Müncheni taxi, vezeti: Palotai

A taxi anyósülésén tucatnyi, viszonylag friss Nemzeti Sport jelzi, hogy bár Palotai László, az egykori neves FIFA-bíró fia több mint húsz éve Németországban él, nem képes elszakadni a hazai sporthírektől. Ráadásul az elegáns kertvárosi lakásban felfedezek egy Győri ETO-címeres baseballsapkát is…

– Miután kijöttem, még évekig járattam a Nemzeti Sportot, édesapám előfizette nekem otthon – mondja Palotai László. – Kettesével, hármasával hozták a lapszámokat, ám néha hiányzott egy-egy példány, s persze mindig az, amelyben a legérdekesebb meccsekről olvashattam volna. Olyankor megőrültem… Most, a brazil–ausztrálon is apám barátai voltak itt, ők hozták nekem az újságokat, ezekkel elvagyok néhány napig, szeretek olvasgatni, manapság is követem az eseményeket.

A lustasága miatt nem lett futballista

– Nem akart futballista lenni? Nem ösztönözte az édesapja példája?
– Túl lusta voltam. Ezért, hogy ne kelljen futni, beálltam a kapuba. Ott egész jól boldogultam, aztán mégis inkább a teniszt választottam... Talán nem is baj. Édesapám játékoskarrierjéből csak a győri búcsúmérkőzésére emlékszem, valamint egészen halványan arra, amikor hazajött a tokiói olimpiáról. Aztán a játékvezetői pályafutásából sok nagy tévés meccsére is. Miután meglett a jogosítványom, többnyire én fuvaroztam őt a vidéki fellépéseire, egyszer-egyszer bizony úgy kellett menekülnünk a mérkőzések után… Nézőként az ETO-meccseken mindenesetre sokat lebzseltünk a bátyámmal az öltöző környékén. A csapat éppen akkortájt volt a csúcson, amikor kijöttem Németországba.

Ausztráliába indult, a bajoroknál kötött ki

– Miért jött ki?
– Ausztráliába indultam, de München magával ragadott, és itt maradtam. Nyolcvanháromban jöttem, az volt itt az évszázad nyara, negyven Celsius-fok, a parkban félmeztelen nők, literes korsóban adták a sört. Miért menjek el innen? – gondoltam. Aztán itt kezdtem el az egyetemet, itt vettem feleségül Karint, szlovák nemzetiségű nejemet, itt született a kisfiunk, a nyolcéves Olivér, aki legalább három nyelvet beszél majd…

– Azt hallottam, hogy nagyon veszélyes müncheni taxisnak lenni…
– Azért az túlzás, bár tényleg vannak időnként durva esetek. Sajnos az egyik magyar kollégát, Tóth Zoltánt – akit magam is jól ismertem – évekkel ezelőtt meggyilkolták. Annak idején otthon is írtak róla a lapok… Én egyébként éjszaka már nemigen dolgozom, ez azért csökkenti a rizikót. Négyezer taxis van Münchenben, s abból körülbelül kétszáz magyar.

– Mit szól a világbajnoksághoz?
– Óriási a hangulata. Az egyik meccset az Olimpiai Parkban néztük, a szurkolói fesztivál keretében, és nagyon tetszett – amint előkerült a kisfiam labdája, rögtön spontán focizás vette kezdetét, mindenféle nemzetiségű fiatalokkal. És annak is nagyon örülök, hogy sok magyarral találkoztam, olyanokkal, akiknek nincs is meccsjegyük, de a hangulat kedvéért kijöttek, élvezik a világbajnokság légkörét. Amíg nem a vandálok, hanem az ilyen típusú szurkolók gyűlnek össze, minden rendben van.

– Nem ment, illetve nem megy ki valamelyik meccsre?
– Dehogynem. A német–svéd nyolcaddöntőt otthonról jött barátokkal, a helyszínen néztük. Bomba jó volt. Most voltam először az új arénában, a régibe nemigen jártam ki – nem volt igazán hangulatos –, csak akkor, ha apám ellenőr volt a meccsen, vagy amikor Puhl Sándor itt vezette a BL-döntőt. Az új stadion azonban fantasztikus, oda kijárok majd, már ha kapok jegyet, mert a Bayern meccseire nem könnyű… Ja, és ahhoz mit szól, hogy az aréna híres, jellegzetes plexiburka Győrött készült?

Olimpiai bajnokként kevesebben ismerik

– Tisztában van azzal, hogy az édesapja micsoda meccseket vezetett itt egykor?
– Itt volt a müncheni olimpián, és a hetvennégyes világbajnokságon is, s tartalék játékvezető volt a híres nyugatnémet–holland vébédöntőn.

– Ismerik még az ő nevét külföldön?
– Gyakorta előfordult hogy a névjegyemet látva rákérdeznek, nem vagyok-e rokona a híres futballbírónak. Érdekes, a játékvezetőre jobban emlékeznek, mint az olimpiai bajnok játékosra. A reptérről mindenféle nemzetiségű utast hoztam már be a városba, és sokaknak eszébe jut édesapám, ha elolvassák a nevemet… ---- A ---- P