Szópofonok Supka Attilának

Akárhogyan is nézzük, a gyakorló edzők között manapság a két legismertebb magyar dolgozik a patinás Monaco sikeréért. Jámbor Lászlót akkor ismerte meg a magyar közvélemény, amikor a Ferencváros 1995 nyarán bejutott a Bajnokok Ligájának mezőnyébe, és a magyar szakember akkor az egyik ellenfél, a címvédő Ajax stábjának volt fontos tagja. Ahogyan ma mondja: magas szinten ugyan sohasem futballozott, mégis nagyon érti a szakmáját, mert az Ajaxnál eltöltött tizennégy év öt egyetemmel is felér, és a megszerzett tudást a saját kutatásai eredményeivel is kiegészítette. Később dolgozott Szaúd-Arábiában, majd egy éve hazajött. Debrecenben kovácsolt merész terveket, hogy aztán egy esztendő múltán, az idén júniusban csalódottan újra váltson. Bár az eredeti téma a Monaco volt, a beszélgetés során hamar „hazaértünk’’.

– Honnan a kapcsolata Bölöni Lászlóval?
– Lacival jó tíz évre nyúlik vissza a kapcsolatunk, amely szakmainak indult, és barátsággá nemesedett – mondta Jámbor László. – Többször terveztük, hogy együtt dolgozunk, és ez most valósult meg, annak is köszönhetően, hogy Debrecenből eljöttem.

– Két évvel korábban, mint tervezte. Miért?
– Tavaly azzal a feltétellel vállaltam el a munkát, hogy a tavasz végére elkészül egy fedett és egy nyitott műfüves pálya, majd egy ifjúsági edzőközpont is. A bajnokság után elemeztük a helyzetet, és kiderült, hogy az ígért létesítmények még egy év késéssel sem épülhetnek meg. Korábban az egy év alatt kétszer is megalkudtam a helyzettel, harmadszor már nem volt értelme, megfelelő infrastruktúra nélkül lehetetlen minőségi munkát végezni.

– Május végén szűk körben azt mondta, elvettek egy évet az életéből. Valóban így érzi?
– Pontosan. A személyes kapcsolataimat is mozgósítottam, egy holland kivitelező rajtra készen állt egy csodálatos és ötletes pálya megépítésének tervével, én pedig akaratlanul is csak hitegettem, hiszen a város vezetősége nem tudta teljesíteni, amit ígért.

– Hallott róla, hogy a neve szóba került, amikor a Debrecen kiesett a Bajnokok Ligája-selejtezőben? Szima Gábor klubtulajdonos azt mondta, az a munka hiányzott a csapatból, amelyet korábban ön végzett.
– Igaza is volt.

– Supka Attila vezetőedző viszont emiatt mondott le.
– Ő a saját sikertelensége következményei elől menekült. Nem lemondania kellett volna, hanem jobban dolgoznia, megfogadnia az észrevételeimet, ehelyett ő mindent megtett azért, hogy amit én mondok, annak az ellenkezője valósuljon meg. Amikor a kollégák az év edzőjének választották, kizárólag érzelmi alapon döntöttek. Hol itt a mérce?

– Tehát valóban voltak hatásköri vitáik?
– Ez nem hatáskör, hanem tudás és beosztás kérdése. Én voltam a főnöke, így azt kellett tennie, amit mondtam neki, még akkor is, ha nehezére esett, mert meghaladta a képességeit. Ennek a korosztálynak a tagjai a futballpályán csak káromkodni tanultak meg, aztán gyorstalpalókon szerzett végzettséggel edzősködnek, pedig egy bölcs angol mondás szerint kicsit tanulni a legveszélyesebb. Szima Gábor előbb látta a szakmai problémákat, mint a vezetőedző, és ez nagy baj.

