Eriksson lett az első számú bűnbak

A 2001 januárja óta hivatalban lévő Eriksson az öt és fél év alatt 25 millió fonttal lett gazdagabb. Ha elvonatkoztatunk nem kizárólag szakmai botrányaitól (titkárnőjével való viszonyától az emlékezetes dubai incidensig), az ez idő alatt lezajlott két világbajnokságon és egy Eb-n akkor is csak a legjobb nyolcig vezette Angliát. Mellesleg mindhárom alkalommal Luis Felipe Scolari, a jelenlegi portugál kapitány csapatától kapott ki.

2002-ben a vébén Brazília jelentette a végállomást az angolok számára: Owen vezető gólja után Rivaldo, majd Ronaldinho is betalált, utóbbit azonban az 57. percben kiállították. Hiába: Erikssonnak semmi nem jutott az eszébe, így a bő félórás emberelőny ellenére búcsúzott a csapata.

A portugáliai Eb-n a negyeddöntőben három perc után már vezettek az angolok Portugália ellen, és hogy végül mégis Eriksson miatt estek ki Beckhamék, az gyakorlatilag közmegegyezés tárgya azóta. A kapitány ugyanis a biztosnak nem mondható 1-0-s előny birtokában Paul Scholes helyett Gary Neville-t, majd Steven Gerrard helyett Owen Hargreaves-t hozta be, de hiába ült rá az eredményre a csapat, Helder Postiga a hajrában kiegyenlített. A hosszabbítás gólváltása után pedig a tizenegyespárbajban Beckham és Vassell is kihagyta a maga büntetőjét, így a menetelés akkor is dicstelen véget ért.

És dicstelen véget ért a németországi kirándulás is. A legszembetűnőbb különbség a korábbi Eriksson-féle tornákhoz képest talán az volt, hogy a korábban a többi esélyessel már a csoportkörben nagy csatákat vívó angolok ezúttal gyenge ellenfelek (Paraguay, Trinidad és Tobago, Ecuador) ellen sem fociztak meggyőzően, és amint egy valamirevaló gárda jött velük szembe, el is buktak.

Eriksson pedig ezúttal is hibázott egy párat. Már a vébé előtt bírálták, amiért mindössze két sérült (Owen, Rooney), egy iskolás (Walcott) és egy ügyetlen (Crouch) támadót vitt magával a tornára, így – főleg Owen sérülése után - gyakorlatilag belekényszerült a nem igazán működő egycsatáros játékba. De az elvileg félelmetes Beckham-Gerrard-Lampard-Joe Cole középpályássor is gyengén muzsikált, a válogatott emiatt kilátástalan játéka pedig sokakat zavart, mígnem a kiesés végleg kiütötte a biztosítékot.

“Évek teltek el és semmi nem változott. Egy negyeddöntős csapat vagyunk, semmi több. Az első kicsit is jobb képességű ellenféltől kikapunk” – fakadt ki például a jelenleg a BBC szakírójaként dolgozó Chris Waddle, az egykori remek középpályás. A The Guardian elemzője, Paul Wilson szerint Eriksson “öt mérkőzésen háromféle felállást próbált ki, és rengeteg ötlettel kísérletezett, majd dobta el őket.” Alan Hansen, a BBC kommentátora szerint is a svéd a felelős a bukásért. “Eriksson egyszer sem találta meg a megfelelő szerkezetet, így aztán esélyünk sem volt.” A The News of The World című lap riportere pedig egyenesen el akarta számoltatni a svédet a fizetésével, mondván, semmit nem tett érte az elmúlt években.

A népharag azonban nem söpörte volna el Erikssont, ha nem bukik el ismét a nyolc között. Angliának szerencséje sem volt: Wayne Rooney kiállítása ugyan külön történet, és tíz emberrel jól is tartotta magát a gárda, de hogy a kapitány miért tartotta a pályán jó darabig a szemmel láthatóan sérült Beckhamet, csak ő tudja. Ahogyan azt is, miért lövetett büntetőt a tökéletesen formán kívül focizó Frank Lamparddal, az egyszer már a tizenegyesrúgásoknak örökre búcsút mondó Steven Gerrarddal – mindketten kihagyták -, és főképp Jamie Carragherrel. Azzal a Carragherrel, akit csak azért cserélt be a hosszabbítás végén, hogy ott legyen a tizenegyeseknél, és aki idő előtt rúgta el a labdát saját büntetőjénél, majd kihagyta az újrázást. “Nem nagyon rúgok tizenegyest, talán ha kétszer csináltam ilyet eddig. Mikor rámszólt a bíró, hogy előbb sípolnia kell, és csak utána lőhetem a labdát, kicsit meglepődtem, ez eszembe sem jutott” – árulta el a Liverpool védője...

Ami a svéd szakembert illeti, ő nyugodtan tűrte a bírálatokat. “Jól játszottunk, éppen kezdtük volna átvenni az irányítást, de Rooney kiállítása balszerencsés fordulatot hozott. Ezt követően is jól küzdöttünk, de a büntetők során nem volt szerencsénk. Sokat gyakoroljuk a tizenegyeseket, ennél többet nem tehettünk” – vélekedett Eriksson. A szakemberek szerint azonban Angliának inkább igyekeznie kellett volna elkerülni a büntetőpárbajokat, hiszen az elmúlt tíz évben négy nagy tornán négyszer bukott el így a csapat.