„Ez az élet rendje”

– Mikor járt legutóbb a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában?
– A múlt héten háromszor, de azt megelőzően az utóbbi tíz évben csak egyszer. A tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon.
– Milyen érzés volt?
– Kellemes. Éreztem a közönség szeretetét. Rengeteg aláírást kértek tőlem, még a magyar válogatott fiatal tagjai is, akikkel személyesen még sohasem találkoztam. Érdekes egyébként, hogy bár még csak tíz éve vonultam vissza, sok fiatal nem ismert fel, a szüleik bökdösték őket, hogy „Nézd, az ott az Egerszegi!” Örültem neki, nem zavart. Ez az élet rendje.

– Volt olyan a versenyzők között, akivel annak idején együtt úszott?
– Persze, például Kovács Ági. Bár ő még csak tizennégy-tizenöt éves volt 1995–1996-ban. Meg a szlovák Martina Moravcová, aki csak két évvel fiatalabb nálam, de már ott volt annak idején is.

– Találkozott Franziska van Almsickkal?
– Nem, viszont olvastam, hogy én voltam a példaképe. Ezt bizony nem tudtam, pedig sokat versenyeztünk együtt a kilencvenes években.

– Mit szól hozzá, hogy továbbra sem fenyegeti veszély a világcsúcsát kétszáz háton?
– Azért egyszer csak úszik majd valaki jobbat… Érdekes egyébként, hogy 1991-ben, amikor a rekordot elértem, két világverseny is volt: januárban a perthi vébé, majd augusztusban az athéni Európa-bajnokság. Állítólag egy idényben kétszer nem lehet csúcsformába kerülni, nekem valahogy mégis sikerült.

– Kiss László nem lehetett annyira rossz edző… Tényleg, ön nem gondolt arra, hogy edzősködjön?
– Nem vagyok én elég kíméletlen ahhoz. Pontosan tudom, hol van az a pont, amikor a versenyző már nem képes többre. Na, olyankor kell az edzőnek rátetetnie még egy lapáttal. Ha az ember maga lépi túl a fájdalomküszöböt, az rendben van, de mást rávenni ugyanerre – nekem ez nem menne.

– Mit szól Kovács Ági szerepléséhez?
– Kimondhatatlanul örültem az érmeinek. Ágit már sokan leírták, olyanok is, akik most puszilgatták, amikor a dobogón állt. De ő megmutatta, milyen nagy versenyző. Látszik rajta, hogy a saját örömére úszik, testre szabott edzésekkel. Nyilván másfajta munkát végez, mint hat-nyolc-tíz éve. Mindent elért, amit úszó elérhet, ha nem győz – na bumm, akkor mi van? Ha pedig igen, az csak ráadás neki.

– Nem bánja, hogy megdöntötték az 1996-os magyar vegyesváltó-rekordot?
– Ez törvényszerű, hiszen tíz éve nem volt igazi klasszis pillangózónk és gyorsúszónk. Én kezdtem háton, Ági folytatta mellen, aztán Klocker Edit és Lakos Gyöngyvér vagy Nyíry Anna fejezte be. Különben alig-alig kísérem figyelemmel napjaink úszósportját. Higgye el, nem is emlékszem már, ki nyerte meg a kétszáz hátat, pedig én adtam át a virágot és a kabala pulikutyát…

Darnyi Tamással láttav a Rómeó és Júliát

– Látta Gyurta Dániel úszását?
– Láttam, és nem igazán lepett meg a kudarca. Az Öreg magával vitte a sírba a titkát…

– Mire gondol?
– Arra, hogy Dani még az athéni olimpiára is Széchy Tamás edzésterve alapján készült fel. Amit az Öreg tudott, azt senki más nem tudta.

– Önnek is segített annak idején?
– A vegyes úszásban olykor. Szerepe volt abban, hogy Barcelonában megnyertem a négyszáz vegyest. A hátúszással azonban nemigen foglalkozott, az nem az ő specialitása volt.