– Ennyire lesújtó a véleménye a magyar edzőkről?
– Most Debrecenről és Supka Attiláról beszéltem, akit gyenge didaktikai és pedagógiai képességű, kaotikus, koncepció és program nélküli edzőnek ismertem meg. A magyar edzőket sokkal többre tartom, mint a hazai közvélemény. Az ötvenes és hatvanas évek magyar labdarúgó- és kosárlabda-edzői tökéletes és modern edzéskultúrát teremtettek Magyarországon, a szakirodalomban utána lehet nézni. A baj az, hogy nincs igazi mérce. A magyaroktól elvették a futballkultúrát, a tulajdonosok joga és feladata valahogyan visszaszerezni, de a jelenlegi út szerintem járhatatlan. A kulcsszó a szakmaiság, a teammunka, a multifunkcionális, modern ismeretek elsajátítása, és ez az, amire Supka Attila nem volt képes. Hiába mondtam például, hogy felesleges az erdőben futtatni a labdarúgókat, inkább játszassa őket, ő addig mesterkedett, amíg az ő akarata érvényesült. Esténként a Chelsea teljesítményét csodálta, a reggeli edzésen pedig egy harmadosztályú osztrák csapat edzéskultúráját akarta megvalósítani. Természetesen ezt nem engedtem neki. Ezért lettünk kétszer bajnokok, de a kapcsolatunk a sikerek ellenére megromlott. Szima Gáborról pedig el kell mondanom, hogy nem könnyű ember, de szívét-lelkét beleadva foglalkozik a csapattal és a futballal, róla nem mondhat le a magyar labdarúgás.

– Itt, Monacóban ugyanaz a munkája, mint az Ajaxnál volt?
– Lényegében igen. Az utánpótlásnál is felhasználják az ismereteimet, szakértő tanácsadóként működöm együtt az új ifjúsági igazgatóval, de a szerződésem szerint a felnőttekért vagyok felelős. A fizikai felkészítés integrált munka a futballban, például a francia gyerekek mozgáskoordinációja is szegényes, amíg ezen nem segítünk, addig hiába is terheljük őket. Az én feladatom, hogy a játékosok fizikailag jó állapotban legyenek, a sérülések után a rehabilitáció tökéletesen menjen végbe, én tartom a kapcsolatot a kórházzal, és az edzések menetének a felépítésében is részt veszek.

– Az eddigi tapasztalatok alapján milyen a közös munka Bölöni Lászlóval?
– Nagyszerű. Ő maximalista, és fegyelmezett, mint a sikeres edzők. Ragaszkodik hozzá, hogy a legapróbb részlet is profin működjön, a rend kifogástalan legyen. Az első év az építésé, hiszen a nyáron a játékoskeret alaposan kicserélődött, utána kell eredményeket is produkálni. Itt óvatosabban fogalmazzák meg a célokat, mint az Ajaxnál, de hát más is a két klub helyzete és pozíciója. Nehéz feladatra vállalkoztunk, és otthon talán meglepően hangzik, de egy ilyen híres nyugati klubnál sem mindig fenékig tejfel az élet. Még sok tennivaló vár ránk a felhőtlen szórakozás miniállamának futballjában. ---- A kérdés közös („Jámbor László volt-e az első ember a szakmai stábban?”), a válaszok különbözőek – de nem tanulság nélküliek. A csapat horvát közép-pályásánál, Ronald Habinál a Jámbor László által irányított rehabilitáció felől érdeklődtünk.

Szima Gábor, a klubot működtető rt. elnöke: „Lezárult az a szakasz, amikor Supka Attila és Jámbor László együtt dolgozott a DVSC-ben. Új szakmai stáb állt fel Debrecenben, bízom benne, hasonló sikereket ér majd el a csapattal, mint az előző team.”

Mező József, a DVSC kapusedzője: „Jámbor László nem volt a felettesem, bár szeretett volna mindenki főnöke lenni. Megpróbált ugyan belefolyni a munkámba, három hét után úgy gondolta, ért a a kapusok felkészítéséhez, mire közöltem vele: ennyi idő alatt ezt bajos megtanulni.”

Herczeg András, a DVSC másodedzője: „Nem fedi a valóságot az, hogy Jámbor László volt az első ember a csapatnál. Az elmúlt időszakban mindenki kifejtette az adott témában a véleményét, de a végső szót mindig a vezetőedző, Supka Attila mondta ki.”

