Franciaország – elátkozva…

A szövetségi kapitány ragaszkodott a szokásos hadrendjéhez, vagyis a négy–kettő–három– egyes felálláshoz. Ez persze nem jelentette azt, hogy a Lipcsében rendezett mérkőzésen Thierry Henry magára maradt volna a támadásoknál, hiszen az előzetes taktika szerint mögé, mellé rendre fel kellett zárkóznia Zinedine Zidane-nak vagy éppen Sylvain Wiltord-nak. A Franciaország–Dél-Korea találkozó tétje rendkívül nagy volt az 1998-as világbajnok számára, hiszen ezen a meccsen már mindenképpen győzelemre kellett játszania. A jelenlegi francia válogatottnak pedig előzetesen nem tűnt könnyen verhető ellenfélnek az első körben Togót legyőző ázsiai csapat.

Ennek ellenére a franciák elképzelése szerint alakult a mérkőzés eleje. A kék-fehérek minden megmozdulásán látszott, hogy motiváltan léptek pályára. Az első tíz percet például nem csupán góllal fejezték be, hanem egészen addig szinte a felezővonalon sem engedték át a dél-koreaiakat. Thierry Henry találatáról mindenképpen említsük meg, hogy hosszú góltalansági sorozatot zárt le ezzel az Arsenal futballistája – legalábbis ami a világbajnokságokat illeti. 1998-ban a döntőben még Emmanuel Petit talált be a braziloknak, míg a négy évvel ezelőtti tornán a franciák rúgott gól nélkül estek ki a csoportjukból (és Svájc ellen is feledhető 0–0-val nyitottak Németországban).

A vezető gól után valamelyest visszavettek a tempóból Domenech fiai, több területet hagytak az ellenfélnek, majd saját védekező harmadukban a két labdaszerző, Claude Makelele, valamint Patrick Vieira próbálta megszűrni az akciókat. Ez ugyan sikerült is, ám a gyors kontrák, az ellentámadások már elmaradtak, ezért aztán némiképp leült a meccs. Dél-Korea válogatottjában ugyanis nem volt annyi átütőerő, hogy – ha középen nem is ment – a széleken a francia bekkek mögé kerüljenek, és onnan ívelgessék be a labdát, vagy netán a mélységből érkezőket hozzák lövőhelyzetbe. Igaz, a fejpárbajokban amúgy sem volt sok keresnivalójuk a koreaiaknak, hiszen lényegesen alacsonyabb játékosokból állt csapatuk.

Unalmasan telt el az első félidő, ám nyilván más lett volna a helyzet, ha Franciaország nem szerez gyorsan vezetést, így viszont az egygólos előny tudatában már nem erőltette túlzottan a támadásokat (egy szöglet után ugyan Patrick Vieira betalált a kapuba, de ezt nem vette észre a játékvezető és az asszisztens sem...), az ellenfél pedig hiába akart, nem tudott veszélyes lenni. Az első félidő után a két szövetségi kapitány közül Dick Advocaat lehetett gondterheltebb: Dél-Korea ugyanis a szünetig nem tudott helyzetig eljutni, vagyis – ha legalább pontot akart szerezni – valamit ki kellett találnia a holland szakembernek...

Meglehet, Dick Advocaat valóban nagyon törte a fejét, és kitalálta a sikerhez vezető stratégiát az öltözőben, igaz, sokáig semmi sem valósult meg ebből a folytatásban. Világossá vált a dél-koreaiak számára is, hogy Franciaország azért más kategória, mint Togo, amelyik válogatott ellen az első körben hasonló helyzetből, vagyis 0–1-ről tudtak fordítani. Mivel nem szeretnénk becsapni azon olvasókat, akik esetleg nem látták ezt a mérkőzést, nekik ezúton üzenjük: nem veszítettek sokat. A második félidő tudniillik teljes unalomba fulladt, leszámítva az utolsó perceket, amikor Dél-Korea a semmiből egyenlített. Ezért egyébként csakis magukat okolhatják a franciák, akik a második félidőben egyszerűen nem akartak futballozni.

Feledhető meccs volt, reméljük, ilyenből lesz kevesebb a világbajnokság hátralévő részében. ---- P ---- &