponttal igenis verhető Fehéroroszországot, elég lehetett volna a négy diadal is a továbbjutáshoz. Nem sikerült, és ezek után játékosok, edzők egyaránt azt kezdték el pedzegetni a válogatott részéről, hogy ezt az elején rontottuk el. Mármint a sorozat elején. Ez pedig meg is felel a valóságnak, csak ha ennyire jól tudják, vajon miért nem sikerült jobban a formaidőzítés? Miért épp akkor jött a holtpont, amikor a legjobban kellett volna teljesíteni...?

Az mindenesetre biztos, hogy a görögök elleni zalaegerszegi felsülés megadta a rossz alaphangot. Utólagos okoskodás, de ha azt a meccset egy olyan csarnokban játszhatták volna a lányok, amelyet jobban ismernek, és amelyben van hangulat, vagyis szurkolás, talán minden másként alakul. Talán a közönség hathatósabb segítségével sikerült volna elkerülni a hatpontos vereséget, és ezért nem lehet egyszerű vállrándítással elmenni amellett, hogy Pécs az utolsó utáni pillantban visszamondta a mérkőzés megrendezését. Sokat ártottak ezzel a nemzeti csapatnak a baranyaiak... De a másik két helyszín közül is csak Körmend tűnt szerencsés választásnak, avagy utólag egyértelmű, hogy a fontos ösz-szecsapásokat igenis a női kosárlabda fellegváraiba kell vinni: Miskolcra, Pécsre és Sopronba.

De ne kalandozzunk el a csapat konkrét produktumától, amely mindenképpen alulmúlta a várakozásokat. És nem csak az eredményesség, hanem a játék minősége is, méghozzá érdekes módon a támadójáték minősége: ahogy Sterbenz Tamás szövetségi kapitány is elmondta, csak a legutolsó mérkőzésre jött meg a kreativitás és a jó értelemben vett lazaság, addig csak keresték a helyüket a lányok a pályán, ha náluk volt a labda. Felvetődött emiatt, hogy rossz volt a támadótaktika: nos, egy biztos, a szakvezető(k) nem akart(ak) rosszat, esze ágában sem volt senkinek szándékosan visszafogni a gólgyártást, ezért inkább azon a váleményen vagyunk, hogy nem sikerült elég tartalommal megtölteni a megtervezett szisztémát. Ami azért furcsa, mert viszonylag sok időt tölthetett együtt a keret.

A keret, amely végre korántsem lett annyira foghíjas, mint amilyen az elmúlt esztendők női válogatottja volt, habár sérülés miatt végül több olyan játékos is kiesett – mint például Honti Kata és Horti Dóra, a nyáron Európa-bajnoki ezüstöt nyerő 20 éven aluliak két kulcsembere –, akinek helye lett volna a csapatban. Lemondó viszont csak egyetlenegy akadt: Béres Tímea, ám ettől nem szenvedtünk különösebb hátrányt, mivel az ő pozíciójában volt talán a legnagyobb a merítési lehetősége a kapitánynak. A mezőnyposztokon viszont kevesen voltunk, ezen belül váratlanul problematikussá vált az irányító szerepköre, mert a tengerentúli profi liga alapszakasza után hazatérő, és a felkészülés legvégére beeső Iványi Dalma eleinte nem találta az összhangot a többiekkel. Amikor meglett a közös hullámhossz, már két vereséggel álltunk...

Egy szó, mint száz: kiestünk. És ami ebben a mai, védekezős kosárlabdában a legmeglepőbb, a csoport legkevesebb pontot kapó csapataként. Egyébként az egész középdöntős mezőnyt alapul véve is csak két olyan válogatottat találunk, amelynek nehezebb volt kosarat dobni, mint nekünk: a szerbek ellen 55, a németekkel szemben 56.5, míg a mieink meccsein 58.7 pont jutott átlagban az ellenfeleknek. Olyan nagy baj tehát nem lehet a játékunkkal – csak az eredményesség hiányzott, de elmondhatják ugyanezt olyan, a sportág női szakágában nagy hagyományokkal bíró nemzetek is, mint Lengyelország, Szlovákia vagy Ukrajna. Többek között ezekkel az országokkal kerülhetünk össze a jövő évi pótselejtezőn, ahol kilenc együttes viaskodik majd az egyetlen, még kiadó Eb-helyért.

Mindeközben azon morfondírozik az ember, hogy a hét végén világbajnoki döntőt játszó Oroszországot az öt évvel ezelőtti kontinensviadalon még megvertük. Ott volt a parketten azon a bizonyos franciaországi találkozón Fürész Emőke, Iványi Dalma, Károlyi Andrea, Papp Krisztina és Ujhelyi Petra, vagyis éppen egy csapatra való játékos a jelenlegi magyar keretből, és négyen játszottak az oroszok mostani ezüstlányai közül is: Olga Artyesina, Ilona Korsztyin, Irina Oszipova, valamint Marija Sztyepanova. A 65–61 után ők felfelé indultak meg, mi meg...

Így történt
Szeptember 6.
Magyarország–Görögország 64–70 (17–12, 13–22, 19–22, 15–14)
Szeptember 9.
Fehéroroszország–Magyarország 56–48 (20–13, 11–10, 14–16, 11–9)
Szeptember 13.
Bulgária–Magyarország 53–67 (13–15, 20–13, 8–24, 12–15)
Szeptember 16.
Görögország–Magyarország 68–69 (18–23, 18–9, 14–18, 18–19)
Szeptember 20.
Magyarország–Fehéroroszország 54–47 (17–11, 14–13, 12–10, 11–13)
Szeptember 23.
Magyarország–Bulgária 90–58 (23–23, 20–8, 23–15, 24–12)