– A régi társak közül kivel futott még össze a Szigeten?
– Természetesen Pucival, vagyis Darnyi Tamással. Vele tartom a kapcsolatot, még színházban is voltunk együtt, a Rómeó és Júliát láttuk. És persze Lakos Gyöngyvérrel is jóban vagyok, ő a mai napig egyike a legjobb barátnőimnek, a keresztanyukája Zille lányomnak.

– Honnan jött a Zille név?
– Ádámmal úgy állapodtunk meg, hogy én adom a fiúnevet, ő a lányt. Persze a megállapodásban szerepelt, hogy figyelembe vesszük a másik véleményét is. Bálintnak és Barnabásnak én voltam a névadója, Zille pedig – amely ősmagyar név – végül Ádám döntése volt. Igaz, egy kicsit aggódott, mondván, hogy az óvodában ZIL teherautónak csúfolják majd. De rájött, hogy manapság már egyetlen gyermek sem emlékszik erre a márkára.

– Lesz negyedik gyermek is?

– Aligha. Ötfelé már nem tudnék szakadni, négyfelé még úgy-ahogy. Mert Ádámnak is jár belőlem valamennyi.
– Villámkérdés: hogyan készül a paprikás csirke?
– A hagymát megdinszteljük, zöldpaprikát, paradicsomot aprítunk belé, megszórjuk pirospaprikával, ízesítjük, majd belerakjuk a csirkecombokat, és az egészet megpároljuk. Bográcsban sokkal finomabb, nyáron szoktunk a kertben sütni-főzni, az az igazi!

– Mi a férje kedvence?
– A tészták! A padlizsánost egyenesen imádja.

– Csak azt akartam megtudni, vezet-e háztartást?
– Úgy mentem hozzá Ádámhoz 1999-ben, hogy tudtam főzni. Előzőleg három évig külön laktam a szüleimtől, mindent el kellett sajátítanom, ami az önálló élethez szükséges. Emlékszem, mennyire fel voltam háborodva, amikor először be kellett fizetnem a villanyszámlát.

Eltűnt a barcelonai aranyért kapott jutalom

– Nem okozott gondot, amikor 1996 után jól fizetett élsportolóból civil lett?
– Nem, mert a Pharmavitnál munkát kaptam. Azt hiszem, korszakalkotó volt a magyar sportban az együttműködésünk. S hogy mennyire voltam jól megfizetve? Minden viszonylagos. A szöuli jutalmamból itt, hátul, ezt a tetőteret tudtuk rendbe hozni. A három olimpián megszerzett öt arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmemért együttvéve kilencmillió-hétszázezer forintot kaptam. Ki-ki döntse el, ez sok-e vagy kevés.

– Hogyan élte meg a kilencvenes évek elején a Zemplényi-korszakot?
– Az úszósport csak köszönettel tartozhat Zemplényi Györgynek: luxuskörülmények között edzettünk, versenyeztünk, Mauritiusra jártunk, télen epret ettünk, halmoztuk a sikereket. Nekünk, versenyzőknek fogalmunk sem volt arról, honnan származik a pénz. Más kérdés, hogy például a barcelonai olimpián a három aranyérmemért az Arenától kapott összesen négyezer-ötszáz dolláromat a menedzser szó nélkül eltette, és soha többé nem láttam… De nem én voltam az egyetlen kárvallott.

– Udvarolhatok egy sort? Három gyermek után is tiniformán karcsú, nincs ember, aki megmondaná, hogy jövő szerdán olyan életkorba lép, amelyről József Attila is verset írt…
– Nagy a család, nincs időm megöregedni. S ha az ember boldog, talán nem is érzi az évek súlyát. Egyébként ugyanazon a napon születtem, mint Balczó András. Van ebben valami jelzésértékű. Szerintem ő nagy ember, az élet nagy adományának tartom, hogy személyesen ismerjük egymást.