Ronald Habi, a DVSC középpályása: „Bíztam Jámbor Lászlóban. Az Ajaxnál dolgozott, és profiként azt teszem, amit az elöljárók mondanak. Utóbb sajnos bebizonyosodott, amit menet közben is éreztem: a rehabilitáció első szakasza, amelyet ő irányított, nem volt az igazi.” ---- „Eddig szép volt a napom, kár érte…” – mondta csüggedten Supka Attila, a DVSC-TEVA előző szakvezetője. Választhatta volna a csöndet is, a mondásban foglalt bölcsességből kiindulva: „Aki kiabál, annak sosincs igaza…”

– Debreceni edzősködése idején a felettese volt Jámbor László?
– Tudomásom szerint erőnléti edzőnek érkezett Debrecenbe, Szima Gábor annak idején megkérdezett bennünket, mit szólnánk hozzá, ha Jámbor László a szakmai stáb tagja lenne. Nem volt ellene kifogásunk, de szó sem volt főnök-beosztott viszonyról. Azt ugyanakkor nem tudom, hogy Szima Gáborral miben állapodott meg. Én voltam a vezetőedző, én feleltem a szakmai munkáért, a csapat öszszeállításáért, a taktika kialakításáért. Visszataszítónak tartom, hogy valaki, miután elmegy valahonnan, visszafelé köpköd. Nem vall igazi jellemre.

– Mi mérgezte meg a viszonyukat?
– Az akaratossága, az, hogy olyan témákban foglalt állást, amelyekhez nem ért, mégis ránk akarta erőltetni a vélt igazságát. Labdarúgó-szakemberként adta elő magát, holott szakedzői végzettsége csupán kosárlabdából van. Az ajaxos múlt nem predesztinálja az embert mindentudásra, főként ha az illetőt rehabilitációs edzőként alkalmazzák.

– Az Ajax kommunikációs osztályán úgy tájékoztattak, Jámbor László erőnléti, kondicionáló tréner volt.
– A korábbi holland válogatott Ronald de Boer két hete Debrecenben többek füle hallatára azt válaszolta a Jámbor László beosztását firtató kérdésre: a sérült játékosokkal foglalkozott…

– Patthelyzet...
– Nem érdekel, hogy pedagógiailag, szakmailag mire tart, a két bajnoki cím elsősorban az eredeti szakmai team, tehát Herczeg András, Mező József és az én munkámat minősíti, valamint azokét, akik akkor a csapat mellett voltak. Jámbor László tavaly április elején érkezett Debrecenbe, azt megelőzően álltunk az élre, és lettünk végül aranyérmesek. Márciusban mindenfajta kommunikációt megszakítottam vele, a csapat ezt követően nyert meg zsinórban kilenc összecsapást, és ismét az élen végzett. Való igaz, értek bennünket kudarcok is, amelyekbe bele lehet kapaszkodni, például a kiesés a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, mindamellett az ő ténykedését illetően is össze lehet szedni néhány negatívumot. A hegyi levegős, úgynevezett hypoxiás kezelést követően a futballisták rosszabb fizikai állapotba kerültek, mint előtte voltak, ezt utóbb az orvosi szűrések eredményei is bizonyítják, pedig éppen a teljesítményfejlesztés lett volna az eljárás célja. Állítólag az utánpótlás-nevelő munkába is bekapcsolódott volna: kérdem, hány alkalommal tartott a gyerekeknek olyan jellegű tréninget, amely a profiljába vág? Ronald Habi miért kérte magát Dankó Mihály rehabilitációs edzőhöz? De legfőképp arra lennék kíváncsi, annak idején Louis van Gaalnak az Ajaxnál, vagy manapság Bölöni Lászlónak a Monacónál szintén meg akarta, illetve meg akarja mondani, mit hogyan csináljon? Aligha. A tortából mindenki akkora szeletet vágjon, amilyen megilleti.